Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÉV-es emlékeim - Az árulkodó

2017.07.10

Mint tudjátok, nyugalmazott jegyvizsgáló vagyok, és húsz évig dolgoztam a Gödöllő-csömöri HÉV-nél ebben a minőségben.

Egy pénteki napon vittem egy hosszú egyrészes fordát, azaz mű­szakot.

Aznapi végzésem előtti utolsó körben vittem egy hat kocsis sze­relvényt (szakzsargonnal "nagy egységet") Gödöllőre. Az esethez hozzátartozik, hogy minden kocsiváltásnál a ficakban - azaz a kis fülkében - szoktam a jegyvizsgálatot kezdeni.

A vonat végéről előrefelé dolgozva, Szilasligethez érve értem a harmadik kocsihoz. Arra lettem figyelmes, hogy a kis fülkében 9-12 éves gyereklánykák rajcsúroznak. Istenem, hát már miért ne? Hiszen GYEREKEK, és nyilván örülnek, hogy a hétre befejezték a su­lit, és igyekeznek hazafelé. Hát - mid ád Isten? Még oda sem értem a gyerekekhez (ép­pen vonatindítás közben voltam, azaz adtam a jelzést az ajtó feletti nyomógombbal a járművezetőnek, hogy mehetünk), hallom ám az egyik kislányt: "na, látod, most itt a ka­lauz bácsi, most megmondalak a kalauz bácsinak!"

Nos, mondom nekik:

  - Sziasztok, kislányok! Hallom, valakit meg akartok nekem mondani. Én szívesen meghallgatom, de előbb lássuk talán a jegyeket, bérleteket, rendics?

Példás fegyelmezettséggel elővették és megmutatták nekem an­nak rendje-módja sze­rint.

  - Nos, kislányok, úgy látom, hogy a jegyekkel-bérletekkel min­den a legnagyobb rend­ben. Akkor hát MOST mondjátok, mi a gond, és kit miért akartok megmondani.

     - Kalauz bácsi, a Magdi csúnyát mondott!

Mire én:

     - Melyikőtök a Magdi?

     - É..é...én - nyújtja fel megszeppenve a kezecskéjét az egyik kis-lány az ablak melletti ülésen.

   - Hallom, kedveském, csúnyát mondtál. Ugye, meg-mondod nekem, hogy mit?

Persze nem felelt, csak elvörösödött.

     - Gyerekek, mit mondott a Magdi?

Az a kislány, akinek a hangját kocsiváltáskor hallottam, szaporán közölte:

 - Kalauz bácsi, a Magdi azt mondta, hogy "A PECSEDET!"

(Megjegyzem, ebben a szóban amúgy nem látok semmi csúnyát, még akkor sem, ha egy 9-10 éves kislány szájából egy kicsit csakugyan erős volt a kifejezés).

Mondom a "bejelentő" kislánynak:

     - És téged hogy hívnak, kedveském?

     - Lidi.

    - Lídia, Lidabella, vagy Alida? Ugyanis mindhárom női név becézhető "Lidi"-nek.

     - Lídia vagyok, Kalauz bácsi!

     - Aha. Szóval te vagy a Lidi. Egy osztályba jártok mind-an­nyian, akik most itt utaztok?

     - Igen, kalauz bácsi - mondta egy harmadik kislány - a Lidi meg a Magdi egy padban ülnek a suliban!

    - Hát - mondom - Lidikém, ugye azt tudod, hogy az osztály-, sőt, padtársadra nem illik árulkodni? Az osztálytárs olyan, mint egy testvér. Tehát szeretnetek kellene egymást. Magdikám, ne­ked meg miért kell ilyeneket mondanod?

Végül is hoztam nekik egy "salamoni döntést".

    - Szóval, kislányok, a Magdi is hibás, mert csúnyát mondott, és a Lidi is hibás, mert árulkodott az osztálytársára. Ígérjétek meg, hogy a Magdi többet nem mond csúnyát, a Lidi meg többet nem árulkodik. Rendics?

Szinte egyszerre mondta mind a két kislány:

     - Oké, kalauz bácsi, így lesz, szót fogadunk!

   - Akkor most pusziljátok meg egymást, hogy szent a béke.

Megható látvány volt, ahogy Magdi és Lidi egymás nyakába bo­rulva megcuppantották egymás arcocskáját jobbról-balról.

  - No, látjátok, így kell ezt - mondtam - akkor hát szervusztok, nekem még sok dolgom van, mennem kell tovább.

     - Csókolom! - köszöntek el kórusban.

Hát így lett vége ennek az aranyos kis történetnek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.