A tízmilliót érő szívinfarktus
A tízmilliót érő szívinfarktus
Krimi, amelyben nyomozóink arra a kérdésre igyekeznek választ keresni, hogy csakugyan természetes halállal halt-e meg két idős ember; a látszat legalábbis emellett szól. Vagy mégsem..?
Kóspallag szép kis falu a Börzsöny déli lejtőin. Körös-körül csupa hegy meg erdő, az egyik legszebb táj egész Pest megyében. A falu lakói 1998. július 1-én is gyönyörű, nyárias reggelre ébredtek, többek között egy derék, dolgos parasztasszony, a negyvennégy éves Serbán Imréné, Kati is. Neki is ugyanúgy kezdődött ez a mai nap, mint az eddigi összes többi. Egyéni gazdálkodó volt, férje pedig a helybeli „Zsupán” Sertéstenyésztési Kft. jószággondozója, aki már reggel 5 órakor elindult munkába, mint mindig. Kati pedig főleg a szarvasmarhákkal próbálkozott jövedelem-kiegészítésként, nem is eredménytelenül. Hét szép, jól tejelő, fekete-fehér tarka holstein-fríz tehén várta minden reggel a fejést, amint Kati asszony egymaga végzett el. Nyolcadikként ott volt a bika, minthogy más falvakból is Serbánékhoz jártak tehenet fedeztetni.
„Kilencre jönnek a tejgyűjtők, addig átviszem már Márta néninek is a tejet” - gondolta Serbánné. Ez a Márta néni, azaz özv. Juhász Sándorné egy hetvenöt éves nyugdíjas asszony volt, szomszédjuk Serbánéknak. Sanyi bácsi már két éve, hogy meghalt, azóta az öregasszony eléggé zárkózott természetű lett. Nem szívesen fogadott a házába senkit, kivéve talán a Serbán-házaspárt, vagy a túlsó szomszédékat, Varga János, 33 éves villanyszerelőt és családját. De ide sorolhatnánk még a papot is, Kerecsényi Márton negyven éves esperest, hiszen Juhász néni mélyen vallásos volt. Ha például az öreg mama nem érezte jól magát, s ilyenformán nem volt kedve a templomig elmenni, Serbánékkal vagy Vargáékkal üzent Kerecsényi esperesért, hogy meggyónjon nála. Természetesen, Esztergomy Karin doktornőt, ötvenkét éves háziorvost sem lehetett ezek közül az emberek közül kihagyni, aki olykor-olykor elment Juhász néninek egy-egy vénás injekciót beadni.
Serbánné tehát igyekezett a tejjel idős szomszédasszonyához, hiszen az havonta előfizetett nála tejre. De most valahogy nem egészen olyan volt a Juhász-porta, mint máskor... Máskor Juhász néni mindig, olykor még betegen is, maga ment mindig, pontosan reggel nyolc órakor Serbánné elé kaput nyitni. A borjú nagyságú kuvandor kan - egyébként komondor szukától és kuvasz kantól való fajtatiszta szülők keveréke - Herceg, most is, mint máskor, barátságos csaholással és farkát csóválva fogadta Kati asszonyt, ám a csirkék még mindig be voltak zárva az ólba, sőt, a disznók is éktelen sivalkodással, röfögéssel követelték maguknak a „reggelit”.
Serbánnénak kezdett nem tetszeni a dolog.
„Mi a csuda történt az öreg ángyommal?” - gondolta - „Máskor ilyenkor már mindig idekint téblábol”.
- Szomszédasszony!! - kiabálta - Jöjjék már elő, én vagyok itt, Serbánné Kati a tejjel!
Semmi válasz.
- Szomszédasszony!!!
Csönd. Süket, idegesítő csönd.
- Márti néni! Hol tetszik lenni?!?
Csak disznóröfögés, csirke-lárma, és kutyaugatás.
- Herceg! Nem hallgatsz el mindjárt? Hol a gazdasszonyod?
Kati asszony döntött. Noha invitálás nélkül soha nem lépte át a küszöböt, most mégis bement. Nyitva találta a kaput! Hej, itt ma valami egészen furcsa dolog történik! De még a hatalmas szelindek is mintha megérezte volna, hogy itt valami nincs rendjén. Előrement, és valósággal vezette az asszonyt a ház belsejébe.
Serbánné - mi tagadás - rosszat sejtett. Ilyen még nem volt! A kutya a szoba csukott ajtaja előtt hirtelen megtorpant...mintha mondaná - mivel keserves nyüszítésbe kezdett - hogy ott a gazdi...lám, az óriási jószág is érzi, hogy igen nagy baj van!
Kati tehát benyitott (a kutya persze megelőzte). Csakugyan baj volt, méghozzá nem is akármilyen. Mert azt a szívet, idegeket tépő, rémült, halálfélelemmel kevert sikítást, amit akkor az asszony hallatott, szinte a lehetetlennel volt egyenlő papírra vetni. A tejesköcsög a padlóra leesve darabokra tört, amelynek teljesen szétfolyt tartalmát a kutya mohón lefetyelte befelé.
Özv. Juhászné ugyanis hátrahanyatlott fejjel, hálóingben, lelógó kezekkel ült az egyik fotelben, s tágra nyitott, kiüvegesedett szemei némán bámultak a semmibe...
Öt perc múlva annyian tódultak a szobába, hogy szinte egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, még kint az utcán is meglehetősen nagy csődület támadt. „Orvost, gyorsan!” - hallatszott a tömegből innen is, onnan is. Közben találgatások kaptak szárnyra: „Beteg?” „Vajon, mi baja lehet?” „Él még egyáltalán?”
- Utat az orvosnak, emberek! Utat az orvosnak! - hallatszott a tömegből.
- Erre tessék parancsolni - kalauzolta Kati a háziorvost, Dr. Esztergomy Karint - Doktornő, drága, mi történhetett?
Dr. Esztergomy lehajolt Juhász nénihez. Sztetoszkópot tett a fülébe, majd hallgatni kezdte vele a pacienst. Megnézte a szemeit is, majd megkísérelte kitapogatni a pulzusát. Végül hosszas vizsgálódás után felállt.
- Emberek - jelentette ki tárgyilagosan - rám itt sajnos már nincs szükség. Legalább nyolc órája halott. Alaposan feltételezhető, hogy szívinfarktus végzett vele. Hívjanak rendőrt.
***
Dr. Cseterás Péter dandártábornok, az Országos Rendőrfőkapitányság Különleges Ügyek Főosztályának vezetője, helyettesével, Dr. Mányoki Ádám ezredessel együtt a rejtélyes haláleset másnapján egész más célból érkeztek a kóspallagi körzeti megbízotti irodába; elsősorban azért, hogy ott szakmai ellenőrzést tartsanak, amikor is Kozma főtörzsőrmester természetesen hivatalos jelentésben számolt be a történtekről. A jelentés meghallgatása után Cseterás úgy döntött - és nagyon helyesen - hogy ők maguk, vagyis a Különlegesek főosztályvezetői munkacsoportja végzik a további a vizsgálatot, ennek első tevékenységeként a tábornok tanúvallomás-tétel végett behozatta Serbánnét az irodába, hiszen az asszony előzőleg a körzeti megbízottnak azt vallotta, hogy a lakásból eltűnt egy legalább tízmillió forint értékű, bemutatóra szóló takarékbetétkönyv. Így Cseterásék joggal feltételezték: özvegy Juhász Sándorné korántsem biztos, hogy természetes halállal halt meg. A tábornok rablógyilkosságot sejtett az ügy mögött. A rémülettől még mindig nyárfalevélként remegő Kati asszonyt persze meglehetősen nehéz volt szóra bírni.
- Kezét csókolom, Serbánné asszony! - fogadta Cseterás udvariasan - Mindenekelőtt engedje meg, hogy bemutatkozzunk. Én Cseterás Péter dandártábornok, főosztályvezető vagyok, az úr pedig a helyettesem, Mányoki Ádám ezredes. El tudná-e nekünk mondani, hogyan fedezte fel Ön a takarékbetétkönyv eltűnését? Kérem, ne idegeskedjen, hiszen semmi oka rá.
- Tábornok úr... én...eleinte nem is nagyon figyeltem, annyira meg voltam bénulva a rémülettől. De, az éjjeliszekrény ajtaja, úgy emlékszem, nyitva volt...
- Biztos ebben, hölgyem?
- Hát hogyne...
- És arra hogyan emlékszik Ön, amikor vitte át a tejet? Zárva, vagy nyitva találta-e a kaput?
- Ha jól emlékszem, nyitva volt...igen...most már biztosan emlékszem erre is...de hiszen tegnap a főtörzsőrmester úrnak, a körzeti megbízottnak már mindent elmondtam.
- Ez igaz, csakhogy mi is szeretnénk a részletekről hallani. Csak bátran, asszonyom, ne féljen semmitől. Szegény Juhásznét azzal már úgysem támaszthatjuk fel, ha maga ennyire ideges. Tehát: Ön felfedezte, hogy Juhászné már nem él. De honnan tudta, hogy Önnek pont az éjjeliszekrényre kell néznie? Tudomásom szerint Márta néni eléggé zárkózott természetű volt. A takarékbetétkönyvről pláne nem beszélt senkinek, Ön ezzel szemben részletes információt adott a főtörzs úrnak, hogy mi tűnt el, s milyen érték tűnt el.
Kati megdöbbent:
- Csak nem gondolja a tábornok úr, hogy...pont én? Mi kérem szépen, becsületes parasztemberek vagyunk, hogyan is nyúlnánk mink ahhoz, ami nem a miénk?
- Ugyan, hölgyem - szólalt meg ezúttal Mányoki, mosolyogva, mintegy bátorítólag - dehogyis. Erről szó sincs. Mi sem Önt, sem a kedves férjét nem gyanúsítjuk semmivel sem. De lássa be, kérem, hogy eddigi feltételezéseink szerint besurranásos lopás történt, s hogy tízmillió forint nem éppen kis összeg. Sőt, nemhogy lopás, de az sem kizárt, hogy még gyilkosság is. Vagy talán nem akar nekünk segíteni..? Csak bátran, kedves Katalin asszony, ne féljen!
- Drága ezredes úr, nekünk beszélte ki az istenadta a legszentebb titkait. Így természetes, hogy tudtunk nemcsak a takarékbetétkönyvről, annak összegéről, de még arról is, hogy hol szokott lenni...
- ...Ugyanis - felelte Cseterás - az Ön ujjlenyomatát is megtalálták a szobában. De ezek szerint természetes, hogy megtalálták. Nos, asszonyom, szíveskedjék a jegyzőkönyvet itt aláírni, s el is mehet. Idézést még valószínű, hogy fog kapni, addig is köszönjük szépen a segítségét. A viszontlátásra.
- Isten áldja magukat, tiszt urak.
Miután Serbánné távozott, bejött Dr. Kovács Gellért rendőr százados, Cseterás veje és egyszersmind munkatársa.
- Ádi bácsi - mondta - én a gyilkosságot kizárnám. Most kaptam ugyanis a halottkémi jelentést: eszerint a holttesten nem volt semmiféle erőszakra utaló nyom.
- Ezt, öcsém - válaszolta Mányoki - igazából majd a boncolás fogja eldönteni. De a körülmények, legalább is ami az eddigieket illeti, a gyilkosság sem hagyható figyelmen kívül. Gondolkozz csak el egy kicsit: valakinek Serbánékon kívül még tudnia kellett a takarékbetétkönyvről.
- Na és? - kérdezte Gellért - Ez a valaki nyitva talált minden ajtót, bement, és elvitte a takarékbetétkönyvet. Én amondó vagyok, hogy az öregasszonnyal a hirtelen stresszhatás is végezhetett, amikor felfedezte a lopást.
Gellért felvetésére Cseterás felelt:
- Persze, hogy mindent nyitva talált, amikor feltehetően maga az áldozat nyitott neki ajtót. Különben sokkal körültekintőbb volt az öregasszony annál, minthogy figyelmetlenül nyitva hagyja pláne, éjszakára, portája főbejáratát. De azt is vedd figyelembe, hogy amikor a doktornő megvizsgálta reggel a holttestet, azt mondta, hogy „nyolc kerek órája halott”. Ez körülbelül reggel nyolc és fél kilenc között volt, tehát az áldozat éjjel tizenkettő és fél egy között halt meg.
Ekkor Gellért nadrágzsebéből kellemes csengettyűhangon megszólalt Mozart Varázsfuvolájából a Fuvolás-ária, vagyis a százados mobiltelefonja.
- Halló! Kovács százados Kóspallagról... Tessék? Semmi nyom?... mérgezés, esetleg áramütés vagy hasonló? Egyik sem...? De hát akkor mi az ördög...? Értelek. Kösz, doki, szevasz, viszhallásra. Nos, apuka - tette vissza Gellért zsebébe a készüléket - kinek lett igaza? Most végeztek éppen a boncolással. Egyértelmű szívinfarktus. Még mindig azt állítod, hogy gyilkosság volt? Ezek után is?
- Várd csak ki a végét.
- Eh, várjam ki! Szerinted hogy a francba’ ölhették meg? Lelőtték? Nem. Leszúrták? Nem. Összevagdalták? Nem! Megfojtották? Nem! Agyonverték? Azt sem! Megmérgezték? Azt sem! Árammal ölték meg? Nem és nem! Beteg volt és kész. Egész biztos, az van a dolgokban, hogy felfedezte a takarékbetétkönyv eltűnését, és ezt felfedezhette ám éjfélkor is! Ettől annyira megrémült, hogy belehalt. Hidd el, apuka, nem gyilkosság ez, hanem lopás.
- Na jó - adta meg magát a főosztályvezető - akkor egyelőre csak besurranásos lopás alapos gyanúja miatt indítunk eljárást ismeretlen tettes vagy tettesek ellen. De ismétlem, fiúk, itt valami bűzlik! Mert hisz' hogy az ördögbe tudta az elkövető észrevétlenül elemelni a betétkönyvet, ha Juhászné, mint az imént említettem, valószínűleg személyesen engedte és vezette be a házba, vélhetően egyetlen pillanatra sem mozdulva mellőle? Ha pedig csakugyan a hirtelen jött, rémület okozta stressz végzett vele, azt azért feltételezem, ti sem gondoljátok komolyan, hogy éjnek idején felkel, pusztán azért, hogy ellenőrizze a takarékbetétkönyv létét, avagy nemlétét. Nem gondoljátok, hogy ez már több mint gyanús...?
- Én nem azt mondtam - felelte Gellért - hogy pusztán ezért nézett be az éjjeliszekrénybe. Annál is inkább, mivel a szekrény a betétkönyvön és más apró encsembencsemen kívül gyógyszereket is tartalmazott. Most akkor honnan tudjuk, hogy Juhászné nem éppen rosszul lett-e valami miatt, és gyógyszert keresett, amit be akart venni. Felébred, keres-kutat-matat-turkál az orvosságok között, és mit lát, akarom mondani, mit nem lát? Hát azt, hogy a takarékbetétkönyvnek hűlt helye. Érted most már, apuka?
- Elméletnek éppen nem rossz - jegyezte meg a tábornok - hiszen ez elvileg valóban megtörténhetett. Az viszont tény és való, hogy a házban egy ismeretlen, nemkívánatos személy járt, akinek az éjjeliszekrényen megtaláltuk az ujjlenyomatait. Szumma-szummárum: első feladataink egyike annak kiderítése, hogy kitől származik az éjjeliszekrényen talált titokzatos idegen ujjlenyomat. Eddigi ismereteink szerint sem az áldozattól, sem Serbánnétól. Sőt, pillanatnyilag még azt sem tudjuk, férfitől, vagy nőtől van-e. Meg kell tudnunk azt is, hogy kivel látták utoljára élve az öregasszonyt.
- Ez szerintem így nem teljes - vetett ellene Gellért - mert nem biztos, hogy az illető tudott a takarékbetétkönyvről. Vagy ha tudott is, nem biztos, hogy annak helyét is tudta. Márpedig Krecsmári Laciék a házban nem találtak semmiféle kirámolásra, feldúlásra utaló nyomot sem, tehát az állítólagos elkövető tutira ment. Én inkább azt deríteném ki, hogy ki volt az, aki úgy látta élve utoljára Juhásznét, hogy az illető a betétkönyvről is, de annak helyéről is tudott.
- Igazad van, Gellért - felelte Cseterás - utánanézünk. Te elmész a háziorvoshoz...
- Csak nem...?
- Jegyezd meg, fiam, mindenki gyanús, aki él és mozog. Szóval: Krecsmárit pedig, ha megjön, elküldöm Vargáékhoz, a túlsó szomszédhoz, én pedig elmegyek a takarékszövetkezetbe. Ugyanis a kirendeltség vezetőjét sem lehet kizárni. Ha valaki, ő biztosan tud a takarékbetétről.
- Arról igen, de hogy az öregasszony otthon hol tartotta, arról nem! - érvelt Gellért.
- Majd kiderül. Mindenesetre én átmentem a takarékszövetkezetbe, ha keresnének. Laci pedig majd lemegy délután. Rá is ér, hiszen délelőtt aligha vannak ezek a szomszédék otthon. Biztosan dolgoznak. Na, szerbusz, fiam, munkára fel.
***
Krecsmári hadnagyot délután hat óra tájban a Varga-portán látjuk, amint éppen becsönget a házba. Csinos, harminc körüli fiatalasszony nyitott ajtót. Kicsit meghökkent az egyenruhás rendőr láttán, jóllehet, fel volt rá készülve, hogy Juhász néni halálával kapcsolatban őket is keresni fogják.
- Jónapot kívánok - köszönt a hadnagy és szalutált - Krecsmári László hadnagy, főosztályvezetői vizsgálótiszt vagyok az Országos Rendőrfőkapitányság Különleges Ügyek Főosztályától. Itt laknak Vargáék?
- Igen, mi vagyunk. Engem keres, vagy a férjemet?
- Mindkettőjüket, hölgyem. Biztos sejti, milyen ügyben...Beszélgethetnénk inkább odabent?
Vargáné bevezette a hadnagyot a házba. Takaros kis lakás volt, látszott rajta, hogy fiatalok a tulajdonosai.
- Parancsoljon befáradni. Erre tessék - vezette be Vargáné Krecsmárit a nappaliba - rögtön szólok a férjemnek, lent bütyköl a pincében.
Majd elmondta a hadnagynak, hogy három gyerekük van, fiúk. A legnagyobbik, Jancsi, tizenegy éves, most végezte az ötödiket, elment iskolai táborba. Egyébként övé a sarokban látható szintetizátor is, mivel bent, Szentendrén zongora-orgona tanszakos növendék a zeneiskolában. A középső, Bandi, tíz éves, és a legkisebb, a nyolc éves Zolika Pilismaróton vannak nyaralni a Varga-nagymamánál. Vargáék példás családi életet éltek, mindemellett Varga János, harminchárom éves villanyszerelő, aki a Zsupán Kft TMK-műhelyében dolgozik, kiváló dolgozó, és húszszoros véradó. Felesége szintén harminchárom éves, ugyanitt belső ellenőr, mérlegképes könyvelő.
Bejött Varga, s üdvözölte a hadnagyot, kezet fogva vele:
- Jónapot kívánok, hadnagy úr. Varga János vagyok. Miben segíthetek?
- Varga úr! Milyen viszonyban voltak önök a szomszédjukkal?
- Juhász nénivel?
- Igen. Sajnos, Juhász néni nincs többé, ezt biztosan Önök is tudják.
- Szegény. Pedig nagyon szerettük, de ő is minket. A gyerekek sokszor voltak náluk odaát játszani, addig is, amíg Sanyi bácsi élt. Tudja, hadnagy úr, ha Márti néninek valamilyen elektromos problémája volt, mindig én segítettem rajta.
- És hogyan honorálta ezt maguknak Márta néni?
- Á, tisztán csak baráti, jószomszédi alapon. Néha-néha adott egy kis tojást, vagy rántani való csirkét.
- Értem...Tegnap este Önök mit csináltak?
- Este tízkor lefeküdtünk aludni.
- Nem ébredtek fel az éjjel? Nem mentek ki egy kicsit levegőzni az udvarra? Ugyanis elég nagy volt a kánikula tegnap, még éjjel is.
- Eléggé álmos voltam már akkor, inkább aludtam, mint ébren voltam. Bár, az ördög tudja. Lehet hogy a spájzba kimentem zölddió-befőttet enni, pontosan nem emlékszem.
- Úgy általában miről, milyen témakörben szoktak beszélgetni Márta nénivel?
- Teljesen közömbös dolgokról. Pl. kertről, állatokról, időjárásról, vallási kérdésekről. De miért érdekli ez magát?
- Anyagi természetű dolgokról...mondjuk…takarékbetétről nem volt szó? - kérdezte a hadnagy.
- Ugyan, kérem, hol lett volna neki takarékkönyve? Annyira szegény volt az istenadta, hogy a templom egere hozzá képest Krőzus volt. Ezért nem is fogadtam el tőle pénzt soha.
- Szóval, Ön beérte a csirke- és tojáshonoráriumokkal?
- Természetesen. Tudja, szívességért szívességet alapon, nem mint mester és kliens.
Krecsmári, jóllehet, ennyivel korántsem érte be, megköszönte a Varga-féle tájékoztatást, majd elbúcsúzott azzal, hogy még valószínű: a Különleges Ügyek Főosztálya számítani fog a segítségükre.
***
Este nyolc óra tájban Pestre hazafelé menet még mindig olymérvű volt a hőség, hogy nyomozóink a szolgálati 626-os Mazda valamennyi ablakát leeresztve száguldottak végig az úton. Útközben összegezték a nyomozás eddigi adatait.
- Fiúk - szólt Cseterás, miközben cigarettatárcájából végigkínálta a többieket - most mindenekelőtt gyújtsunk rá, aztán pedig mondjatok el nekem szép sorjában mindent az eddigiekről.
Mondanivalója egyelőre csak Krecsmárinak volt. Meg is kapta érte a magáét Cseterástól:
- Laci, az ördög vigyen el! - fortyant fel a tábornok - Ezt alaposan elbasztad! Biztos vagy te abban, hogy Varga egyáltalán otthon volt, hülye gyerek?!? Szerinted nem azt kellett volna inkább megkérdezni az „önök mit csináltak” helyett, hogy „hol tartózkodtak éjjel tizenkettő és fél egy között”?!? Gondolkozzál már, Lacikám, a Jóistenke áldjon meg, még ha nehezedre is esik!
Krecsmári zavartan gyújtott rá, s közben hol a cigarettára, hol tábornokára nézett, mint aki nincs tisztában azzal, hogy rossz fát tett a tűzre.
- Peti bátyám - felelte - a villanyszerelő alibije stabil. Ugyanis a mellettük lakó túloldali szomszédját is megkerestem, s megkérdeztem tőle, hogy szerinte hol lehetett az éjjel Varga. Azt felelte, hogy otthon, mivel harmincadikán este fél nyolckor ez a szomszéd náluk, azaz Vargáéknál járt borkóstolóban...
- De az előbb azt mondtad, hogy Varga a filmet nézte az RTL-Klubon - szólt közbe Cseterás.
- Valóban. De amit Varga nem mondott el, azt elmondta a szomszédja. Nevezetesen azt, hogy borozgatás után ott maradt Vargáéknál a Susan Sarandon-filmet, vagyis a „Gyönyör rabjai”-t végignézni.
- A filmnek pedig huszonkét órakor vége lett - szólt hátra a volánnál ülő Gellért - így barátunk még mindig nem tud két és fél órájával elszámolni!
Cseterás kapott az apropón:
- Most pedig kapaszkodjatok meg - mondta, de közben Gellértnek is szólt, hogy ha ráér, vezetés közben lehetőleg az útra is figyeljen - amíg Krecsmári Vargáéknál járt, én voltam a takarékszövetkezetben, ami pont átellenben van a Juhász- és Varga-portákkal. Elbeszélgettem a fiókvezető asszonykával, aki éjfélkor még bent volt, és látta Vargát bemenni Juhásznéhoz. Ne kérdezzétek, mit keresett a munkahelyén éjnek idején. Túlórázott, csinálta a havi zárást. Megkérdeztem tőle, milyen ruhában volt Varga. Azt felelte, hogy utcai ruhában, fehér, rövidujjú ing volt rajta. Sőt, Juhászné barátságosan tessékelte befelé. Gellért, a kurva szentségit a kis kezednek, figyelj már oda a vezetésre! Nehogy nekem kiegyenesítsél egy kanyart! Ha akarod, neked külön elmondom. Laci! Miben is látta ez az ember Vargát? Milyen ruhában? Vagy meg sem kérdezted?
- De igen. Varga munkaruhában volt, amikor a szomszédot borpartira fogadta.
- Még szép, hogy legalább ennyit megkérdeztél. Ezek szerint Varga, mikor úgy gondolta, hogy minden csendes, fogta magát, átöltözött, átment Juhásznéhoz, s mivel tudta róla, hogy szívbeteg, ráijesztett, hogy meghaljon, és kirabolta. Most legszívesebben visszamennék Vargához házkutatást tartani, aztán ujjnyom-mintát venni tőle, és ha megegyezik a Juhászné éjjeliszekrényén találttal, őrizetbe venni rablógyilkosság vádjával.
Gellért nem tudta megállni, hogy - vezetés ide, vezetés oda - közbe ne szóljon:
- Kétségtelen, hogy Varga gyanús. De előbb talán az ujjlenyomatot kellene megvizsgálni, hiszen azt sem tudjuk, férfitől, vagy nőtől vannak-e. Ha nőtől van, Varga abban a pillanatban minden gyanú felett áll.
Ahogy menet közben beszélgettek, észre sem vették, hogy megérkeztek Budapestre. Olyan forróság volt még este kilenc órakor is, hogy a Mazdát a Főkapitányság épülete előtt hagyták, rábízva az őrre, ők maguk pedig gyalog indultak volna a Dunaparton lévő „Kék Duna” presszó felé. hogy megigyanak egy-egy üveg jéghideg barna Gösser sört, amikor a kapuőr váratlanul utánuk kiáltott:
- Dandártábornok úr, egy pillanatra! Önt keresik a laborból!
Cseterás egykedvűen fordult vissza, s felvette a kapusszobában lévő vezetékes telefont. Miután befejezte a beszélgetést, káromkodott egyet, majd így folytatta:
- A kurva életbe..! Na, fiúk, Azt hiszem, bőven lesz másnap munkánk. Rejtélyes haláleset ismét, ezúttal Márianosztráról. Ismét meghalt egy nyolcvan éves öregember, ezúttal férfi, Balogh Gergely, özvegy, nyugalmazott mozdonyvezető. És ugyanazokat az ujjlenyomatokat találták nála is, mint Juhásznénál. Képzeljétek: női ujjlenyomatok voltak! Ráadásul az öregnek eltűnt egy arany-platina ötvözetű medálja, ami a keresztre feszített Jézust ábrázolja!
Varga tehát ártatlan. Az érdekes egyedül a dologban, hogy Baloghnál sem találtak semmiféle - sem külső, sem belső - gyilkosságra utaló nyomot. Ezek után joggal gondolhatja az olvasó: aligha kétséges, hogy mindkét esetben rablógyilkosság történt, ám módját viszont nyomozóink változatlanul nem tudják, csak sejtik. Annál is inkább, mivel az öreg Baloghnál is egyértelmű szívinfarktust állapított meg a boncolás. Az elkövető pedig mindkét esetben valószínűleg egy és ugyanazon személy lehet.
***
Gellért másnap reggel fura érzésekkel indult Kóspallagra, míg Mányoki meg Krecsmári Márianosztrára. Ahogy ő eddig a két halálesettel összefüggésbe hozható személyeket számba vette, az ujjlenyomatok részleges megvizsgálása után a Juhászné sérelmére elkövetett gyilkossággal talán Dr. Esztergomy Karin háziorvos is összefüggésbe hozható. De vajon ki követhette el a márianosztrai gyilkosságot? Ezt talán apósáék rövidesen megtudják. Némiképp ellentmond a doktornő bűnösségének az a tény, hogy ő soha, senkitől semmit nem fogadott el, lelkiismeretesen, becsületesen, legjobb tudása szerint végezte munkáját, tehát nem mehetett pénzre vagy értékre. Azonban semmi sem kizárt, annál is inkább, mert a doktornőnek nemcsak Kóspallagon van rendelése, hanem Márianosztrán is. Az öreg Balogh pedig - Juhásznéval ellentétben - igencsak közlékeny természetű, mondhatni, fecsegő ember volt. Nem kizárt tehát az, hogy Dr. Esztergomy ilyenformán megtudta, hol lehet az öregnek a medálja. A gyilkosnak - legyen az bárki - három dologról kellett, hogy tudjon. Először is, mindkét áldozatnak tekintélyes pénze, vagy értéke van. Másodszor: tudnia kellett ezeknek pontos helyét is. Harmadszor: mindkét áldozat szívbeteg volt.
Ilyen gondolatok keringtek tehát Gellértben, amikor bement a kóspallagi orvosi rendelőbe. Meglehetősen sokan voltak. Gellért azonban ezzel törődött a legkevésbé, hiszen nem betegként, hanem hivatalos személyként jár itt.
Bekopogott, majd a „szabad” elhangzása után benyitott.
- Kezit csókolom, doktornő, Dr. Kovács Gellért rendőr százados vagyok az ORFK Különleges Ügyek Főosztályától. Elnézést, hogy megzavarom a rendelést, de sürgősen tisztáznom kell Önnel néhány dolgot.
- Nem zavar, százados úr. Gondolom, Juhász néni ügyében... - kezdte volna.
- Meg Balogh Gergely bácsi ügyében is.
- Szent Isten - rémült meg a doktornő - csak nem...?
- De, sajnos, igen. Balogh bácsi is meghalt tegnap délután, illetve este fél nyolc tájban ugyanolyan körülmények között, mint Juhász néni.
- És miben segíthetek Önnek én? - kérdezte Dr. Esztergomy Karin.
- Egyvalamire tessék felelni. Doktornő, ugye, mindkettőjüket szívpanaszokkal kezelte?
- Igen. Bizony, hiába mondtam Juhász néninek, hogy szívbeteg létére ne cipelgesse azokat a nehéz moslékos vödröket, mert nem lesz jó vége. De sajnos, akár a falnak beszéltem volna...Gergely bácsit pedig nyomatékosan eltiltottam mindenféle izgalomtól, még a tévékrimiktől is. Nem beszélve a futballmeccsekről, mivel igencsak nagy szurkoló volt az öreg. De hát neki is hiába volt a jó szó... Tegnap délután kint voltam nála Márianosztrán vénás injekciót beadni, csakhogy éppen akkor kezdődött a tévében a Ferencváros-Bayern München Intertotó-kupamérkőzés. Ezek szerint hiába könyörögtem az öregnek, hogy ne nézze, ne izgassa magát vele...
Azzal néhány könnycsepp gördült le arcán. Gellért pedig így folytatta:
- Doktornő szerint egy szívbetegnél egy hirtelen, erős lelki trauma, mondjuk...meccsdrukk, vagy ijedelem okozhatja-e az illető halálát?
- Hogyne, százados úr, feltétlenül. Akár azonnal is.
Gellért nagyon jól tudta, miért éppen ezt kérdezi. Ha ugyanis a doktornő kitérő választ ad, vagy pláne, határozott „nem”-mel felel, már joggal feltételezi Dr. Esztergomy gondolatáról: „mi az ördögöt is értene ehhez ez a fiatal suhanc, ez a nyálasképű kishekus? Ott verem őt át, ahol csak akarom, tudom.” Ez esetben azonnal letartóztatja az orvosnőt kétrendbeli rablógyilkosság alapos gyanújával. Hiába, hogy Gellért nem orvos, azért őt sem most vakarták le a hathuszas falvédőről. Ért ő annyit az egészségügyhöz, hogy egy szívbeteggel egy hirtelen lelki megrázkódtatás, pláne, öregkorban, azonnal végezhet. De mivel szerencsére Gellért feltételezései a doktornőről nem igazolódtak be, így a fiatal százados elállt attól, hogy őrizetbe vegye Dr. Esztergomy Karint. Ám, amíg a doktornő nem figyelt oda, észrevétlenül eltett egy recept-űrlapot, amit az orvosnő előtte megfogott. Majd a daktiloszkópiai vizsgálat kideríti...
- Hát, doktornő, köszönöm szépen a szíves felvilágosítást. Valószínű, hogy még néhányszor igénybe fogjuk venni szíves türelmét. Kezit csókolom.
- Isten áldja, százados úr, örülök, hogy segítettem.
***
Ezalatt Márianosztrán Mányoki meg Krecsmári már visszafelé készülődtek Pestre, amikor hirtelen egy motoros állt meg mellettük. Ő pedig nem volt más, mint Varga János, aki éppen maszekolni járt Márianosztrán.
- Jó egészséget, hadnagy úr!
- Á, ez ám a kellemes meglepetés! Mi járatban errefelé, kedves Varga úr?
- Elnézést, hogy megszólítom magukat az utcán, de miután a hadnagy úr elment tőlünk, aztán jutott az eszembe, hogy harmincadikán éjjel kb. háromnegyed tizenkettőkor mégiscsak kimentem a kamrába zölddióbefőttet enni. Tudja, elég rossz alvó vagyok, és ha felébredek, az evés az első dolgom. Szóval, ahogy kiértem a spájzba, láttam a kisablakon keresztül, hogy Márta néni barátságosan invitál befelé egy hozzám hasonló alakot. Körülbelül olyan magas lehetett, mint én, sőt, még testalkatra is hasonlított rám.
- Milyen ruhát látott az ismeretlenen? - kérdezett közbe izgatottan a főosztályvezető-helyettes.
- Az úr a főnököm, a Különleges Ügyek Főosztálya rangidős helyettes parancsnoka, Dr. Mányoki Ádám ezredes - mutatta be a hadnagy Mányokit Vargának.
- Hogy milyen ruha? Sötét nadrág, de hogy milyen színű, azt a sötétben természetesen nem tudtam kivenni, de a rövidujjú ing, amit láttam rajta, az egyértelműen fehér volt. Tudják, el akartam én ezt mondani maguknak, úgy, hogy bekarikázok Pestre a hadnagy úrhoz, de úgy látszik, maguk megelőztek engem, a helyembe jöttek.
- Köszönjük szépen, kedves Varga úr - búcsúzott tőle Mányoki - el sem képzeli, milyen sokat segített.
- Várjanak uraim, van még valami. Nem tudom, foglalkoznak-e talált tárgyakkal? Hogy ne kelljen már a talált tárgyak osztályára mennem.
- Attól függ, milyenekkel - válaszolta Mányoki.
- Nézzék, mit találtam. Ott volt leesve az utcán, az öreg Balogh háza előtt, az Ady Endre utca 22-nél.
Azzal szerszámos táskájából egy kis csomagot vett elő, amiből egy díszes, aranyozott tőrben végződött feszület pottyant a meglepődött ezredes elé, aki izgatott örömmel rakta el táskájába.
- Biztos Ön abban, hogy a Balogh-porta előtt találta?
- Ejnye, ezredes úr, ha mondom, akkor az úgy van.
- Szíves elnézését kérjük, Varga úr, de most nem érünk rá végighallgatni. Megyünk a kocsihoz, és irány Budapest. Hát, még egyszer, nagyon szépen köszönjük, a viszontlátásra.
Persze, hogy nem értek rá. Hiszen már talán az is későn volna, ha már meglenne a tőrről a laboreredmény! De hol van az még...?
***
Cseterásék úgy érezték, megrekedtek. A tőrről ugyanis kimutatták ugyanazt a női ujjlenyomatot, amelyet Juhász néninél meg Balogh Gergely bácsinál találtak, és ami nem egyezett meg sem Dr.Esztergomy Karinéval, sem a többi, az ügyben érdekelt egyetlen nőével sem. Ez pedig annál is érdekesebb, mert Juhász nénihez a kritikus időben nem nőt, hanem férfit láttak a tanúk bemenni, jóllehet, egyértelműnek látszott a feszület-tőr bűnjeli mivolta. Vagy mégsem? De akkor hát kié a titokzatos női ujjlenyomat? Ki volt az ismeretlen látogató Juhász néninél? Nyomozóinkban már az a képtelen-lehetetlen verzió is felmerült, hogy az éjszakai látogató nő volt, csak férfiruhába volt öltözve, így nem csoda, ha a szemtanúk az illetőt a sötétben férfinak vélték.
- Fiaim - kortyolgatta Cseterás a kávéját - itt megáll a tudomány. Gyilkosként ugyanis egy férfit(?) kellene feltételeznünk, ám az ujjlenyomatok egyértelműen női elkövetőre utalnak...és mindkét esetben ugyanaz. Tudjátok, gyanakodtam Kerecsényi plébános-esperesre is, hiszen Juhászné, halála napján Serbánékat kérte meg, hogy menjen el valamelyikük Dr. Eszetrgomyért, mert nem érezte jól magát. Esztergomy doktornő pedig, miután ellátta Juhásznét, annak kérésére kihívta hozzá a papot, mert elég vallásos lévén, gyónni óhajtott. A feszület pedig, mint gyilkos eszköz, nyilvánvalónak látszik, hogy egyházi személy tulajdona lehet. Ha nem női ujjlenyomat lenne, a papot szívfájdalom nélkül őrizetbe lehetne venni. De sajnos, a pap ezek szerint kiesik...
Gellértnek volt egy merész ötlete:
- Apuka - mondta - miközben rágyújtott - én még ma elmennék ehhez a paphoz, és megnézném a két szép kacsóját.
- Mi az, Gellért? - tréfálkozott Krecsmári eléggé gusztustalanul - Buzi vagy?
- Elég az íztelen, hülye viccekből! - csattant fel a fiatal százados - majd meglátjátok, hogy nekem lesz igazam, és holnap lesz a napja, hogy leleplezem a gyilkost! Majd én megmutatom!!!
- Csillapodj, fiam - csitította apósa, majd alaposan leszedte Krecsmáriról a keresztvizet, mert ez valóban nagyon hülye vicc volt - csak szép nyugodtan. Nem szar ez, hogy elkapkodjuk.
- Szóval - folytatta Gellért - tegnapelőtt a szomszédai látták bemenni az öreg Balogh-hoz úgy délután négy óra felé Kerecsényi esperest. Pont, amikor a meccs kezdődött. Ugyanis ma délelőtt kihallgattam az öreg szomszédait, és határozottan emlékeztek rá, hogy látták bemenni a papot. Nem gondoljátok, hogy ez már több, mint gyanús? Na, szevasztok, elmentem Kóspallagra.
- Oké, fiam, sok szerencsét! - köszönt el tőle apósa meg a hadnagy.
Gellért távozása után Krecsmári megjegyezte:
- Nos, kíváncsi vagyok, milyen eredménnyel jár majd a fiú. De szerintem alighanem semmilyennel.
- Először is ne legyél pesszimista, várd ki a végét. Másodszor, lehet, hogy Gellért jóval fiatalabb nálad, ám ő rendőrtisztképző akadémiát végzett, sőt, doktorált is. És, ha nem tudnád, jelenleg százados a rendfokozata, sőt, rövidesen őrnagy lesz! Az ilyen hülye vicceket a fegyveres erőknél úgy hívják, hogy függelemsértés. Most az egyszer, és utoljára, még mint barátod, megkérlek, a jövőben tartózkodjál az efféle sértő tréfáktól. A legközelebbi hasonló esetben, mint szolgálati és rendfokozati elöljáród, bármennyire fájna is, de kénytelen lennék ellened függelemsértés miatt fegyelmi eljárást indítani, ami legalább két rendfokozatban való visszavetéssel járhat. Tehát, kedves hadnagy úr, még egy ilyen, és barátság ide, barátság oda, megnézheti magát. Megértette?
- Meg, Peti bátyám - sóhajtott Krecsmári bűnbánóan.
- Talán „értettem, dandártábornok úr”, nemde? - förmedt rá a hadnagyra - Úgyhogy semmi „Peti bátyám”! És lesz szíves a cigarettáját eloltani, és felállni, méghozzá vigyázz-ba, ha a feljebbvalójával beszél, a kutyaúristenit neki....!!!
- Értettem, dandártábornok úr.
- Na jól van, Lacikám, nincs harag - szólt Cseterás ismét, ezúttal jóval barátságosabb hangon - egyszerűen csak arra akartalak rávezetni, hogy néha nagyon elveted a sulykot. Magad sem veszed észre, és ugyan szándékodon kívül, de másokat szinte vérig sértesz. Ám ez Gellértre veled szemben fokozottan vonatkozik, hiszen neki feléd, mint jóval idősebbnek, kutya kötelessége megadni a tiszteletet, hiába neki magasabb a rendfokozata. Ne félj, engem nem érdekel, magasról leszarom, hogy a vőm. De ha tudomást szerzek arról, hogy az alantasaival tiszteletlenül viselkedik, úgy picsán rúgom, hogy elszáll, mint a győzelmi zászló.
***
Két órával később Gellért a rejtélyes gyilkosságok leleplezésének reményében kopogtatott a kóspallagi parókia ajtaján. Ötven év körüli férfi nyitott ajtót.
- Dicsértessék az Úrjézus-Krisztus - köszöntötte Gellért a férfit - az ORFK Különleges Ügyek Főosztályától vagyok, és Dr. Kovács Gellért a nevem, századosi rangban.
- Mindörökké, ámen - fogadta az egyházfi - Egyébként örvendek, Nagy Gyula sekrestyés vagyok. Kit keres az úr?
- Kerecsényi Márton esperes atyát.
- Sajnos, az atya nincs itthon, betegnél van szentséget kiszolgáltatni. Fáradjon beljebb, százados úr.
- Köszönöm - felelte Gellért, s elindultak befelé - meg tudná-e nekem mondani, hol járt a tisztelendő úr két nappal ezelőtt, úgy délután fél négy és négy között?
- Csak annyit tudok - válaszolta Nagy Gyula - hogy Márianosztrán.
- Vajon, mit keresett ott?
- Helyettesíteni volt. Tetszik tudni, Márianosztrán beteg az öreg plébános, Gerzson atya, és Márton atya jár helyettesíteni, különösen misézni oda is. De miért nem jön beljebb, százados úr? Az atyának meg kellene érkeznie minden percben, annál is inkább, mert jó félóra múlva mise. Én a templomot már elő is készítettem számára.
Ekkor gyönyörű, fekete Chevrolet-Semiramis állt meg a ház előtt, s Kerecsényi maga szállt ki belőle. Ahogy így első pillanatban Gellért felmérte, bizony meglehetősen hasonlított Vargára nemcsak magasságra, de testalkatra, sőt, profilból egy kissé még arcra is. Annyira, hogy Gellértnek egyből az jutott eszébe, hogy a takarékszövetkezet vezetőnője nem Vargát, hanem Kerecsényit láthatta harmincadikán éjféltájban Juhász néninél. „Na, jómadár”, gondolta, „most megvagy! Végre, megfogtalak!”
- Laudaetur, Domine Jesus-Christus - üdvözölte a pap latinul a nyomozót.
- In aethernum, amen - viszonozta Gellért, majd így folytatta - Ismerte Ön Juhász Sándornét?
- Hogyne ismertem volna, kérem. De miért kérdi? És miért múlt időben?
- Mert Juhász Sándorné már legalább egy hete halott. Érti, atyám?
- Szent Isten! - vetett keresztet látszólagos ijedelemmel a pap - ezt most hallom először magától...pedig olyan jó asszony volt.. Szegény Juhász néni.. Vasárnap majd celebrálok érte egy requiemet.
- Már megbocsásson atyám, hogy közbekérdezek. Én ugyan nem értek az egyházi liturgiához, de nem eltemetnie kellene előbb, és csak azt követően bemutatnia a gyászmisét? Mert, hogy még el sincs temetve a szerencsétlen! És még valami: mi az oka annak, hogy ön nem tud Márta néni haláláról, mikor legjobb tudomásom szerint ön volt a gyóntatóatyja? Sőt, a templomban is mindig az első sorban foglalt helyet. Vagy magának nem tűnt fel, hogy Márta néni már napok óta hiányzik a templomból?
A pap Gellért kérdésére meglehetősen zavaros választ adott:
- Kérem...nálam senki be nem jelentette Márta néni halálát, így papként eleve nem szerezhettem róla hivatalból tudomást... És, mint mondtam, a százados úr az első, aki mindezt közli velem...
- Nos, rendben. Akkor azt mondja meg nekem, tisztelendő úr, hol tartózkodott ön harmincadikán éjjel tizenkettő és fél egy között? És azt is, hogy hol volt Ön két nappal ezelőtt délután négy óra felé?
- Gyóntatni voltam betegeknél, mindkét esetben, uram...
- ...A megszólításom százados úr - szakította félbe Gellért - szóval?
- De nagyon kérem, ne kérdezze, hogy kinél, mert az egyházi titok.
- No lám csak. Akkor azt legyen szíves elárulni, nem hagyott-e el valamilyen liturgikus tárgyat a közelmúltban. Mondjuk...tegnapelőtt Márianosztrán, az Ady Endre utca 22. számú ház előtt.
- Mire céloz, százados úr?
Gellért ebben a pillanatban valami különös dolgot fedezett fel Kerecsényin. Jobb kezének hüvelykujján és tenyerén, egészen a csuklójáig hosszú vágási sebhely éktelenkedett.
- Például...valamelyik ismerősénél focimeccset nézett, és annyira belemelegedett, hogy nem gondolt értékeire. Igazam van?
- Jaaa? - derült fel Kerecsényi arca - hát persze. Pap létemre, bizony elég nagy futballrajongó vagyok. Képzelje, a Fradi idegenben győzött! Otthonában győzte le a Bayern Münchent 2:1-re! Mindkét magyar gólt Miriuta, a németet pedig Beckenbauer szerezte. Uram, ilyen csodálatos meccset ritkán lát az ember!
- Tisztelendő úr, kérem, ne térjen el a tárgytól. Beszéljünk inkább Juhász néniről meg Balogh bácsiról. Nála nézte a meccset Márianosztrán, igaz?
Kerecsényinek arcára fagyott a mosoly, bár látszatra megpróbálta továbbra is fenntartani.
- I...igen...De mi...miből gondolja? - dadogta.
- Gyóntatni volt nála is, igaz? És ottfelejtette magát a meccsre. Így volt?
- Persze - felelte az esperes.
Gellért azonban kérlelhetetlenül folytatta tovább a pap számára meglehetősen kellemetlen kérdezősködést:
- Tisztelendő úr, mit csinált a jobb kezével, hogy akkora sebhely éktelenkedik rajta?
- Tudja, pár évvel ezelőtt leforráztam magamat, s bőrátültetést hajtottak végre a kezemen.
- Nos - folytatta Gellért - akkor most térjünk vissza Balogh Gergelyhez. Ő sincs már az élők sorában. Nem sokkal a meccs előtt (vagy közben?) halt meg, Juhásznéhoz hasonlóan. Nos, mit szól mindehhez, atyám?
- Irgalmas, örökkévaló, megváltó Krisztusom...hát ő is...? De miért...? Miért szólította magához a mindenható, végtelen hatalmasságú Isten...? Szegény Gergely bácsi...pedig olyan sokat segített az öreg a nosztrai templomban is... Szegény Gergely bácsi...
Gellért kezdte türelmét veszteni:
- Szegény Gergely bácsi, szegény Gergely bácsi! - csattant fel - Pap létére egyébből sem áll az egész szókincse?!? Készüljön fel, tisztelendő atyám, hogy holnap házkutatást fogunk tartani a parókián is, de a templomban is. Nos, Isten áldja!
***
Két nap múlva Cseterás dolgozószobája előtt, a főosztályvezetői- és helyettesi közös, tágas váróhelyiségben várakozott mindenki, aki akár a Juhászné-, akár a Balogh-ügyben érdekelt volt. A Serbán-házaspár, Vargáék, Dr. Esztergomy Karin, Kerecsényi plébános-esperes, a takarékszövetkezetes asszonyka, és az öreg Balogh Gergely néhány szomszédja. Senki sem tudta elképzelni, hogy miért éppen egyszerre idézték be őket az ORFK Különleges Ügyek Főosztályára. Találgatások kaptak hangot itt is, ott is. Varga pedig egyik cigarettáról gyújtott a másikra.
Végre, kinyílt az iroda ajtaja, Margitka, a titkárnő szólt ki rajta:
- A Juhászné-Balogh ügyben idézetteket kérem, tessenek bejönni!
Egymást tessékelve szépen bevonultak Cseterás szobájába, ahol már várták őket nyomozóink.
- Hölgyeim és uraim - kezdte a főosztályvezető, miután személyesen olvasta fel a névsort - azért kérettem be Önöket egyszerre, hogy itt és most, ebben a helyiségben az Önök jelenlétében, jó félórán belül végérvényesen pontot tegyünk a Juhászné-Balogh ügy végére. Ma valaki Önök közül innen nem fog hazamenni. Ugyanis - a gyilkos Önök között van!
- A gyilkos...? - mordultak fel riadtan, meglepetten innen is, onnan is.
- Igen, a gyilkos! - emelt a hangján Cseterás - Ugyanis Juhász Sándorné és Balogh Gergely nem betegség áldozatai lettek! Mindkettőjüket meggyilkolták és kirabolták, mégpedig a legocsmányabb, leggaládabb, legaljasabb, legundorítóbb, legvisszataszítóbb eszközzel, amit élő emberfia valaha is látott-hallott!!! De fogalmazhatnék úgy is, hogy a létező lehető legagyafúrtabb, legrafináltabb, legördögibb, egyenesen sátáni módon!!!
Részvét és borzadály lett úrrá az embereken. A tábornok pedig így folytatta:
- Önök valamennyien tudták, hogy úgy Juhászné, mint Balogh idős, szívbeteg emberek. Néhányan azonban tudták azt is, hogy mindketten nagyobb anyagi javak, értékek birtokosai. Ennél fogva, miután a tettesnek azzal is tisztában kellett lennie, hogy egy szívbeteggel egy váratlanul jött lelki megrázkódtatás, mondjuk egy hirtelen ijedelem is végezhet, pláne, a két áldozat korában, a tettes ezt maradéktalanul ki is használta! Egyszerűen tőrt fogott a torkuknak, mire azok a szó igazi értelmében halálra rémültek és azonnal szörnyethaltak! Ezután az elkövető, mint aki jól végezte dolgát, Juhásznétól elvitt egy bemutatóra szóló, tízmillió forintról kiállított takarékbetétkönyvet, Baloghtól pedig egy legalább ugyanennyit érő feszületes, arany-platina ötvözetű, smaragddal kirakott medált. Hogy felfordulásnak nyoma sem volt egyik helyen sem, az elkövetőnek tudnia kellett ezeknek az értékeknek a helyét is, tehát mindkét esetben holtbiztosra ment. A gyilkos eszköz pedig egy nem mindennapi tőr volt, amelyet a tettes ugyan közvetlenül nem használt, de ahhoz untig elég volt, hogy a sértettek, mint már említettem, halálra rémüljenek tőle. Mindkét helyen, valamint a kérdéses, feszület-nyelű tőrön azonosak voltak az ujjlenyomatok. És képzeljék: női ujjlenyomatok voltak! Dr. Esztergomy Karin ismerte, sőt, szívpanaszokkal kezelte mindkettőjüket...
Az orvosnő hirtelen összerezzent és heves tiltakozásba kezdett:
- De tábornagy úr, ezt kikérem magamnak!!!
- Kár ennyire kétségbe esnie, doktornő kérem - szólalt meg ezúttal Mányoki - egyik esetben sem az ön ujjlenyomatai voltak a kérdéses tárgyakon. S jóllehet - fordult az ezredes immár mindenkihez - a doktornő a kritikus napokon ugyan mindkét sértettnél járt, mégsem ő az elkövető. De ő azért sem jöhet számításba, mert mindkét esetben lényeges volt az időbeli eltérés. S hogy miért éppen női ujjlenyomatokat találtunk annak dacára, hogy az elkövető férfi volt? Igen, emberek, férfi! Nos, hölgyeim és uraim, a magyarázat pofonegyszerű. Van önök között valaki, aki két évvel ezelőtt a jobb kezét leforrázta. Utána bőrtranszplantáció útján plasztikai műtétet hajtottak végre rajta, a donor pedig egy frissen elhunyt nő volt. A nőiességre utaló vonásokat az ujjak barázdáltságából természetesen nem lehetett eltüntetni. Igaz, Kerecsényi Márton úr?
Kerecsényi zavartan kezdte megint a kereszteket vetni, majd kezeit tördelni.
- I...ir...irgal...mas te...te...teremtőm... - dadogta.
- Ne a kereszteket vesse Kerecsényi úr - szólalt meg ekkor Gellért - mert magán nem a Jóisten, hanem az őszinte, töredelmes beismerő vallomás segít, amit a bíróság enyhítő körülménynek fog tekinteni. Ugyanis most őrizetbe vesszük két rendbeli rablógyilkosságért, Juhász Sándorné és Balogh Gergely megölésének és kifosztásának vádjával!
- Én nem öltem meg senkit, nem raboltam ki senkit! - vált magabiztossá a pap - Semmit nem tudnak rám bizonyítani!!
- Neeem? Nos, hát akkor ide süssenek! Hadnagy úr - fordult a fiatal százados Krecsmárihoz - kérem, legyen szíves felemelni ott azt a kendőt a tábornok úr asztalán lévő tálcáról!
Krecsmári komótosan felemelte a kendőt, majd összehajtogatta. A tálcán pedig volt egy feszületben végződő tőr...
- Nem ezt vesztette el véletlenül Márianosztrán az Ady utca 22. számú ház, vagyis Balogh Gergely háza előtt, Kerecsényi? - emelte fel Krecsmári a tőrt - Nézze csak meg jól!
Kerecsényi nem válaszolt. A hadnagy pedig folytatta a bűnjelek felsorolását:
- Szóval: egy darab, tízmillió forintról kiállított, bemutatóra szóló takarékbetétkönyv, továbbá egy darab arany-platina medál, smaragdokkal kirakva, a keresztre feszített Jézust ábrázolva... Látja, látja, Kerecsényi, magának kesztyűben kellett volna „dolgoznia”. Akkor nemhogy ezeken a tárgyakon, de a tetthelyeken sem maradtak volna ott finom, nőies, ráoperált ujjlenyomatai, amiket mi természetesen megtaláltunk. Mit gondol, hol találtuk meg a tőr kivételével a bűnjeleket? A templomban, az oltár kegytárgytartó szekrényében. Így hát mégsem voltak ezek az igen súlyos bűncselekmények olyan „tökéletesek”. Igaz-e?
- Nos, Kerecsényi? - kérdezte Mányoki - tesz beismerő vallomást?
A pap persze ezt is válasz nélkül hagyta.
- Nekünk így is jó. Csakhogy ezzel a saját helyzetén ront. Ugyanis az, amit maga elkövetett, a törvény akár fekvő nyolcassal, azaz tényleges életfogytiglannal is büntetheti! Vagyis az életben soha többé nem kerül szabadlábra, úgyhogy sötétzárkában fog elrohadni, száraz kenyéren meg poshadt vízen élve! És ha továbbra is ilyen konokul hallgat, én, Mányoki Ádám ezredes, mint a Különleges Ügyek Főosztálya helyettes parancsnoka személyesen garantálom, hogy a legsúlyosabb büntetést kapja! Hajlandó hát végre beszélni?
- Rendben. Beszélek...nekem már úgyis mindegy... - tört meg a pap.
Az ezredes ekkor utasította Krecsmárit:
- Hadnagy úr! Kérem, bilincselje meg és vezesse el a gyanúsítottat.
Cseterás pedig a tanúkhoz fordult:
- Önök elmehetnek, köszönjük szépen a közreműködésüket.
***
A Fővárosi Ítélőtábla Kerecsényi Márton „leleményességét”, azt két rendbeli, nyereségvágyból és előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésnek minősítve, másodfokon, és immár jogerősen húsz évi fegyházbüntetéssel „honorálta”, tehát büntetlenségére tekintettel enyhítette a Megye által kiszabott tényleges életfogytiglant. A Szentszék pedig, mindamellett, hogy megfosztotta valamennyi egyházi tisztségétől, a Kánonjog szerinti lehető legszigorúbb szankcióval, exkommunikációval, azaz kiközösítéssel sújtotta.