Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A művésznő története - 4. befejező rész

2020.09.10

14. Az alter ego

 

Íme, új fordulat következett be az ügyben! Úgy látszik, legalább is Romitán újabb vallomása alap­ján, hogy Cséri Csicsinek még egy bűntársa van! Cseterás szerint ugyanis azt, amit ők megtettek Romitánnal, vagyis figyelik minden lépését, ugyanezt megtehette vele Cséri Csicsi is! Nyomozóink­nak csupán az nem volt világos, mi szüksége lehetett a dizőznek arra, hogy „be­árulja” feleségénél a főpincért, méghozzá személyesen.

     - Úgy látszik - jegyezte meg Cseterás - hogy ezentúl nemcsak Romitánt, de dizőzünket is figyeltet­nünk kell. Neked, Gellért, mi a véleményed, miért ment el Cséri Csicsi Romitánékhoz? Pusztán azért, hogy beárulja a férfit? Hi­szen, ha valóban megtudta, hogy a főpincér „köpött” nálunk, meg is ölhette volna Romitánnét, mint ahogy viszonyuk kezdetén tervezte...

     - Apuka! Mikor halt meg Bátor őrnagy?

     - Hogy jön ez most ide?

     - Majd mindjárt megmondom.

     - Várjál csak...aszongya, hogy...körülbelül három-négy hete.

     - Megvan a dolog nyitja. Ha Bátort valóban Cséri Csicsi ölte meg, látása meggyengült, s ezzel egy-időben kimerült szeme gyilkolóképessége is. Leg­alább egy hét kell, hogy regenerálódjon, tehát, ha akarta volna, sem tudta volna akkor meggyilkolnia bárkit is a Romitán-családból. Ha Cséri Csicsi egy­általán járt Romitánéknál, s tudott arról, hogy a hapsi köpött nekünk, szerin­tem ezt amolyan elterelő akciónak szánhatta főpincérünk ellen.

     - De hiszen akkor Romitán életveszélyben van! - jegyezte meg Mányoki.

     - Nézd, Ádám, most ki fogjuk hallgatni Romitánnét. Ha Cséri Csicsi való­ban járt náluk, nem toto­jázunk tovább. Abban a pillanatban kiadom ellene az őrizetbe vételi parancsot.

     - Legyünk nagyon óvatosak! - mondta Gellért figyelmeztetően - Csicsinek mindössze három, azaz három másodpercre van szüksége ahhoz, hogy az áldozat meghaljon! Úgy értem, a gyilkos ránézés kezdetétől számítva.

     - Jópofa vagy, Gellért - válaszolta Mányoki - a pisztolygolyó gyorsabb. Legfeljebb nem lesz a do­logból bírósági ügy. Véleményem szerint Cséri Csicsi ellen egy tapodtat sem fegyver nélkül!

     - De Ádi bácsi, én is ugyanígy gondoltam.

***

    Krecsmári hadnagy eközben komótosan járta a Vámház körúti vásárcsar­nokot. Jellegzetes piaci lárma mindenfelé. Friss, gyönyörű zöldségek, gyü­mölcsök, házi túró, tejfel, gomba, élő nyúl, kacsa­hápogás, tyúkólszag min­denfelé, amerre a szem ellát, a nagy embertömegről nem is szólva.

     - Friss lángost tessék! Forró, meleg a lángos! - ütötte meg a hadnagy fülét az íncsiklandóan ható hang, orrát pedig a friss lángos illata.

     - Tessenek a lángosból, tessék! Csak hetven forint a lángos, tessék!

    Krecsmári úgy érezte, mindjárt elcsöppen a nyála, ha nem vesz egyet rög­tön. Ám amint az árusító standhoz lépett, rögtön eszébe jutott, hogy a nő, aki a lángost árulja, ismerős neki. Az illető egy negy­venegy éves, többszörösen büntetett előéletű prostituált volt, aki ellen a hadnagy valaha, mielőtt még A Különleges Ügyek Főosztályara került, többször eljárt.

     - Tiszteletem, Sütike! - szólalt meg Krecsmári - Lángost árulunk?

     - Á, a törzszáslós úr! - mi járatban errefelé?

     - Már azóta hadnagy vagyok, Sütike drága, ha esetleg még mindig nem ismerné a rendfokozatjelzé­seket. Nézzen csak a váll-lapomra!

     - Ó, bocsika. Tetszik látni, már jó útra tértem - felelte Sütike, azaz Medveczki Janka.

     - Hát ezt nagyon melegen ajánlom is magának.

     - Ó, kedves hadnagy úr, nem parancsol egy lángost? Magának csak har­mincért, jutányosan.

     - Köszönöm, Janka, de én is ugyanolyan vevő vagyok, mint bárki más.

     Krecsmárinak semmi kedve nem volt ahhoz, hogy egykori terheltjétől ajándékot fogadjon el, in­kább lemondott a lángosról.

     - Ugyan, most mit játssza meg az úri fiút? Tessék csak egész nyugodtan Sütikének szólítani.

     - Szóval, kedves Sütike, fiúzik-e még?

     - Háááát... - felelte - nem vetem meg. De istenbizony, nem pénzért te­szem. Sőt, magának, hadnagy úr, azt is elárulom, hogy szeretem a nőket is. Tudja, félig-meddig leszbi vagyok. Vagy ha úgy magá­nak jobban tetszik, bi­szex. Nemcsak a faszt, de a pinát is szeretem. Sőt, egyenesen imádom.

     - Tudom. Hiszen egyszer éppen természetellenes fajtalansággal elkövetett megrontás miatt indítot­tam maga ellen eljárást, mivel ágyába csalogatott egy tizenhárom éves kislányt. Nagyon is jól emlék­szem az esetre. De mondja: van-e most valakije?

     - Háááát....akad - felelte Sütike.

     - És férfi, vagy nő az illető?

     - Tetszik tudni, a Liftes Lujó szeretné, ha férjhez mennék hozzá, de an­nyira nem vagyok odáig érte, hogy miatta lemondjak a Csicsikémről.

     Krecsmári egy pillanatra meghökkent. Csak nem folytat Medveczki Janka leszbikus viszonyt Cséri Csicsivel? Ha ez igaz...talán rajta keresztül meg­lenne a perdöntő bizonyíték Cséri Csicsi ellen. Hiszen az, amiről talán ezek­ben a percekben Cseterásék beszélgetnek, eszébe jutott a hadnagynak is! De hi­szen ez óriási! Sütike lenne az, akit a dizőz megbízott Romitán figyelé­sével?

     - Milyen Csicsikéről beszél? Csak nem a híres énekesnőről?

     - Ne haragudjon, hadnagy úr, de ehhez magának az égvilágon semmi köze.

     - No nézd csak. De nyelves lett egyszeriben, Sütike.

     Egy vevő türelmetlenül megszólította Krecsmárit:

     - Biztos úr, kérem, ne tartsa fel a sort. Mi is vásárolni szeretnénk.

     - Kis türelmet, asszonyom. Itt hivatalos közeg vagyok - szólt hátra a had­nagy, majd ismét Sü­tikéhez szólt:

     - Hát ide hallgasson, Medveczki Janka. A maga barátnője igen súlyos bűncselekmények egész sorát követte el. Ha nem felel tisztességesen, be fogom magát kísérni bűnpártolás miatt. Azt hiszi, nem tu­dom, ki az a Csicsike? Csak magától is szerettem volna hallani.

     Krecsmári azzal elővette tárcájából Romitán fényképét. Megmutatta Sütikének:

     - Ismeri ezt a férfit?

     - Háááát...

    - Ismeri vagy nem? Ne hátoljon folyton, hanem válaszoljon. Ne kelljen min­den szót harapófogóval kihúzni magából! Tehát ki ez a férfi?

     - Az...arca...ismerős...sőt, kimondottan helyes csávó - felelte a lángossü­tőnő kissé bizonytalanul, ám Krecsmárinak úgy tűnt, mintha Sütike csak blöf­fölt volna, mintsem valóban bizonytalan lett volna.

     - Mondja, Sütike, szokott maga a Budai Orfeumba járni?

     - Egyszer sem voltam még.

     - Biztos? Istenbizony? Csak az igazat, mert úgyis megtudom, hogy mi a valóság. És ha hazudott, jaj magának!

     - Istenbizony - rögtönzött Sütike ügyetlenül.

     - Hát a tizenkettedik kerületi Pagony utca öt szám alatt járt-e?

     Sütike úgy érezte, szorul körülötte a hurok. Talán jobb lenne, ha mindent bevallana a hadnagynak.

     - Na mi az, Medveczki? Fáj az igazság?

     Sütike nem felelt.

     - Nos, Medveczki Janka, lássa, hogy nem csak fenyegetődzöm, de be is váltom. Maga nem fog itt nekem összevissza hazudozni! Tehát szíveskedjen boltot zárni és követni engem a Különleges Ügyek Főosztályara, ugyanis most előállítom magát bűnpártolásért!

     Krecsmári hadnagynak minden oka megvolt arra, hogy így cselekedjen. E párbeszédből kimondat­lanul is kitűnt számára, hogy Cséri Csicsi Sütikét buj­totta fel Romitán figyelésére.

     - Emberek! - fordult a hadnagy a vevőkhöz - záróra, tessenek szépen to­vább állni innen!

***

    Romitán kényelmesen elhelyezkedett a szolgálati Mazda anyósülésén, amelyet maga Cseterás ve­zetett. Ugyanis, miután kihallgatták, a főosztályve­zető megígérte neki, hogy ha vár egy kissé kint a folyosón, személyesen viszi hazáig. Már csak azért is, hogy feleségét is meghallgassa a ma reggeli inci­densről.

     - Tábornok úr, úgysem enged be az asszony - panaszkodott a főpincér.

     - Hát - felelte Cseterás - ezt bizony saját magának köszönheti. Ha nem habarodik bele Cséri Csi­csibe, most nem lenne életveszélyben, s családi élete is példásan rendezett lenne. De hát, ugye, kellett magának Cséri Csicsi, igaz?

     - Drága tábornok úr, soha, de soha többé nem teszek ilyet.

     - Hja, kedves uram, attól tartok, ez már késő bánat, afféle eső után köpö­nyeg. Egyébként meg­nyugtathatom, feleségének nincs joga önt a közös la­kásból kizárni.

    E rövid párbeszéd közben meg is érkeztek Romitánék házához. A lift ez­úttal nem működött, így kénytelenek voltak gyalogszerrel felmenni.

     - Nos, Romitán úr, ön itthon van, kérem, csengessen be.

     A főpincér szót fogadott.

     - Ki az? - hallatszott bentről Romitánné hangja.

     - Én vagyok, Győző.

     - Akkor kívül sokkal tágasabb! Magának Cséri Csicsinél van a helye, nem itt!

     - Romitánné asszony! - szólalt meg ezúttal Cseterás - kérem, nyissa ki ne­künk az ajtót. Nincs joga a férjét kizárni.

     - Na mi az? - hallatszott bentről ismét - haverokat is hozott magával?

     Cseterás hangja megkeményedett. Csőre töltött revolverét pedig kibizto­sította:

     - Rendőrség! A törvény nevében felszólítom, azonnal nyisson ajtót. Ellen­kező esetben kénytelen leszek a zárat szétlőni!

     Romitánné kénytelen-kelletlen kinyitotta az ajtót.

     - Maga, biztos úr, bejöhet. De ez az ember kint marad.

     - Nem marad kint, hanem ő is bejön! Világos?!? Ne kelljen még egyszer mondanom! Egyébként - vált udvariassá hangja - szíves engedelmével: Dr. Cseterás Péter rendőr dandártábornok vagyok, az Országos Rendőrfőkapitányság Különleges Ügyek Főosztályának a vezetője.

     - Üdvözlöm - nyújtotta kezét fáradtan az asszony - Romitánné, Éva va­gyok.

     - Asszonyom - kezdte a főosztályvezető - kérem, bocsásson meg a kedves férjének, de mondhat­nánk úgy is, hogy nekünk segít egy cifra bűnügyben, ezért akarva-akaratlanul kötött ki Cséri Csicsi mellett. De Önt is arra szeret­ném megkérni, hogy segítsen nekem azzal, hogy felel egy-két kérdé­semre.

     - Jöjjenek be - felelte egykedvűen az asszony - s foglaljanak helyet a nap­paliban.

     - Köszönjük, Romitánné asszony.

     Cseterásék azzal bementek a nappaliba, és leültek a rekamiéra.

     - Parancsol egy kis kávét, főosztályvezető úr? – kínálta volna Romitán a vendéget.

     - A sajátjából, drága uram, de az enyémhez egy ujjal se merészeljen nyúlni!

     - Ejnye, asszonyom, legyen már vége ennek a cirkusznak - próbálta békí­teni Cseterás - különben köszönöm szépen, valóban jól esne egy kávé. Rá szabad itt gyújtani?

     - Csak tessék. De inkább ebből parancsoljon - nyújtott az asszony a tábor­nok felé egy doboz Marl­borót, miközben maga is rágyújtott.

     - Köszönöm szépen. Nos, ha megengedi, egyből a tárgyra térnék.

     - Csak kérdezzen nyugodtan.

     - Mikor járt itt Cséri Csicsi?

     - Tegnap este úgy hét óra felé, miután a férjem elment munkába.

     - És milyen célból jött?

     - Milyen célból...! - legyintett az asszony keserűen - kell is ezt kérdezni? Hiszen láthatja...ezt az urat már nem tekintem a férjemnek...számomra már idegen...úgyhogy én már nem is tegezem őt...

     - Ezt elég rosszul teszi, hölgyem. Szóval, csak azért jött Cséri Csicsi, hogy mindezt közölje önnel?

     - Nem csak azért.

     - Hát akkor? - firtatta tovább Cseterás.

     - Közölte azt is, hogy Győző életéből legfeljebb napok lehetnek hátra.

     - Ezt úgy értsem, hogy megfenyegette ön előtt a kedves férjét?

     - „Kedves” férjem - sóhajtott Romitánné, majd férjéhez fordult - ha már egyszer kávét ígért a pa­rancsnok úrnak, legyen szíves, és ne csináljon seg­get a szájából. Menjen le kérem a boltba, vegyen kávét, és főzzön le egy adagot.

     - De hát van itthon kávé - vetett ellen Romitán.

     - Megmondtam - emelt hangján az asszony - hogy az enyémtől kuss, mert kikaparom a szemét!

     - Nagyon kérem, asszonyom - szólt Cseterás - hagyja ezt abba. Mondtam már az előbb, hogy férje a legkisebb mértékben sem hibás.

     Bizony, a tábornok álmában sem gondolta, hogy egy szép napon családi békebírónak csap fel, esz­köztárából még a nemes hazugságot is felhasz­nálva! Pedig, de mennyire, hogy hibás a főpincér! Még­hozzá nyakig! Cseterás tehát így folytatta:

     - A kávé-ügyből igazán ne csináljanak problémát. Különben is, ma már hármat megittam, úgyhogy egy negyedik aligha tenne jót. Szóval, ott tartot­tunk, hogy férjét megfenyegette Cséri Csicsi. Tudná idézni szóról szóra, hogy mit mondott?

     - Valahogy úgy mondta...hogy...Győzőnek vele volt viszonya, de lehetett közöttük valami titkos egyezség is, mert úgy mondta, hogy a férjem nem tett eleget a megállapodásnak, ezért legyek rá felké­szülve, hogy Győző meg fog halni.

     - Na látja, asszonyom. Maga meg nemhogy inspirálná, bátorítaná, védel­mezné szegényt, hanem el akarja űzni a háztól. És arra egy pillanatig sem gondolt, hogy feljelenti a fenyegetődzőt?

     Romitán szólalt meg ismét:

     - Ugyan, tábornok úr, mit tudnak tenni egy menő táncdalénekesnő ellen? Olyan ügyvédei vannak, hogy kibeszélik még a nyaktiló alól is...

     Cseterásban ebben a pillanatban felvetődött valami. Ha Cséri Csicsi való­ban nem gyilkolási szán­dékkal kereste fel Romitánékat, miért vágná el saját maga alatt a fát azzal, hogy a gyilkosságot előre be is jelenti? Na és akkor mi van, ha nem is Cséri Csicsi járt Romitánéknál, hanem Sütike? Hiszen e hír­hedt, biszex prostituált beszédéből még bevallása nélkül is lehet következtetni arra, hogy a dizőznek dolgozik! Másrészt Medveczki Janka közel egykorú Tschirmann Judittal, sőt, eléggé hasonlít is rá! Cseterás tehát ismét kérdezett:

     - Romitánné asszony! Biztos ön abban, hogy Cséri Csicsi járt maguknál?

     - Ne nézzen hülyének, tábornagy úr - pityeredett el az asszony - hiszen akkor soha nem tudtam volna meg, hogy a férjemnek vi..hi..hi..szonya va...ha...ha...han ve..he..le..he..he...

     - Nyugodjék meg, kedves asszonyom! - lépett hozzá Cseterás, és jóságo­san megcirógatta az as­szony kezét - No, ne sírjon már! Azzal úgy sincs elin­tézve semmi! Én egyébként is úgy értettem a kérdést, hogy csakugyan Cséri Csicsi volt-e az a nő, aki maguknál járt tegnap este hét óra tájban?

     - Igen, ő volt - válaszolta Romitánné fáradtan.

     - Rágyújtott-e önnél, vagy kért-e öntől cigarettát? Esetleg megkínálta-e vele?

     - Kínáltam - felelte Romitánné - de azt mondta, nem cigarettázik.

     - Köszönöm, asszonyom, ezt feltétlen tudni akartam. Ugyanis, aki tegnap este önöknél járt, az nem Cséri Csicsi volt, hanem egy rá hasonlító prostituált, aki nem dohányzik. Sőt, azt sem tartom kizárt­nak, hogy hazudott Önnek a férje állítólagos viszonyát meg az állítólagos megállapodást illetően. Ön a két nőt ös­szetévesztette. Dizőzünk pedig ezt a nőt bízta meg férje figyelésével. A gúnyneve Sütike, igazi nevén Med­veczki Janka, legális foglalkozása lángos­sütő. Nincs egy órája sem, hogy letartóztat­tuk bűnpártolásért... Nos, ked­ves Romitánné asszony, megbocsát a férjének?

     Az asszony arcán bágyadt mosoly tűnt fel, kisírt szemeit férjére emelte.

     - Drágám...szépen kérlek...ne haragudj rám...

     - Na látja. Így mindjárt más - mosolyodott el Cseterás - most pedig csó­kolják meg egymást, itt, előttem... Úúúgy bizony. Remélem, szent a béke?

     Ezt követően Cseterás még a biztonság kedvéért azt is megkérdezte, hogy a Cséri Csicsinek hitt nő nézett-e Romitánnéval farkasszemet, és hogy Romitánné érzett-e ennek nyomán émelygést, hányin­gert, szédülést, lázat, vagy hőemelkedést. Miután a válasz nemleges volt, a főosztályvezetőben vég­képp megerősödött, hogy nem Cséri Csicsi, hanem Sütike járt tegnap este Romitánéknál. Azt is tudta, hogy csütörtök lévén, Csicsi szabadnapos, tehát várható, hogy csakugyan megjelenik itt, hogy esetleg végezzen a főpincérrel. Így elhatározta, hogy mára itt marad Romitánéknál. Amint a dizőz belép a házba, abban a pillanatban - bilincset a kezére, és kendőt a szemére!

     - Asszonyom, használhatnám-e a vezetékes telefont? Lemerült a mobilom, és nincs nálam a töl­tő­adapter.

     - Természetesen, tábornok úr.

 

15.  Az elszámoltatás

 

Krecsmáriék ezalatt megkezdték Sütike kihallgatását. Vették Cseterás tele­fonját is, miszerint a főosztályvezető alaposan feltételezi, hogy Cséri Csicsi helyett a lángossütő prostituált járt Romi­tánéknál. Mányo­kinak ezúttal más dolga akadt, így nem lehetett jelen a kihallgatáson. De Sütike meg­ma­kacsolta magát; ki­je­lentette, hogy nem hajlandó erről egy árva szót sem szólni, még akkor sem, ha agyonverik. Gellért látszó­lagos higgadtsággal próbálta őt szóra bírni:

     - Nézze, Medveczki Janka. Nagyon téved, ha azt hiszi, hogy mi magához akár egy ujjal is hozzá­nyúlunk. Nem a Rákosi-, vagy a Horthy-rendszerben élünk, ahol a magukat „rendőr”-öknek nevezni nem átalló gyáva szadisták a kihallgatottakat valóban ütötték-verték. Arra azonban kötelességem fi­gyel­meztetni, hogy amennyiben a Cséri Csicsi-ügy kapcsán ártatlansága bizo­nyítást nyerne, a konok hallgatásért is bíróság elé állíthatjuk, méghozzá bűn­pártolás vádjával. Szóval, ki a leszbikus partnere, Medveczki?

     - Cséri Csicsi - felelte az asszony - nekem már úgyis befellegzett.

     - Hogy mondhat ilyen szamárságot? - kérdezte ezúttal Krecsmári - Miért fellegzett volna be magá­nak?

     - Tudja, a Csicsi nem leszbi. De bizonyos ellenszolgáltatásért hajlandó le­feküdni velem. És ha nem teszem, amit mond, örökre lemondhatok róla, pe­dig szeretem őt. Vele akarok élni.

     - És mi lenne az az ellenszolgáltatás? Az, hogy maga fogja magát, elmegy Romitán Győzőékhez, sajátmagát kiadja Cséri Csicsinek, és kirobbant egy családi banzájt?

     Sütike nem felelt. Krecsmári pedig így folytatta:

     - Ha maga nem árulja el, akkor hát megmondom én. Maga, ugyebár, Cséri Csicsi által Romitán Győző megfigyelésével volt megbízva. Cséri Csicsi pedig izélt odamenni személyesen, amikor gyil­kolóképessége még nem regenerá­lódott annyira, hogy azt teljes mértékben hasznosíthassa. Annál is inkább, hiszen ha személyesen megy oda abból a célból, hogy a szerencsétlen Romitánt halála előtt megszégye­nítse egy családi cirkusz kirobbantásával, a Romitánt figyelő őrszemünk a bérgyilkos éne­kesnőt azonnal letartóztatta volna. Őrszemünk pedig nem Romitánné, aki összetéveszti magát Cséri Csicsivel! Mondja, Medveczki, beszélt magának Cséri Csicsi egy bizonyos ölőképességről? Megfe­nyegette magát azzal, hogy ha nem fogad szót, úgy teszi el láb alól, hogy soha, senki nem jön rá?

     - Szűzanyám, hadnagy úr, csak nem akart engem megölni? Nekem ilyes­mit soha nem mondott! Ne­kem csak azt mondta, hogy ha nem teszem azt, amit mond, többet nem bújik velem ágyba. Isten­bizony így volt, hadnagy úr.

     - Nos, rendben. Ezt még úgy-ahogy elhisszük magának.

     Gellért kérdezett ismét:

     - Mondja, Sütike, mikor járt utoljára a Gyermekvasút Széchenyi-hegyi vég­állomásánál?

     Sütikét ez a kérdés annyira váratlanul érte, hogy egészen belesápadt. Ki­verte a hideg verejték, szeme előtt pedig elsötétült a világ. Szabályszerűen rosszul lett.

     - Nem jól van, Medveczki? - ugrott fel székéről Krecsmári - iszik egy pohár hideg vizet?

     - Köszönöm, már jobb - felelte Sütike - de a víz az jól esne.

     Krecsmári ekkor felállt, és odatett a lángossütőnő elé egy pohár vizet, aki azt mohón kiitta.

     - Szóval, Sütike? Feleljen, kérem, a százados úr kérdésére!

     - Nézze - tette hozzá Gellért, persze, mondani sem kell, hogy blöffölt - mi nagyon jól tudjuk, hogy maga három nappal ezelőtt, este kilenc óra felé kint járt a Gyermekvasútnál, abból a célból, hogy Romitánt figyelje. Ugyanis ki­hallgattuk a barátját, a Liftes Lujót, alias Bertók Lajost. Ő pedig azt mondta nekünk, hogy maga azért ment hozzá haza olyan későn, mert - az ő szavaival élve - magának egy igen kényes ügyet kellett elintéznie. Így volt, Sütike? De csak az igazat!  A töredelmes bevallást a bíróság enyhítő körülménynek te­kinti!

     - Így volt - felelte az asszony lehorgasztott fejjel.

     Bizony, ha Sütike nem sápad el a számára igen kellemetlen kérdés hatá­sára, Gellért az előbbi ügyes blöffel sem bírta volna beismerő vallomásra! Így a nő rosszulléte, mi tagadás, Gellértnek éppen kapóra jött.

     - És mondja: még korábban, mondjuk...négy nappal ezelőtt...nem járt vé­letlenül a Főkapitányság környékén? Pontosítok: nem járt, hanem ólálkodott. Helyes? - kérdezte Gellért.

     - Jézusmária, hát ezt is tudják? Ezt is elköpte maguknak az a szarházi Lujó?

     - Moderálja magát, kérem! Nem a stricijével beszél, hanem hivatalos kö­zeggel! - utasította rendre Krecsmári.

     - Nos - szögezte le Gellért - a beismerő vallomásig tehát szerencsésen eljutottunk. Látja, Med­veczki, sakk-matt: úgyis mindent megtudunk. Ezzel le­het, hogy a fele büntetését levette a válláról. Min­denesetre megindítom maga ellen a büntetőeljárást bűnpártolás miatt. Őrizetbe vételétől egyelőre eltekin­tek, szabadlábon védekezhet. Tehát mehet Isten hírével haza vagy a Lujójához.

     - Ezt úgy érthetem, hogy nem csukat le, százados úr?

     - Én nem. Majd a bíróság, ha bűnösnek találja. És még valami: ha kedves az élete, Cséri Csicsit kerülje. Viszlát, Sütike.

 

16. Végkifejlet

 

Romitánéknál úgy látszik, tökéletesen helyreállt a családi béke, hála Cseterásnak. Ennek azonban már egy jó hete. Romitánné nemcsak, hogy megbocsátott férjének, sőt, még a végén ő kért bocsá­natot tőle, s biztatta, hogy ha Cseterásék valóban megbízták azzal, hogy Cséri Csicsivel ne szakít­son, hanem figyelje őt, akkor fogadjon szót nekik.

     Ezen a borult, ónos esős, hideg novemberi napra tűzték ki nyomozóink a dizőz lefülelését. Má­nyoki ezredes megkérte a főpincért, menjen fel Cséri Csicsi lakására, mintha mi sem történt volna. Bíztatta, ne féljen, mert nem marad egyedül, személyesen vigyáz rá.

     Romitán tehát meglehetősen szorongva csengetett a Pagony utcai ház bejáratánál. Odabent pedig vígan szólalt meg a „Híd a Kwai-folyón”. Cséri Csicsi ezúttal is pongyolában volt, mégpedig olyan vékony tüllben, hogy szinte látható volt gyönyörű teste.

     - Ki az? - szólt bele a kaputelefonba.

     - Én, Győzi! - hallatszott kintről.

     - Na gyere, te csavargó, bújj be! - Csicsi azzal lenyomott egy gombot, amely a kapu elektromos zárját nyitotta. Romitán kisvártatva bent volt az elő­szobában.

     - Csüssz, szivikém - üdvözölte Csicsi a főpincért - hát már felém se nézel újabban? Elfelejtetted már a te kis Csicsikédet?

     - Jaj, anyus, meghalni se volt időm, annyi dolgom volt.

     - Dolgod? Milyen dolgod, egyetlenem? Már úgy értem, azon kívül, amit rád bíztam. De gyerünk már beljebb a nappaliba. Igyunk meg egy pohár Isolabellát vagy Camus-t, és beszélgessünk.

     - Jaj, anyus - játszotta Romitán a szerepét - csak egy pillanatra jöttem. Fontos dolgot akarok neked mondani.

      - Hát akkor éppen azért gyere be, te kis csacsi.

     Romitán nem véletlenül mondta, hogy nem megy beljebb. Mányoki ugyanis így utasította, mivel akkor, ha az előszobában marad, az ezredes könnyebben közbe tud lépni. Ám Cséri Csicsi ezt észre­vette:

     - Szivikém! Te köptél. Igaz? - csapott le a dizőz váratlanul.

     - De anyus, hogy találhattál ki ilyen hülyeséget?

     - Ne is tagadd, édesem. Figyeltettelek - lett Csicsi hangja egyre vészjós­lóbb.

    Jóllehet, Mányoki nyomatékosan lelkére kötötte Romitánnak, hogy ne te­gye, nem bírt tovább ma­gával. Emelt hangon, szinte kiabálva mondta:

     - Na és, ha köptem? Képzeld, igenis köptem! Feljelentettelek a Különlege­seknél! Érted?!? Igenis, jól hallottad! Feljelentettelek, és mindent, ismétlem, mindent elmondtam nekik rólad! Tönkretetted az életemet meg a családi bé­kémet!!!

     - Ne olyan hevesen, hékás, mert megismerkedsz a szemem nézésével! - emelt a hangján Cséri Csicsi is - Remélem, azzal tisztában vagy, hogy ezzel saját halálos ítéletedet írtad alá!!!

     - Tudod, mi vagy te?! - kiáltotta Romitán megvetően - egy mocskos, bü­dös, anarchista szekus rihe­rongy! Te...te...közönséges bérgyilkos!!!

     - Meg fogsz dögleni, te kis szar senki! - folytatta a dizőz, ezúttal halk, von­tatott, de igen éles, fe­nyegető hangon - és ha kinyírlak, korántsem annyira azért teszem, mert egy igaz, szent ügyet elköptél a kíbereknek, hanem azért, mert ilyen hangon ne beszéljen velem az atyaúristen sem.

     Romitán ismét úgy érezte, hogy minden tagja elzsibbad, s bénultan, meg­babonázva meresztette szemeit Cséri Csicsi tekintetébe, amely vészjóslóan közeledett a főpincér szívéhez.

     Ekkor azonban, szinte a másodperc trilliomodrésze alatt...

      - Plafonra nézzen, mert tüstént szitává lövöm!!!

     Mányoki volt, aki a szó legszorosabb, igazi értelmében, az utolsó pillanat­ban lökte be az ajtót, s revolverét - Romitán lábát villámgyorsan elgáncsolva - Cséri Csicsi gyomrának szegezte. A bejárati ajtófélfán egy szemvillanásnyira éles, vakító, gombostűhegynél is kisebb fénynyaláb - a dizőz szeme által ki­bocsátott gyilkos szubkvarksugarak - látszott, mely azon nyomban el is tűnt...

      - Cséri Csicsi,, alias Tschirmann Judit! - csattant kérlelhetetlenül az ezre­des hangja - Letartóztatom négy rendbeli, aljas indokból elkövetett ember­ölésért, Okamoto Tsutsumi, Dr.Perényi Gerő, Dr.Ga­ray Arnold, és Bátor Kár­oly meggyilkolásának vádjával! Letartóztatom továbbá egy rendbeli ember­ölési kísérletért, valamint egy rendbeli, folytatólagosan elkövetett kémkedé­sért, ezenkívül egy ­rend­beli, a demokratikus államrend erőszakos megdönté­sére irányuló szervezkedés előkészítéséért! Jo­ga van hallgatni, joga van ügy­védet fogadni! Minden, amit mond, felhasználható Ön ellen a bíróság előtt! Pista, gyere, bilincseld meg!

     Hiszen, gondolhatja a kedves olvasó, hogy egy ennyire veszedelmes gyil­kos ártalmatlanná tételé­hez egyetlen ember nem elegendő. Nagyon helyesen cselekedett tehát a főosztályvezető-helyettes, amikor Cséri Csicsi elfogásá­hoz a gépkocsivezetőt, Somogyi törzsőrmestert is magával vitte.

     - A szemét ne kössem be, Ádi bátyám?

     - Fölösleges - válaszolta Mányoki - egy jó hétre kiadta a mérgét. Addig teljesen ártalmatlan, olyan, mint minden más ember szeme.

     Majd a még mindig a földön fetrengő Romitánhoz fordult:

     - Jól van, Romitán úr? Nem esett baja?

     A főpincér válasz helyett csak felállt, letörölgette a port ruhájáról, majd hálásan mosolyogva az ezredes szemébe nézett. Somogyi ezalatt meg akarta bilincselni Cséri Csicsit, aki egy hirtelen mozdu­lattal kicsiny rugós kést kapott fel az előszobafogasról, és a törzsőrmesterbe akarta döfni...

     ...Ám ebben a pillanatban az utca felől pisztolylövés dörrent. A dizőz pedig vérző fejjel, élettelenül rogyott a földre. Azonnal vége lett. Még feljajdulni sem maradt ideje.

     Az történt ugyanis, hogy közben Krecsmári hadnagy - aki ezalatt kint ma­radt az utcán a Mazdánál - a luxusvilla nyitott főbejáratán át, ugyan egy kissé messziről, de mindent látott, többek között azt is, amikor Cséri Csicsi a kést bajtársába akarta vágni. A hadnagy eb­ből igen helyesen arra következtetett, hogy parancsnoka, bajtársa, és Romitán közvetlen életveszélyben lehetnek. Így hát késedelem nélkül felülkerekedett benne az elsőrangú nemzetközi mesterlö­vész: revolvert rántott, amit a dizőz fejére célozva azon nyomban el is sütött.

     Holtan, kiüvegesedett, semmibe bámuló, nyitott szemekkel, véres homlok­kal, rajta pisztolygolyó ütötte sebbel hevert tehát nyomozóink lába előtt, nyu­godtan mondhatjuk, minden idők legtitokzato­sabb, legveszedelmesebb ma­gyarországi bérgyilkosa és kémnője. Tőle már a világon senkinek sem kell tar­tania, hogy szeme nézése által kibocsátott gyilkos szubkvarksugarakkal a Másvilágra küldje. Cséri Csicsi immár soha többé nem fog a nagyvilág egyetlen földi törvényszéke elé sem állni; őfelette már csak a Teremtő fog ér­demei szerinti igazságos ítéletet mondani.

 

16. Epilógus

 

Történetünk itt véget ér. Nyomozóink egy nem mindennapi bűnügyre tettek pontot. Cséri Csicsi, a kétes hírű dizőz azt kapta, amit megérdemelt: tettéért halállal lakolt. Bűntársát, Sütikét azonban sikerült bíróság elé állítani, aki bűn­pártolásért két év felfüggesztett fogházzal megúszta. Romitán is okult a tör­téntekből: soha többé nem állt szóba feleségén kívül más nőkkel. Teljes szív­vel hálás volt Cseterásnak, aki tökéletesen hely­reállította családi békéjüket.

     Mit lehet még e történetben elmondani? A sok álmatlan éjszakát, átélt iz­galmakat - egy újabb kö­vezte. No, ne értsenek félre, tisztelt olvasóim, ezúttal szó sincs bűnügyről. Ugyanis Cseterás uno­kája, a kis Mi­ran­della, ritmikus sportgimnasztikából országos gyermekbajnokságra készült. Mint korá­hoz ké­pest rendkí­vül ügyes kis tornászt (hiszen már tudjuk), testnevelő tanára java­solta, hogy induljon ezen a nem minden­napi versenyen. Ezen a napon, e gyönyörű tavaszi vasárnap délelőtt a Nemzeti Sportcsarnok ter­mészetesen zsúfolásig megtelt úgy a kis versenyzőkkel, mint hozzátartozóik­kal, ven­dége­ikkel; egy gombostűt sem lehetett volna talán leejteni. Megható, egyszer­smind frenetikus látványt nyújtott, ahogy a sok, ügyesebbnél ügyesebb kis tornászlányka egymás után mutatta be gyakorlatait, egyik szebb volt, mint a másik. Ki bu­zogánnyal, ki karikával, ki két kis nemzetiszínű zászlóval kezé­ben, ki pedig hosszú és széles szalaggal je­leskedett, szebbnél szebb zenei aláfestésekkel. Mirandella persze sem szüleinek, sem nagyapjának nem árulta el, hogy az ő kísérőzenéje mi lesz.

    Végre, Mirandella következett, karikagyakorlatokkal. Mi sem természete­sebb, hogy valamennyi kis versenyző produkcióját feszült, lelkes figyelem kí­sérte, ám Mirandellára ez fokozottan, szinte hatvá­nyozottan vonatkozott, hi­szen annyira ügyesen bánt a hulahoppkarikával, hogy egy felnőttnek is be­csületére válhatott volna. Hát még a hozzávaló zenei kíséret a playdeckről: Haydn 101-edik, „Óra”-szimfóniájá­nak második, lassú tétele.

     Mirandella testnevelő tanárnője, egyben sportgimnasztika-edzője, a kis­lány gyakorlata közben Cse­terás fülébe súgta:

     - Hallja, tábornok úr, ha az unokája nem lesz bajnok, én megeszem a sá­lamat. Rengeteget dolgoz­tam vele, és őszintén megmondom Önnek, hogy Mirandella egy kivételes tehetség. Ez a produkció még az én várakozásomat is messze magasan felülmúlja.

     Végre, bekövetkezett a várva várt eredményhirdetés: a sportcsarnok küz­dőterére ezúttal behozták a dobogót, majd a helyezettek, edzőik kíséretében, egy vidám sportinduló hangjaira a küzdőtér közepére vonultak, hogy a dobo­gón ki-ki elfoglalja az őt megillető helyet. Köztük volt - a legmagasabbikon - Mirandella is.

     - Kedves közönségünk - hallatszott a hangosbemondóban - most ünnepé­lyes eredményhirdetés következik. A díjakat Lipták György, a Sportcsarnok igazgatója adja át. Első helyezett, egyben orszá­gos gyermekbajnok: Kovács Mirandella, az Újpesti Testedző Egyesület versenyzője lett!

     Erre a nagy izgalomra, míg a kislány, az újdonsült kis országos tornász­bajnok elment mosakodni és öltözködni, valamennyien kimentek az előtérbe rágyújtani. Cseterás egy kissé bosszankodott, mivel elhagyta aranyozott, gyöngyházbevonatú öngyújtóját, amit Valentin-napra kapott feleségétől.

     - Na, gyerekeim - mondta - azt hiszem, kapok én ezért a fejemre anyátok­tól.

VÉGE