Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hűtőszekrény (egy ügyész visszaemlékezése)

2015.04.15

A hűtőszekrény

Egy ügyész visszaemlékezése

 

Mint nyugalmazott HÉV-jegyvizsgáló, mind a mai napig találkozom és beszélgetésbe ele­gye­dek számos egykori törzsutasommal, akik között van vizsgázott asztrológus, orvos, ál­lator­vos, rendőr, ügyész, és még sorolhat­nám.

Ügyész-törzsutasom, akivel nemrégiben együtt utaztam a HÉV-en, elmesélt egy minden­napinak aligha nevezhető bűnügyet, amelyben ő volt a vád képviselője.

Történt ugyanis, hogy egy fiatalasszony - napjainkban kereken 40 éves - szabadságot vett ki abból a célból, hogy otthon elromlott a hűtőszekrénye, és állan­dóra felfogadott szerelőjét hívta ki, hogy a hűtőt megjavítsa.

Mivel úgy a fiatalasszony, mint annak szintén 40 éves férje tökéletesen megbíztak a szere­lőben, adtak számára la­káskulcsot is, hogy ha előbb ér oda, mint ahogy ők hazaérnek, za­vartalanul bejusson, és el­kezdhesse a hűtőjavítási mun­kálatokat.

A történethez tartozik, hogy a háztartási gépekhez a férj is konyított valamicskét, és a kér­déses hűtőt már ő is javította. Így eshetett meg, hogy a fiatalasszony, amint lakásukba belé­pett, látta, hogy az előszobában el­helyezett hűtőgépben - tomporral kifelé - valaki matat. A hölgy erre játékosan, évődve - a hűtőben matató férfit férjének vélve annak gyengé­den a fenekére húzott. Nem is gondolva arra, hogy ezzel gyakorlatilag - elszabadult a pokol.

A hűtőben matató férfi ugyanis a szerelő volt, aki ijedtében felkapta a fejét, de csúnyán be­verte a hűtőgép szélébe. Annyira, hogy még eszméletét is vesztette.

A házigazda-asszony persze rémülten hívta a mentőket (miközben megkísérelt a pórul járt szerelőnek első­segélyt nyújtani), akik hat-hét percen belül már a helyszínen voltak, és azonnal megkezdték a sérült ellátá­sát. A mentőtiszt kérdésére (miután a sérültet megvizs­gálva közepes fokú agyrázkódást gyanított nála), hogy mi történt, az asszony elmesélte az ügyet elejétől a végéig, vagyis addig, amíg a mentő oda nem ért.

A mentősök az esetet annyira hihetetlennek és mulatságosnak tartották, hogy - a sérült sze­relőt hordágyra helyezve - jót nevettek a nem mindennapi eseten; annyira, hogy a mentő­autóhoz indulva a sérültet hord­ágyastól-mindenesől együtt ELEJTETTÉK. Így a sérült - ere­deti balesetén felül - még elszenvedett egy "takaros kis" nyílt bokatörést is, így az alapeset ellátásán felül még műtétre is szorult.

Bár a szerelő nem kívánt feljelentést tenni sem a házigazda-asszony, sem a mentősök el­len, az eljárást a rendőrség mégis lefolytatta, mivel ez a bűncselekmény HIVATALBÓL ÜL­DÖZENDŐ.

A bíróság természetesen úgy a házigazda-asszony, mint a mentősök esetében elmarasztaló ítéletet hozott. A hölgyet gondatlanul elkövetett súlyos testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek, amiért egy évi, de háromévi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte. Nyomatékosan enyhítő körülményként értékelte az őszinte megbánást tanúsító és a bíró­sággal maradéktalanul együttműködő magatartását, azt, hogy haladéktalanul megkezdte a sérültet elsőse­gélyben részesíteni, és azonnal hívta a mentőket, továbbá azt, hogy az utolsó szó jogán bocsánatot kért a sértettől és családjától.

A mentősök viszont nem úszták meg ennyivel: úgy a mentőtisztet, mint az ápolót foglalko­zás körében elkö­vetett, súlyos testi sértést okozó gondatlan veszélyeztetés bűntettében találta bűnösnek, amiért mindkettő­jüket két-kétévi végrehaj­tandó börtönbüntetéssel, a mentős-foglalkozásuktól való öt-ötévi eltil­tással, to­vábbá fejenként háromszázezer forint pénzbírsággal sújtotta. Az ítéletet mind a vádlottak és védőik, mind ügyész-utasom tudomá­sul vette, így az már első fokon jogerőssé és végrehajtha­tóvá vált.

 

Magánvéleményem: a bíróság ítéletével csak részben értek egyet, mégpedig a hölgy eseté­ben: azért, mert nem győ­ződött meg arról, hogy ki dolgozik a hűtő­gépben. Bár lehet, hogy büntetés kiszabása helyett nála talán a próbára bocsátás is elegendő lett volna... 

Nem úgy viszont a mentősök esetében:

Az ő büntetésüket túlságosan is enyhének tartom, mivel a bűncselekmény elkövetésén felül szerintem alapvető etikai normát is sértettek, amit a bíróságnak súlyosbító körülményként figyelembe kellett volna vennie. Ugyanis a nagy nevetgélés köz­ben is fel kellett volna ismer­niük, hogy ilyen módosult tu­datállapotban (jókedv. nevet­gélés), képtelenek feladatuk szak­szerű ellátására. És csak teljes lehiggadásuk után lett volna szabad eredeti feladatu­kat folytatni!

Végül, de nem utolsó sorban: számomra mind a mai napig rejtély, hogy ügyész-utasom a mentősök esetében vajon miért vette tudomásul a bíróság ítéletét? Miért nem fellebbezett súlyosbításért?

De nem értem a hölgy védőügyvédjét sem:

Miért nem fellebbezett enyhítésért, vagyis a büntetés kiszabásának mellőzéséért? 

A helyükben megtettem volna.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.