Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tűzvész

2015.06.12

1. Az elrontott Péter-nap

 

Főkapitány úr, töltsél magadnak, ne kínáltasd magadat!

E szívélyes felhívás Dr. Cseterás Péter rendőr dandártábornoktól, az Országos Rendőrfő­ka­pi­tány­ság Különleges Ügyek Főosztályának vezetőjétől hangzott el neve napja al­kalmából, a Fő­kapitány­ság Dísz­termé­ben rendezett meghitt, családias hangulatú házi ün­nepségen.

      - Tisztelt barátaim, kollégáim! - kezdte pohárköszöntőjét az országos főkapitány - El­jött a nap, mikor is vi­dám hangulatban köszönthetjük körünkben neve napján kedves barátunkat és mun­katár­sunkat, Dr. Cseterás Pé­ter rendőr dandártábornok urat. Egyszersmind szomorú szívvel vagyok kény­telen konstatálni, hogy az én kedves Péter barátom, sőt, valamennyiünk drága Péter Bácsija két álló hónapra magunkra hagy bennünket. De uram bocsá', hát miért is ne tenné? Hiszen egy teljes esz­tendő fáradságos munkája után végre, élvezheti a jól megér­demelt pihenést, családját, négy unoká­ját, és...hogy a szép lányokat pedig ne is említsem...

     - Hát igen - mondta Cseterás - egy magamfajta vén kecske is megnyalja a sót...

     - Ejnye, Péter bátyám - korholta őt kedélyesen helyettese, Mányoki ezredes - mit fog szólni ehhez az asszonypajtás, mi?

     - Szóval - folytatta a főkapitány, miközben ő is elmosolyodott - kérlek, dandártábornok úr, igye­kezz mielőbb vissza, hozzánk, kipihenten, erőben, egészségben!

     Cseteráson látszott, hogy el van érzékenyülve, alig bírta visszatartani a meghatottság könnyeit.

     - Emelem hát poharam - folytatta a főkapitány - Dr. Cseterás Péter rendőr dandártábornok úrra, és kí­vánok neki úgy a magam, mint a teljes magyar rendőri állomány nevében további nagyon sok bol­dog névnapot, jó egészséget, szabadsága alatt pedig jó pihenést és kellemes, teljes kikapcsolódást! Emelem poharam másik ked­ves barátunkra, egyben kiváló munkatársunkra, Dr. Mányoki Ádám rendőr ezredes úrra is, aki Péter bácsi tá­vollété­ben átveszi tőle a Különleges Ügyek Főosztálya irányí­tását.

     A főkapitány szavait vastaps követte. Majd felállt Krecsmári hadnagy, és egy kis csomagot nyúj­tott át tábor­no­kának.

     - Kedves Peti bátyám, a Különleges Ügyek Főosztálya ajándékát fogadd legalább olyan szeretettel, mint ahogy azt Neked adjuk.

     Cseterás melegen megszorongatta a hadnagy kezét, majd kibontotta a csomagot. Toshiba órás rádió került elő belőle, CD-, és magnólejátszóval. Az Országos Rendőrfőkapitányság ajándékát pe­dig - egy szép herendi vázát - Gel­lért nyújtotta át apósának.

     Margitka, a titkárnő éppen egy puszit akart adni a főosztályvezető arcára, amikor Cseterás zsebé­ben megszó­lalt mobiltelefonja. Sietve füléhez emelte hát - majd arcára fagyott a mosoly.

     - Na mi az, Péter bátyám? - kedélyeskedett Krecsmári - tán halott van a háznál?

     - Lacikám, légy szíves, most tedd félre az ízetlen tréfáidat - váltott Cseterás hangja komolyra - Most telefo­náltak Miskolcról. Leégett az István-malom, vele együtt az egész gabonasiló-rendszer. Oda­veszett mintegy ezer tonnányi búza, az anyagi kár legalább egymilliárd forint. A miskolci bűn­ügyi főigazgató, Molnár alezredes ugyan elsősorban nagyfokú gondatlanságra gyanakszik, de sze­rinte nem zárható ki a szándékos gyújtogatás sem. Bara­bás Csongor művezető és Hartmann János mol­nár életü­ket vesztették... Úgyhogy... csakugyan halott van, még­hozzá kettő is. De szerencsére nem a háznál... Vezérezredes úr, ha szépen megkérhetnélek, ha­lasszuk el a szabad­ságomat, egysze­rűen...

     - Erről szó sem lehet. Te a mai nappal szabadságon vagy, tehát két hónapig, amíg a szabadságod le nem jár, egész egyszerűen nem akarlak a Főkapitányság épületében meglátni. Neked, Péter, most egy ki­adós pihenésre van szükséged, hisz dolgoztál éppen eleget. A nyomozást pedig helyettesed, Má­nyoki ezredes úr vezeti.

     - De főkapitány úr...

     - Ez parancs, dandártábornok úr! Megértette? Úgyhogy tessék elöljárójának szót fogadni!

     - Vezérezredes úr, Cseterás Péter dandártábornok kérek engedélyt…

     - Hiába mindennemű próbálkozás, Péterem, mert nem adok engedélyt semmire.

     - Értettem, főkapitány úr - adta meg magát Cseterás - Ám nagyon szépen megkérlek, engedé­lyezd, hogy ezt a nyomozást még én vezessem. Úgysem érezném jól magamat, amíg teljes egészé­ben meg nem oldódik ennek a rettenetes tűzesetnek a rejtélye...

    A főkapitány azonban hajthatatlan maradt. Ahhoz ellenben hozzájárult, hogy Cseterás, ha nagyon akarja, tudásával, szakértelmével, tanácsaival segítheti a vizsgálatot.

 

2. Szerelmesek

 

Dr.Guszev Matzi, a Miskolci Gabonaforgalmi és Malomipari Részvénytársaság fiatal főmér­nöke - szár­ma­zása szerint délszláv, közelebbről macedón - igazán tehetséges ember volt, hu­szon­nyolc éves korára fé­nyes karriert futott be. Volt a macedón követségen mezőgazdasági attasé, egyetemi tanársegéd, ma­gán ker­tész­mérnök - és Gellért gimnáziumi osztály- sőt, padtársa, és az egyik legjobb barátja. Igazi vezető típus. Kemény kézzel, de arany szívvel, egyszersmind gyengéd­séggel és végtelen emberséggel „kormányozott”. Sze­rették a cég­nél mind­annyian, hisz mindig, min­denkihez volt néhány kedves, ba­rátságos szava. Fiatal, csinos, kitűnően szituált és első­rendű egzisz­tenciájú férfi lévén a nők szinte bolondultak érte. Matzi meg is tehette, hogy jobbra-balra udva­rol­gasson, hiszen „szingli”, azaz nőtlen ember volt. Őt azonban csak egyvalaki érdekelte: Vajda Mari, a csinos, fiatal laboránslány a minőség­ellen­őrző laborból, aki nap mint nap Nyékládházáról járt be dolgozni, s viszo­nozta Matzi érzelmeit. Nem így azonban Marika családja. Apja, az öreg Miklós, nyugdíjas vas­utas ugyan nem szólt bele soha lá­nya dolgaiba, de anyja és bátyja, Jóska annál inkább. Ők Marikának egy arab multimilliár­dost szán­tak, holmi hazai főmérnökről szó sem lehetett. „Inkább legyek abban a biz­tos tudatban, hogy külföldön élsz, de jólétben, gondtalanul, mintsem itthon nyo­morogjál” mondogatta ilyenkor mindig Vajdáné, aki kézzel-lábbal, sőt, sokszor a legdrasztikusabb eszközöktől sem riadva vissza, tiltakozott leánya kap­csolata ellen. Efendi Oskolást, egy Kuva­itba szakadt hazánkfiát, aki tulaj­donképpen egyidős lett volna az „anyóssal”, viszont tejben-vaj­ban fü­rösztötte. Efendi Ibrahim Osko­lás, azaz Oskolás Imre, dúsgaz­dag kuvaiti olajiparos sejk volt, aki dollá­rok milliárdjai felett rendelke­zett. Nos, Guszev Matzi egy efféle, ultrakonzervatív szemléletű családba akart be­nősülni, akiknek - Ma­rika kivételével - mindenük a pénz. „Nem stabil a pénzed, Matzi!” torkolta le mindig anyós­jelöltje.

     Hagyjuk most a Vajda-család bemutatását, nézzük inkább, mit csinálnak a fiatalok. Matzi éppen szokásos, műszak végi ellenőrző körútját végezte az üzemben, mellette a szép Marika.

     - Tudod drágám - mondta Matzi - minden nagyon szép lenne, ha anyád és bátyád a kettőnk dolgá­hoz nem így állnának hozzá. Azt már mondani sem merem, hogy gyere fel a lakásomra.

     - Majd ha összeházasodtunk - lehelt egy finom puszit a lány Matzi arcára - tudod, hogy az anyu mennyire nem szeret téged.

     - De hát - méltatlankodott a fiatal főmérnök - neked voltaképpen ki a fontosabb? Anyád vagy én? Kinek akarsz a felesége lenni? Nekem, vagy annak a vén pókhas Oskolásnak?

     - Matzikám, az Isten áldjon meg, legalább te ne bánts engem. Abban úgyis van elég részem Anyu­tól meg Jós­kától. Tudod Te is, mennyire ki nem állhatom Oskolást. Először is, mert vén, mint az or­szágút, életkora sze­rint az apám lehetne. Másodszor, meg ki tudja, hányadik „nej”-nek akar engem kivinni Kuvaitba... Ne legyél már annyira gyerek, Matzi! Igazán tudhatnád, hogy csak Téged szeret­lek, de nagyon szépen kérlek, lásd be, hogy ne­kem elveim vannak. Nem mehetek fel egy férfi laká­sára, még ha oly nagyon is szeretem, akkor sem... Ha esküvő előtt a tied lennék, tudod, mire nem lenne képes Jóska, a bátyám? Nem ismered te még Jóskát.

     Matziék eközben elérkeztek a liszttároló raktárba. A főmérnök kissé megnyugodva állapította meg, hogy min­den a legnagyobb rendben, a villanyok eloltva, a kijelölt dohányzóhelyen a csikktartó ki­ürítve. Matzi forrón, vágyakozva ölelte át Marikát.

     - Ne...Matzi...ne itt...ne most, majd esküvő után - tiltakozott Marika, de viselkedésén észrevehető volt, hogy ő maga is akarja a dolgot, s kívánja Matzit.

     Matzi ekkor egy pillanatra elengedte a lányt, majd idegesen rágyújtott. Elfelejtkezett, hogy nem a kijelölt do­hányzó helyen! Főmérnök létére!

     - Drága kicsi Marikám... - lihegte - akarlak...kívánlak...

     - Legyen eszed, Matzi! Mondtam, hogy nem! Pláne, itt, az üzemben. Mit szólnának hozzá, ha meglátnának minket a lisztes zsákok mögött hetyegni?

     - Úgy sincs már itt senki...legfeljebb Barabás meg Hartmann...azok is inkább az őröldében, mint itt... Mari­kám, igazán, ne legyél már velem ilyen szívtelen... Ha igazán szeretsz, akkor itt és most...

     - Szó sem lehet róla. Ha veled nem lehet értelmesen beszélni, részemről be is fejezhetjük a dolgot - duzzo­gott a lány és sírva fakadt - köztünk mindennek vége... I...hi...hi...gen...! Vé...hé...ge-heh-eh-ehehe....

     Matzi idegesen eldobta cigarettáját.

     - Hát jó - mondta - Legyen. De ettől a perctől kezdve Önnek is főmérnök úr, vagy Guszev kartárs vagyok. És most megkérem, szíveskedjék elhagyni az üzemet, haza fáradni, és holnap reggel a válla­lati ügyrendnek meg­felelően munkára jelentkezni, minthogy munkaidő után a dolgozóknak az égvilá­gon semmi keresnivalójuk az üzem területén. Remélem, kedves Vajda kolléganő, érthetően beszél­tem?!?

     Marika ekkor szinte hisztérikus zokogásba kezdett, majd, miután néhány percnyi kínos csend után kissé le­higgadt, bocsánatkérően ölelte át Matzi nyakát.

     - Drága Matzikám, ne mérgelődj már...!

     - Ne tegezzen, kérem! Nem mondtam talán elég világosan, hogy nem Matzi, hanem főmérnök úr vagyok?!? - csattant fel a fiatal főmérnök, majd hirtelen hangot váltott, s forrón átölelte Marikát, hal­kan, szinte megtörten su­sogta fülébe - Drágám...bocsáss meg...

     Matzi keze Marika blúza alatt matatva a lány mellét kereste. Egyetlen ügyes mozdulattal kikap­csolta a lány melltartóját, másik kezével hirtelen bugyija alá nyúlva megfogta gyönyörszervét.

     - Gyere...! - rebegte halkan Marika - tied vagyok... én is nagyon-nagyon kívánlak téged...!

     Majd kilépett szoknyájából, s mindketten egy liszteszsák-oszlop mögé vonultak.

     Egyszer csak furcsa, égett szag ütötte meg orrukat.

     - Milyen szag van itt? - kérdezte Matzi csak úgy saját magától, mint Marikától.

     - Te jó Isten! Itt ég valami! - aggódott a lány.

    Matzi rosszat sejtve felugrott, s idegesen, kapkodva húzta fel nadrágját. Hanyatt-homlok rohant a közlekedő­útra, a füst pedig, amit Marika vett észre az előbb, egyre erősebb lett. És körülbelül ott, ahol Matzi az imént elő­vigyázatlanul eldobta cigarettáját, vörös lángnyelvek csaptak a magasba.

     - Irgalmas Isten! - üvöltötte rémülten a főmérnök - ég a lisztraktár!! Mari, gyere, segíts!! Keresd ha­mar a por­oltót, nyiss meg minden tűzcsapot...! A kurva életbe, pont most nincs nálam a mobilom...! Jaj, gyorsan a telefon­hoz..!

     Azt bizony kereshette. A lángok martalékává vált.

     - Matzi, hol vagy..?!? Össze van törve a poroltó szelepkereke! - hallotta a főmérnök a lány kétség­beesett si­koltozását.

     - Várj, rohanok a tűzoltó csaphoz! - kiáltotta Matzi.

     A következő pillanatban eszelősen felordított:

     - Úristen, ezen nincs hajtókerék...!

 

3. Dr. Guszev Matzi szénája rosszul áll

 

Két nap múlva Mányoki ezredes kérette Gellértet meg Krecsmárit. Igen súlyos bűncselekményt gyaní­tott a dolog­ban, s erre minden oka megvolt.

     - Fiúk - kezdte - ti most belefogtatok egy tűzeset kivizsgálásába. Addig tehát eljutottunk, hogy a tűz közvetlen kiváltó oka egy eldobott, de kellően ki nem oltott cigarettacsikk volt. Azt viszont nem ér­tem, hogy miért pont akkor mondta fel a szolgálatot a helyszín valamennyi tűzoltóberendezése. Sze­rintetek hogy lehet ez?

     - Ádi bácsi - szólt Krecsmári hadnagy - addig rendben is volna, hogy eldobott csikk. Ez gondat­lan­ságra vall. Az is egyértelmű, hogy a dohányzási tilalmat éppen maga a főmérnök, Guszev Matzi szegte meg, mégpedig nem is akárhogy, amikor rágyújtott, sőt, felelőtlenül eldobta a csikket is. De ki tör­delte el a poroltók szelepkere­keit? Ki vette le a vízcsapok hajtókerekeit?

     - Matzi? - pattant fel Gellért - az nem létezik. Matzi az egyik legjobb barátom, sokkal gondosabb­nak isme­rem annál, minthogy tiltott helyen rágyújtson, sőt, felelőtlenül elhányjon egy cigarettacsik­ket.

     - Sajnos, Gellért öcsém - szólt Mányoki szomorúan, de megértően - nálunk nincs helye az efféle érzelgősség­nek. Ezek sajnos tények. A laborvizsgálat egyértelműen a barátod ellen szól: fájdalom, de őrizetbe kell őt ven­nünk. Inkább azt mondjátok meg nekem, ki tudhatott arról, hogy Guszev doktor a lisztraktárban tar­tózkodik? És miért pont a lisztraktár tűzoltóberendezéseit tették tönkre?

     - Ezt sajnos, nem tudjuk - felelte Krecsmári - minthogy azt sem, hogy Guszev Matzi miért gyúj­tott rá ott, ahol nem lett volna szabad... Csupa-csupa nyitott kérdés, de semmiféle elfogadható ma­gyará­zat... Minden­esetre az én verzióm az alábbi: Guszev doktor, mint főmérnök, műszak végi el­lenőrzést tartott...

    Ekkor váratlanul megszólalt a vezetékes telefon az ezredes íróasztalán, amit Mányoki kihangosí­tott. A tábor­nok volt.

     - Halló, Mányoki ezredes úr irodája? Szevasztok, Cseterás vagyok. Na, fiúk, egy lépéssel köze­lebb jutot­tunk. Sikerült ugyanis megtudnom, hogy Guszev Matzi nem volt egyedül....

     - Már megbocsáss, Péter bácsi - szólt közbe Mányoki - nem vagy te véletlenül szabadságon? Mit fog szólni a nagyfőnök, ha megtudja?

     - Bocs', helyetteském, de ha hiszed, ha nem, nem hagyott a dolog nyugodni. Saját, külön bejáratú Szuzukim­mal kocsikáztam le Miskolcra, méghozzá az asszonypajtással együtt. Régi álma ugyanis mindkettőnknek, hogy egy kicsit megmártóztassuk magunkat a görömbölyi barlangfürdőben. Most végre van egy cseppnyi időnk erre is. De ha már egyszer ott vagyok, tudod, hogy van, belém bújt a kis­ördög, és egyszerűen nem tudtam az alka­lom­mal nem élni...

     - Hát, Peti bátyám, igazán arany gyerek vagy - felelte Mányoki - de most már légy szíves, ígérd meg, hogy erre a két hónapra leállítod magad és pihensz egy jót. Mert ha megtudja a főkapitány, azt hiszem, ad neked Gu­szev Matzit meg malomtüzet... Szóval?

      - Szóval, vele volt menyasszonya, Vajda Mária laboráns - felelte a tábornok - ezt éppen magától Vajda Mári­ától tudtam meg, ő pedig hétfőn délután együtt volt a lisztraktárban Dr.Guszevvel. El­mon­dása szerint a tűz ész­lelésekor azonnal megkísérelték azt oltani, de a tűzoltóberendezések meg­rongá­lása miatt ez lehetetlen volt. Mire pedig a lisztraktárbeli üzemi telefonról akarták a tűzoltókat hívni, addig a készülék teljes egészében a lán­gok martalékává vált, mobiltelefon pedig egyiküknél sem volt...

      - Ó, Matzi, Matzi - sopánkodott Gellért keserűen - hogy tehettél ilyet? Hogy lehettél ennyire fele­lőtlen...?

      - Kár ezen búnak eresztened a fejedet, öcsém - bólogatott Mányoki megértően - ami történt, meg­történt. Vissza­csinálni nem lehet, ezt te is tudod nagyon jól. Az élet pedig megy tovább... De hallgas­suk inkább apóso­dat.

     Cseterás pedig így folytatta a telefonban:

     - Vajda Mária mindent elmondott nekem. Halálosan szerelmes Guszev Matziba, s még az sem ér­dekli, hogy anyja meg bátyja nemhogy rossz szemmel nézik, de kimondottan céltudatosan szétzilálni igyekeznek ezt a kap­csolatot, annyira utálják, sőt, a legádázabban gyűlölik Guszev Matzit. A laká­sára azért nem akart a lány fel­menni, mert neki, úgymond, „elvei vannak”. Vagyis esküvő előtt min­dent a szem­nek, semmit a kéznek, meg valami másnak...

     A főosztályvezető megyjegyzésén mindenki elmosolyogta magát, Cseterás pedig a következőket tette az előb­biekhez:

     - Hosszas alkudozás, huzakodás után végül bevonultak egy aránylag félreeső liszteszsák-oszlop mögé elvé­gezni a dolgukat. A nemi aktus közben riadtak fel a tűzre... Ezek szerint kétségtelen Dr.Guszev Matzi gondat­lan ma­gatartása, vagyis, hogy a lány eleinte nem akart kötélnek állni, ideges­ségében rágyújtott. Azt viszont én sem értem, hogy ki, vagy kik tették tönkre a tűzoltóberendezése­ket...? Ujj­nyomokat hiába is keresnénk, a fém­armatú­rák a lángok keltette pokoli hőségben teljesen meg­olvad­tak... Szóval, ez a rongálás pedig egyértelműen szándékos gyújtogatásra vall! De szándékos­ság esetén mi lehetett a tettes vagy tettesek indítéka? Konkurrenciaharc? Ter­ror­cselekmény? Netán sze­mélyes bosszú? És vajon, a tűzoltóberendezéseket akkor rongálták-e meg, mikor Gu­szevék a rak­tárba be­mentek, vagy előbb..? Mindent egybevetve: indítéktól függetle­nül vala­kinek tudnia kellett, hogy a főmérnök és a lány a lisztraktárban tartózkodnak, sőt, talán még azt is, hogy Guszev Matzinak vi­szo­nya lehet Vajda Máriával... Hát, gyerekek, egyelőre ennyi. Most már csakugyan kikap­csolom ma­ga­mat. Mindenkinek további jó munkát és eredményes nyomozást kívá­nok. Sziasztok!

     - Szerintem - folytatta Gellért, miután apósa a vonal túlsó végén letette a kagylót - természetesen a szerelmi bosszú lehetőségét sem szabad kizárni, de én nyitva hagynám az esetleges terrorcselek­mény kérdését is....

     Nem fejezhette be a mondatot, mert kopogtattak. Margitka volt.

     - Mányoki úr, Dr.Guszev Matzi van itt.

     - Küldje be - felelte az ezredes.

     - Egy pillanat - kiáltott fel Gellért - Ádi bácsi, kérlek, engedd, hogy én hallgassam meg...! Tudod, hogy ne­kem ő osztálytársam volt és az egyik legjobb barátom...szeretnék négyszemközt beszélni ve­le...

     - Rendben, Gellért. De ne itt, hanem vezesd majd a saját irodádba.

     Miután becsukódott mögöttük a fiatal százados szobájának ajtaja, Gellért így kezdte mondandó­ját:

     - Matzikám - mondta - bármennyire is fáj nekem, ezt a találkozást nem egészen így képzeltem el...tudod-e, hogy fülig benne vagy az ügyben?

     - Tudom - válaszolta Matzi nagyot sóhajtva - éppen ezért jöttem ide hozzátok... Kérlek, Gellértkém, vedd úgy, hogy önként jelentkeztem...

     Férfi létére, sírását alig bírta visszatartani. Minden szava telis-tele volt keserűséggel, önváddal.

     - Nono - próbálta Gellért vigasztalni egykori osztálytársát - fel a fejjel, kenyeres pajtás. Sajnos, a be­követke­zett szerencsétlenséget már nem lehet meg nem történtté tenni... Mentsük hát, ami ment­he­tő...

     - Mondd, Gellért, mennyire számíthatok...? Ugye, a fekvő nyolcast elkerülöm...?

     - Ugyan, Matzi, ne beszélj már szamárságokat. Egyébként, hogy mennyit kaphatsz, az a bíróság dolga, ám élet­fogytiglant sem­mi szín alatt. De véleményem szerint, mivel két halálos áldozat is van, bizony, akár tíz évre is rács mögé ke­rülhetsz. Gondolj csak bele: a két kioltott emberéleten túlmenően az anyagi kár meghaladja az egymilliárdot! Oda­veszett legalább egy jó ezer tonnányi liszt, s ugyan­ennyi nyers búza. Viszont, ha szépen, töredelmesen el­mondasz nekünk mindent, még az általad jelen­téktelennek gondolt leg­apróbb részleteket is, azt a törvényszék min­denkép­pen a javadra fogja írni.

     - Úristen, ki halt meg?

     - Egy művezető és egy molnár.

     - Jézusom! Csak nem a Barabás? Az egyik legjobb emberem volt...

    Nem sokon múlt, hogy Matzi ne kezdjen zokogásba, de még így is legördült néhány könnycsepp az arcán.

     - Sajnos, igen - válaszolta Gellért - Barabás Csongor és Hartmann János... Szóval: tudjuk, hogy a tü­zet an­nak észlelésekor megkíséreltétek azonnal oltani. Azt is tudjuk, hogy te magad hívtad a tűz­oltó­kat egy másik telefon­ról, mivel a raktárbeli a tűzben tönkrement, és hogy pechetekre, akkor ép­pen egyikőtöknél sem volt mobil ké­szülék, amit nem is köteles senki sem magánál tartani, így tehát ti sem. Nem tudjuk azonban azt, hogy van-e valaki ellenséged, netán haragosod, aki bármi miatt így akar raj­tad bosszút állni? Mert ha van ilyen, az illető sö­tétzárkában fog megrohadni, hátrabilincselt mancsok­kal. Én magam kezeskedem róla, hogy tényleges életfogy­tiglant kapjon...!

     - Nem, nem tudok róla.

     - Gondolkozz, Matzi, a saját érdekedben. A menyasszonyod családja hogy fogad téged?

     - Apósom még hagyján, de anyósom meg a sógorom, fogalmam sincs, miért, én egyiküket sem bántottam meg soha semmivel, olymértékben gyűlölnek engem, hogy egy kanál vízben meg tudná­nak fojtani. Marika meg nem tud választani köztem meg az anyja között. Az anyja meg a bátyja egy arab olajsejkhez, Ibrahim Oskolás­hoz szeretnék hozzákényszeríteni, aki egy Kuvaitba szakadt, mu­zulmán hitre áttért hazánkfia, eredeti magyar ne­vén pedig Oskolás Imrének hívják.

     - Matzi! Most intim dolgot is kérdeznék tőled. Ugyan erre nem vagy köteles válaszolni, de ha azt akarod, hogy mielőbb tisztázódjanak a dolgok, kérlek, ne hallgasd el.

     - Csak kérdezz, Gellért, egész nyugodtan - sóhajtotta Matzi rezignáltan.

     - Nos: miután elkezdtétek a nemi aktust, mennyi idő múlva kezdtétek észlelni a tüzet?

     - Kábé öt perc múlva.

     - Értem. S arra emlékszel-e, hogy mennyi idő telhetett el a csikk eldobása és a tűz észlelése kö­zött?

     - Jaj, Gellért, olyan állapotban voltam, hogy  ezt nem is figyeltem.

     - De mégis! Öt perc? Tíz perc? Gondolkozz, Matzi, az Isten áldjon meg, lehet, hogy ez lesz szá­mod­ra a mentő körülmény!

     - Talán...tíz perc valószínűbb...

     - Szóval: eldobtad a csikket, utána kb. öt perc múlva elkezdtetek közösülni. Ezt követően újabb öt perc múlva felfedeztétek, hogy ég a lisztraktár. Így volt?

     - Valószínű - válaszolta Matzi.

     - Most valószínű, vagy biztos? Értsd meg, Matzi, nagyon fontos! Életbevágó!

     - Biztos.

     - Amikor végrehajtottad a lisztraktárban a terület-ellenőrzést, rendben találtál-e mindent?

     - Persze.

     - A tűzoltó készülékeket is? A vízcsapokat is?

     - Ezt határozottan állítom, hogy így volt.

     - Amikor mentél a lisztraktár felé, Marika veled volt-e már akkor is, vagy csak később jött be utá­nad?

     - Velem volt már akkor is.

     - És mit gondolsz: követhetett-e benneteket valaki?

     - Ezt sajnos, nem tudom. Ilyesmi engem akkor és ott nem érdekelt.

     - A közösülést mikor határoztad el? Csak ott, a lisztraktárban?

     - Nem. Bevallom őszintén, már akkor, amikor Marika csatlakozott hozzám...

     - Matzikám, nagyon köszönöm. Egyelőre nekem ennyi elég. El sem képzeled, milyen sokat segí­tettél, elsősor­ban saját magadnak. De, amíg mindenki számára nem tisztázódik megnyugtatólag és egyértelműen min­den, saj­nos, szomorú kötelességem, hogy őrizetbe vegyelek...

     - Gellértkém, ha csakugyan ezt kell tenned, én nem tiltakozom, hiszen te ezzel is csak a kötelessé­gedet telje­síted. Istenbizony, nem ellenkezni akarok veled, de az ég szerelmére kérlek, hogy csak egy félórát engedélyezz számomra, hogy hazatelefonáljak Miskolcra anyáméknak. Szívesen megtenném itt és most, de annyira igyekez­tem, hogy a mobiltelefonomat is otthonfelejtet­tem. Épp, hogy csak bevág­tam magamat Miskolcon a Trabantba, és rohantam ide, hozzátok. Eszem ágában sincs megszökni, meg­ígérem neked, hogy nem telik bele félóra, és visszajövök.

     - Sajnos, Matzi, nem lehet. Szüleidet mi majd értesítjük. Nálunk ez a szabály.

     - De Gellért, igazán, a régi barátságunkra való tekintettel könyörgöm, légy már egy kicsit megér­tőbb!

     - Nem. Most mondom, hogy szabályellenes.

    - Szóval, ennyire vagy csak a barátom? Azt sem veszed figyelembe, hogy végig, a négy év alatt hármasban ültünk egy padban veled, meg a Kermanidisz Klárival?

     Gellért szomorúan, könnyeit nyeldesve, hangjában bosszús keserűség­gel mondta:

    - Ejh, Matzi! Ne kí­vánd már, hogy megbilincseltesselek. Miért akarsz engem mindenáron rákény­sze­rí­teni, hogy ennyire drasztikus eszközöket alkalmazzak Veled?

 

4. Matzi mégsem bűnös?

 

Gyönyörű, verőfényes nyári idő volt aznap délután. Nyomozóink alig várták, hogy leteljen a hiva­tali idő; hát már hogyne várták volna, amikor Cseterás előző nap este megígérte nekik, hogy ha jó idő lesz, hazajön­nek Görömbölytapolcáról, ő elébük megy, és együtt, négyesben elmen­nek a mar­gitszigeti Palatínus-strandra, és ki­hívja őket úszóversenyre. Mert hisz' kinek is ne tenne jót ebben a rekkenő hőségben egy kis úszás? Sőt, még a vacsora is jobban essen utána. Rendőreink persze gon­dolkodás nélkül, kapva kaptak Cseterás javaslatán.

    - No, fiúk - szólt a tábornok - most mindjárt úszunk egyet, és majd meglátjátok, hogy az öreg még ötvennégy évesen is végigver rajtatok gyorsúszásban!

    - Rajta, apuka! - bíztatta Gellért.

    - Na, tábornok úr - évődött Mányoki - erre aztán roppant kíváncsi vagyok. Egy üveg sör a tét. Oké?

    - Tartom - kuncogott Cseterás hamiskásan.

    - Én pedig - szólt közbe Krecsmári - megtoldom még egy üveggel. Tartod-e, Péter bácsi?

    - Naná!

    Még jó, hogy nyáron mindig mindegyiküknél szokott lenni fürdőnadrág. Így hát bementek a Pala­tinusba. Ne­kivetkőztek, majd Cseterás, korát meghazudtolva fejest ugrott a hidegvizes meden­cébe.

    - Nem oda Buda, Apuka! - kiáltotta Gellért jót kacagva - itt vagyunk még mi is!

    Toccs-toccs-toccs! Egymás után ugráltak a vízbe Mányokival meg Krecsmárival.

    - Huhú, még a végén legyőz a vőm! Jó lesz igyekezni!

    - Peti bátyám, milyen sört fizetsz nekünk? - kiabálta Krecsmári - Legyőztelek!

    - Én barna Gössert innék! - toldotta meg Mányoki.

    A medence túlsó végére érve mind a négyükből vidám, felszabadult kacagás tört elő.

    - Ügyes vagy, Lacikám - tréfálkozott Cseterás - látszik, hogy én tanítottalak úszni...! Gellért, az apósod szent­ségit, utolsó lettél! Ilyen lusta vagy, ebállat-mordézomadta...?!? Huuuuú...! Fiúk, én kez­dek fázni! Gyor­san-fris­sen a meleg vízbe! Egész felfrissültem!

     Mind a négyen nyakig ültek a jó meleg, harmincnyolc fokos vízbe, ami a hideg után szinte per­zse­lően forró­nak tűnt.

     - Gellért - terelte komolyra a szót Mányoki - mire jutottál a barátoddal?

     - Van egy olyan érzésem, hogy sokkal kisebb dologban vétkes, mint ahogy azt eredetileg gondol­tuk...no, ne érts félre, ezredes úr, nem az elfogultság beszél belőlem, de Matzi azt mondta, hogy a ci­garettacsikk eldobása után cirka tíz perc múlva kezdték észlelni a tüzet...

     - ...És ez így reálisnak is tűnik - szólt közbe Cseterás.

     - Szóval - folytatta Gellért - szerintem egyetlen parázsló cigarettával ennyi idő alatt ekkora tüzet okozni aligha lehetséges...

     - Dehogyisnem - okvetetlenkedett Krecsmári - sőt, akár még egy takaros kis porrobbanás is kön­nyen bekö­vet­kez­he­tett volna! Lisztraktárban történt a dolog, Öcsi! Nem gondolod, hogy a levegő­ben szállingózó lisztma­radvány berobbanhat, és levegőbe repülhet az egész hétszentség?

     - Hol, hadnagy úr, kérlek? Egy olyan helyiségben, ahol már nem töltenek zsákokat, csak tárol­nak? Szerin­ted egy ilyen helyen mikor szállingózhat a levegőben akkora koncentrációban lisztma­radvány, hogy az be is robban­jon?

     - Ne civakodjatok már, fiúk - intette le őket Cseterás - majd a szakértő úgyis megnyugtató választ ad ezekre a kérdésekre.

     - Ez csakugyan igen érdekes - jegyezte meg Mányoki - Ha a helyiségben, jellegéből kifolyólag eleve nem következhetett be porrobbanás, ez esetben a liszt nemhogy nem gyulladhat meg egyetlen parázsló cigarettától, sőt, még el is fojtja azt, akkor szerintetek hogy az ördögbe éghetett le szinte az egész malom...? Mit is mondott ez a Guszev? Hogy a közösülést már a raktárba érés előtt elhatá­rozta?

     - Igen.

     - És határozottan állítja, hogy kivétel nélkül mindent rendben talált?

     - Így van, ezredes úr - felelte Gellért - még a tűzoltóberendezéseket is.

     - Szerintem valami sántít - adta ekkor Mányoki az ellenvetést - egy férfiember, aki minden gon­do­latával a közösülésre koncentrál, erre nem emlékezhet ennyire határozottan, ezt abszolúte kizárt­nak tartom. Az armatú­rák hajtókerekei már korábban is hiányozhattak... Mindenesetre holnap lesz a napja, hogy lemegyek Miskolcra, és én is kihallgatom Vajda Máriát. Egy nő lelkivilága ugyanis merő­ben más, mint egy férfié. Ha Vajda Mária is azt vall­ja, hogy bemenetelükkor a tűzoltóberendezések rend­ben voltak, akkor áll a feltevésed, Gellért öcsém.

     - Tegyük fel - szólt közbe Krecsmári - hogy minden úgy volt, ahogy Guszev Matzi mondja. Eb­ben az eset­ben valaki észrevétlenül követhette őket.... Namármost: a fiatalok elkezdenek hetyepetyélni, az a valaki pedig ezalatt gyorsan beoson, tönkre teszi a tűzoltóberendezéseket, s ka­póra jön neki az eldo­bott cigarettacsikk, ezért fel­gyújtja a lisztraktárat. Sőt, még azt a merész állítást is meg merem koc­káztatni, hogy delikvensünk szétöntöz va­lamiféle gyúlékony folyadékot, mondjuk, benzint...

    -...Közben pedig beleért a kezed a szaros serblibe, és felébredtél! - torkolta le Cseterás - Laci, te már megint fantáziálsz! Ezt inkább bízzuk a szakértőre... Bocsáss meg, Lacikám, nem akartalak meg­bán­tani. Folytasd, légy szíves.

     - Nincs harag, Peti bátyám. Lehet, hogy tényleg marhaságot mondtam.

     - Jól van, na. Szóval?

     - Szóval - folytatta a  hadnagy - a gyúlékony folyadéknál tartottam... Az indíték természetesen lehet több­féle, de mindenképpen arra megy ki a játék, hogy Dr.Guszev Matzit valaki kicsinálja... De ha Gel­lért feltétele­zése igaz, a főmérnök csupán tűzrendészeti szabálysértésért vonható felelősségre, mi­vel már én is kezdek afelé haj­lani, hogy tíz perc alatt egyetlen cigarettacsikk egy ilyen jellegű helyiség­ben kép­telen ekkora tüzet okozni. Szum­ma-szummárum: nem gondatlan tűzvészokozással, hanem nagyon is szándékos gyújtogatással állunk szem­ben, és nem Guszev Matzi a tettes.

     - Mindenesetre az elkövetőnek ismernie kellett a helyszínt - egészítette ki Mányoki - továbbá, sze­mélyesen ismernie kellett akár a főmérnököt, akár a lányt, esetleg mind a kettőt. Ezenkívül tudnia kel­lett, hogy a fiatalok az ominózus időben éppen a lisztraktárban vannak, illetve oda igyekeznek. Ami pe­dig a bűntett indítékát illeti, lehet szerelmi bosszú, de lehet Dr.Guszev személyes ellensége, sőt, nem tartom kizártnak a politikai indítékot, vagyis valamiféle terrorcselekményt sem. Krecsmárinak te­hát igazat kell, hogy adjak, a dolog mindenképpen a főmér­nök kikészítésére megy ki. Szóval, a fel­adat a következő: én Lacival együtt leutazom Miskolcra, elsősor­ban Vajda Máriát, sőt, Guszev egész kör­nyezetét kihallgatni. Te meg, Gellért, elmégy holnap a tűzoltóparancsnokságra szakvéleményt kérni, de nem ide, a pestire, hanem a miskolcira, úgyhogy holnap jössz velünk te is. Most pedig egy-kettő, mindenkinek ki a vízből, és indíts haza. Holnap elég nehéz dolgunk lesz, úgy­hogy aludjátok ki maga­tokat. Péter bácsi, te pedig légy szíves, és hagyd magadat továbbra is kikap­csolva.

 

5. A vizsgálat Miskolcon folytatódik

 

Másnap kora reggel szirénázva és villogó kék lámpával robogott nyomozóinkkal a Krecsmári-ve­zette kék-fehér, „Rendőrség” feliratú szolgálati Mazda Miskolc felé. A hármas főút szo­katla­nul csen­des, nyugodt volt, szembe­jövő forgalom alig-alig. A hadnagy fél kézzel a rádió gomb­ját te­ker­gette.

„Kedves hallgatóink, itt az INFO-rádió az FM 95,8-as hullámhosszon. Hírek negyedóránként csak tő­lünk. Fél hét van, kérem, hallgassák meg legfrissebb híreinket. Hazai beszámolóink közül minde­nek­előtt a miskolci Ist­ván-malomban történt szerencsétlenség további fejleményeit emelném ki. Dr. Má­nyoki Ádám ezredes, az Orszá­gos Rendőrfőkapitányság Különleges Ügyek Főosztályának helyettes parancsnoka, aki egyben ennek az ügynek a nyomozását is vezeti, rádiónknak exkluzív interjút adott. Ri­porterünk kérdésére elmondta, hogy...”

     - Nem mondtam én semmi különöset, csak a valóságot - szólt Mányoki - a többi már csak afféle kiszínezés riporter módjára, tehát nem egyéb, mint tömény hülyeség. Úgyhogy légy szíves, Laci­kám, és inkább kapcsold ki. Vagy pedig keress valamilyen jó zenét. Mi lenne, ha átvinnéd a Danu­biusra vagy a Slágerre?

     A Sláger Rádióban kisvártatva felhangzott Koós János kellemes, basszusba hajló baritonhangján a „Kislány a zon­goránál”, amely nyugodt, kiegyensúlyozott légkört teremtett az autóban.

     - Na látod, ez már mindjárt más - jegyezte meg az ezredes.

     A sebességmérő 200-at mutatott, Mányoki pedig természetesen nem állhatta meg szó nélkül:

     - Laci, az Isten áldjon meg, lassabban!

    Fél nyolcra a Mazda kényelmesen begördült Miskolcra. Gellértet kitették a városi tűzoltóparancs­nok­ság épü­lete előtt, Mányoki meg Krecsmári pedig mentek tovább az István-malomba, beszélni Ma­riká­val. A lány megle­hetősen egykedvűen fogadta őket a laborban. Nem sok híja volt, hogy el ne sírja magát.

     - Mit óhajtanak még? Egyszer a Cseterás tábornagy úr már kihallgatott engem. Maguknak se tu­dok egyebet mondani, mint a tábornagy úrnak. Nem elég, hogy Matzi börtönben van...

     - Nyugodjon meg, kisasszony - vigasztalta Mányoki - a vőlegénye rövidesen szabadlábra kerül. Ám ehhez még néhány kérdést fel kell, hogy tegyünk Önnek.

     - Akkor csak tessék, kérdezzenek egész nyugodtan. Nekem már úgyis mindegy...

     - A legkevésbé sem mindegy, kisasszony - válaszolta az ezredes - először is azt legyen szíves megmondani, hogy amikor a vőlegényével végigjárták a lisztraktárt, rendben találtak-e mindent?

     - Természetesen.

     - A tűzoltóberendezéseket is? A vízcsapok hajtókerekeit is?

     - Igen.

     - Ezt Ön határozottan állítja?

     - Persze. Semmi rendellenességet nem találtunk. Határozottan állítom.

     - Marika - kérdezte ekkor Krecsmári, mintegy váratlanul - Mióta ismeri ön Oskolás Imrét?

     - Undorító vén pókhas - fakadt ki Marika - egyébként, ha tudni óhajtják, jó három éve, egy sió­foki üdülés alkalmával ismerkedtem meg vele. Amúgy pedig kedves, gyengéd ember, de öreg és csúnya... Még anyámnál is idő­sebb két évvel...

      - ...De legalább dúsgazdag - érvelt az ezredes.

      - Jaj, már maguk is...?

      - Dehogyis, Isten ments..!

      - Az ég szerelmére kérem, inkább elfelejteni segítsenek, mint folyton az eszembe juttatni. Csak anyám és a bátyám akarják, hogy neki legyek a felesége... Vagy talán az ezredes úrék is velük fújnak egy követ? És azt is vegyék tudomásul egyszer és mindenkorra, hogy nem vagyok hajlandó ide­genbe férjhez menni. Legyen az illető akár maga az amerikai elnök, akkor sem. Nagyon jó nekem itthon. És igenis, szeretem Matzit.

     - Édesanyja és a bátyja hogy viszonyul az Ön vőlegényéhez? Úgy tudjuk, nem szívlelik - mondta Mányoki.

     - Az enyhe kifejezés, ezredes úr. Igaz, Matzinak van néhány apróbb hibája, de azért megérthetik anyámékat is...amit ő mond, az szentírás.

     Mányokinak megvolt a maga szándéka azzal, hogy miért is tért ki kérdéseivel úgy Ibrahim Osko­lásra, mint Marika családjára. Amennyiben csakugyan igaz az, amit a lány mond, vagyis, hogy Matzit anyós- és sógorje­löltje ki nem állhatják, sőt, kimondottan gyűlölik, megvan az indíték, sőt, lehet, hogy a tettesek is. Nevezetesen Marika édesanyja, vagy Jóska, esetleg Ibrahim Oskolás. Ha nem is mint köz­vetlen elkövetők, de mint felbujtók feltétle­nül.

      - Nem baj - mondta az ezredes, miután befejezték Marika meghallgatását és eljöttek tőle - azért nem árt majd ennek a keleti kényúrnak is kissé a körmére nézni. Annak viszont kimondottan örülök, hogy Marika vallo­mása tökéletesen összecseng Guszev Matziéval. A fiút így legalább sikerült tisz­táz­ni egy igen súlyos bűncselek­mény vádja alól. Jóllehet, az eddigi ismereteink szerint nem az eldo­bott cigaretta volt a tűzvész közvetlen kiváltó oka, Matzi barátunk azért így sem maradt makulátla­nul tisz­ta, hiszen a cigarettacsikk nemtörődöm eldobásával így is szabálysértést követett el.

     Hogy ezalatt Gellért a tűzoltóparancsnokságon milyen eredménnyel járt, rövidesen kiderül. A ma­lomtűz kije­lölt vizsgálótisztje, Hajdú főtörzszászlós már várta.

     - Százados úr, a nevem Hajdú Zoltán, rendfokozatom főtörzszászlós. Tisztelettel jelentkezem, és erőt, egész­séget kívánok. Kérem, fáradjon velem az iro­dámba.

     - Örvendek - nyújtotta kezét Gellért - Dr. Kovács Gellért vagyok az ORFK Különleges Ügyek Főosztályától, rend­fokozatom százados.

    Gellért elfogadva az invitálást, követte a vizsgálótisztet, aki hellyel kínálván a fiatal századost, a kényelmes bőrfotelre mutatott.

     - Kovács úr, ma ivott-e már kávét?

     - Jaj, Hajdú úr, nagyon szépen köszönöm, most tényleg jól jönne, mert hajnali fél négykor kel­tem.

     A főtörzszászlós ekkor felvette a házi telefont, és átszólt az egyik bajtársának:

     - Pista! Hajdú Zoli vagyok. Ha szépen megkérhetnélek, feltennél-e nekünk egy jó erős kávét? Itt van Pest­ről, a Különlegesektől egy százados bajtárs. Ne rajtunk múljon már, hogy leragad a  szeme az álmosságtól.

     Gellért elmosolyodott a vizsgálótiszt szavain.

     - Hajdú úr, akkor javasolnám, térjünk is mindjárt a tárgyra.

     - Nos - felelte a főtörzszászlós - a tűz ugyan valóban az eldobott cigarettacsikktől keletkezett, köz­vetlenül mégsem az okozta. Eddigi vizsgálataink szerint szándékos gyújtogatás történt.

      - Számítottam erre - válaszolta Gellért - ugyanis annyit még laikusként is értek, hogy tíz perc alatt egyetlen eldobott cigarettacsikk egy liszttároló raktárban nem okozhat ekkora tüzet...

      - ...Dehogyisnem, százados úr, még porrobbanást is! - vetette közbe Hajdú.

      - Nem egészen értem. Kérem, beszéljen világosabban.

      - Porrobbanást okozhat a csikk abban az esetben - magyarázta a tűzoltó - ha a tárolóhelyiség le­vegőjében a szállingózó, de még le nem ülepedett liszt koncentrációja egy bizonyos határértéken vagy afelett van. Amennyi­ben ez a koncentráció ahhoz nem elegendő, hogy robbanás történjen, ám még mindig nincs teljesen leülepedve, nem történik ugyan robbanás, azonban hatalmas lángnyel­vekkel járó begyulladás annál inkább. Viszont egyál­talán nem következhet be nemhogy porrobba­nás, de még be­gyulladás sem, ha a liszt teljesen leülepedett, vagy megfe­lelő szellőző-elszívó beren­dezéssel a tároló­he­lyi­ség levegőjét megtisztították a szállingózó liszt maradvá­nyaitól. A tűz keletke­zése előtt pedig pontosan ez történt.

      - Látja, Hajdú úr, mindig tanul valamit az ember - monda Gellért - egyébként Vajda Mária és Guszev Matzi egyöntetűen azt vallották, hogy a csikk eldobása és a tűz észlelése között kábé tíz perc telt el... Mondja, Hajdú úr, ön szerint egy eldobott cigarettacsikk önmagában, tíz perc alatt mire lehet képes egy ilyen helyen a legopti­má­lisabb, akarom mondani, a legpesszimálisabb esetben?

     - Nem többre - felelte a tűzoltó - mint kisebb pörkölődésre, de csak akkor, ha a parázs a zsákra esett. Ekkor a már nyugalmi állapotban lévő liszt, mint nem égéstápláló, a zsák anyagát átégető para­zsat rövidesen elfojtja. Ha viszont a földre esett, még ennyire sem, hiszen ez esetben a parázsló csikk a helyiség hideg betonpadlózatán szűk negyedórán belül magától bealszik vagy füstképződés közepette elhamvad.

     Ekkor az imént Pistának szólított bajtárs behozta Gellértéknek a kávét:

     - Kedves egészségetekre, Zolikám - tette le elébük a dohányzóasztalra, azzal ment vissza a dol­gára.

     - Hány cukorral, százados úr?

     - Hárommal, ha lehet. Tudja, eléggé édesszájú vagyok.

     - Még ilyet - mosolyodott el a főtörzszászlós - én meg eggyel sem... Rágyújt egy Marlboróra?

     - Köszönöm - vett ki Gellért egy szál cigarettát.

     - Nem mondom, hogy egészségére, mert az ilyesmi senkinek nem egészséges - felelte Hajdú - de na­gyon szívesen. Egyébként visszatérve a tűzre: a csikk eldobása és a tűz lehetséges keletkezési helye között tíz centi volt a távolság. Jóllehet, a tüzet csakugyan az eldobott cigarettacsikk parazsá­val ger­jesztették, mégsem annak leesési helyén, vagyis pont egy liszteszsák mellett, a földön kelet­kezett a tűz, hanem, amint az imént mondtam, tíz centivel odébb. A szándékos gyújtogatás így annál is inkább egyértelmű, mivel a tettes, hogy tutira menjen, feltehetőleg lézertükröt használt.

     - Micsodát..? – ráncolta össze Gellért a homlokát – Lézer…lézer…tükröt…? Ezt értsem úgy, hogy a tettes nem használt gyúlékony anyagot…?

     - Így igaz. De hogy egészen pontosan mivel gerjesztette a hatalmas tüzet, azt pillanatnyilag nem tudom meg­mondani, de nagy a valószínűsége a lézertükörnek. Abban az egyben azonban biztos lehet a százados úr, hogy nem volt szétöntözve semminemű lobbanóanyag. Ez így túl egyszerű lenne. Vagyis nagy volna a lebukás kocká­zata.

     - Pedig már tutira vettem volna, hogy a tettes valamit szétöntözött. És Hajdú úr szerint hogyan működhet ez a…lézertükör?

     - Pofonegyszerű, Kovács úr. Ugye, a cigaretta parazsa, ugyan eléggé gyengén, de fényt bocsát ki magából. Ez untig elég ahhoz, hogy a tükör fókuszpontjában felerősödjön, és az így felerősített fényt akár több tízezer fokos forróságúra hevítve bárhová visszaverje. Ez a hőmérséklet már olymérvű, hogy pillanatok alatt leég tőle bármi, jelen esetben a lisztraktár, akár pár percen belül is.

     - Hihetetlen – rázta fejét álmélkodva Gellért.

     - Eléggé. Szóval – folytatta a tűzoltó – ott tartottam, hogy a parázs fénye a tükör középpontjában fókuszáló­dik. Egy hagyományos optikai tükör ez esetben a fény gyenge volta miatt az égvilágon sem­mit nem csinál. Ez­zel szemben a lézer képes annyira felerősíteni még ezt a kicsit is, hogy ko­moly ba­jokat okozzon. Ami a véle­mény­nyilvánítást illeti, lényegesen nehezebb helyzetben volnék, ha az elkö­vető a ketyerét pont az eldobott ciga­retta­csikkre irányította volna vissza. Így nyugodtan állíthatom, hogy a szerencse mellénk szegődött.

***

    Rövid keresgélés után Mányokiék megtalálták Ibrahim Oskolást a lillafüredi Palota-szállóban, aki meglehető­sen pökhendin fogadta őket, jóllehet, nyomozóink mindketten udvariasan köszöntötték, és bemutatkoztak neki név és rendfokozat szerint:

     - Efendik, egyáltalán nem vagyok abban a hangulatban, hogy magukkal diskuráljak. Mondják, mit óhajtanak, de röviden, mert nem érek rá magukkal foglalkozni.

     Az iszlám hitre áttért, arab olajsejkké átvedlett egykori honfitárs nyegle, arrogáns stílusán Má­nyo­kinak ar­cába szökött a vér. A főosztályvezető-helyettes az „amilyen az adjonisten, olyan a fo­gadjis­ten”-elv alapján ugyan csen­des hangon, de rendkívül keményen válaszolt:

     - Hogy mire ér rá, és mire nem, az a maga dolga - felelte - de ha nem válaszol a kérdéseinkre tisz­tessége­sen, és tovább játssza itt nekem a megsértett törökbasát, kénytelenek leszünk őrizetbe venni!

     - Mit merészelnek?!? Milyen jogon? Vegyék tudomásul, hogy ügyvéd nélkül egy hangot sem!

     - Akkor megbilincselem - mondta Krecsmári nyugodt hangon - de hogy milyen jogon? Gyújto­gatá­sért, bará­tom! Szándékos gyújtogatásért, mint felbujtót. Érti-e, Oskolás úr?

     - Ezt a megaláztatást....! Ez...ez... egyszerűen példátlan! Holnap lesz a napja, hogy panaszt teszek a kuvaiti kö­vetségen, és olyan diplomáciai botrányt csinálok, hogy míg élnek, megemlegetik. De ha kér­dezősködni óhajta­nak, ám tegyék. Mindenesetre megvan a véleményem a maguk „híres” vagy in­kább hírhedt „magyaros vendég­sze­retetéről”, ezt jó, ha tudják! Úgysem tudnak engem semmivel sem meg­vádolni! Szóval?

     - Először is, kedves Oskolás úr - mondta az ezredes - nagyon szépen kérem, ne fenyegetőzzön. Fe­nyege­tőzni éppen mi is tudnánk, de az magának nagyon-nagyon keserves lenne. Másodszor: is­meri-e Ön Vajda Má­riát?

     - Na és, ha ismerem, akkor mi van? Nehogy már az legyen a bűnöm, hogy szerelmes lettem egy ó­hazámbeli lányba, és el akarom vinni magammal Kuvaitba!

     - Félreért minket, tisztelt uram - felelte Mányoki - ez önmagában nem bűn. Felőlünk oda viheti, ahova akarja, akár hatvanhatodik feleségnek is. De annál inkább bűn az, mégpedig nem is akármi­lyen, hogy egyes emberek a másik szerelméért szinte hihetetlen szörnyűségekre képesek, mondhat­nám úgy is, hogy fanatikusan, sőt, eszelő­sen. Pél­dának okáért, valakit felbérel, hogy az illető gyújtsa fel azt az intézményt vagy üzemet, amely vetélytársa veze­tése alatt áll, azért, hogy őt minél hosszabb időre ki­vonassa a forgalomból. Jelen esetben maga, kedves Os­kolás úr, megbíz valakit a malom felgyújtásá­val, azért, hogy Guszev Matzira terelődjön a gyanú, és sittre kerül­jön. Igaz? Talán bizony elfelejtette már azt a régi magyar közmondást, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele?

     - De efendik, én azt sem tudom, ki az a Guszev Matzi! A Mindenható Alláhra, meg a Fényessé­ges Próféta szakállára, életemben nem láttam soha!

     - Jó, rendben - szólt ezúttal Krecsmári - nehezen ugyan, de hajlunk rá, hogy elhiggyük. Ám ahhoz, hogy fenntartá­sok nélkül higgyünk önnek, az szükségeltetik, hogy másodpercről másodpercre leellen­őrizzünk ma­gá­ról mindent, ami időt a magyar határ átlépése óta mind eddig a percig maga Magyaror­szágon töl­tött. De ha kiderül, hogy bármiben is va­lótlant mondott nekünk, hát jaj magának!

     - Maguknak nem elég a becsületszavam, efendik? Egy igazhitű kuvaiti sejk becsület­sza­va?

     - Képzelje, uram, nem - mondta Mányoki - ugyanis a Magyar Köztársaság rendőrsége nem ad sem­minemű becsületszóra, függetlenül attól, hogy legyen az illető akár keresztény, akár muzulmán, akár ortodox zsidó vagy na­zarénus, vagy éppenséggel keleti hottentotta... Még valami, Oskolás úr: ha akar, erre nem válaszol, ezt már pusztán kíváncsiságból kérdezem...

     - Ha már ilyen szépen belejöttünk, uraim, akkor csak tessék, kérdezzenek.

     - Szereti maga egyáltalán Vajda Máriát?

     - Hát persze, ezredes efendi. Sőt, mi több, egyenesen imádom.

     - És az nem zavarja, hogy Vajda Mária ezzel szemben nemhogy nem szereti, de kifejezetten utálja magát?

     - Tudja, ezredes efendi, leendő anyósom, meg sógorom (Alláh nyújtsa életüket az emberi életkor legvégső ha­táráig) mindent elkövetnek, hogy jobb belátásra térítsék Marikámat.

     - Vettük észre. Ugye, olyannyira elkövetnek mindent, hogy a maga bíztatására felgyújtanak egy malmot? Pusz­tán azért, hogy bűntény gyanújába keverjék azt, akit a lány, a maga Marikája szeret!

     - Már mondtam, efendik, hogy ez nem így van. Nyugodtan leellenőrizhetik. Vigyen el egy márid, ha hazud­tam!

      - Meg is tesszük, efelől nyugodt lehet, efendi Oskolás - mondta búcsúzóul Mányoki - addig is, ha megkér­hetnénk, lehetőleg ne hagyja el Miskolc területét. Nos, akkor viszlát!

      - Állok rendelkezésükre, uraim, és Alláh fényesítse szakállukat még nagyon sokáig. Szálem aley­kum!

***

      Gellért már várt az ezredesékre a Hámor étteremben, ahová meg volt beszélve a  találkozó. Türel­metlenül nézett szinte félpercenként az órájára. Vajon, mikor jönnek már végre? Mi híreket hoznak? Nem szólva, arról hogy Gellért már nagyon éhes, hiszen reggel óta egy falatot nem evett, pedig már délután fél kettő. A fiatal szá­zados tehát elgondolkodva szürcsölgette mangószörpjét, mikor valaki hir­telen befogta hátulról a szemét.

     - De hülye vicceid vannak, Laci - ismerte meg Krecsmári tenyerét.

     - Éhes vagy, mi? - cukkolta Gellértet a hadnagy.

     - Na, skacok - ült le Mányoki is - akkor ki mit eszik? Én például egy brassói aprópecsenyét ve­gyes csípős csalamádéval. Itt főzik az ország legfinomabb brassóiját, jobb, ha tőlem tudjátok.

     Ezt az ételt a másik kettő is szerette, különösen Krecsmári, úgyhogy kapva kapott a jó ötleten:

     - Huuuú, az csodafinom! Mi is ezt esszük Gellérttel!

     Kihozta a pincér a három adag brassóit meg a savanyúságot. Jóízűen megebédeltek, utána beszá­moltak egy­másnak, ki mit végzett.

     - Nos, ha senki nem kezdi el, akkor először beszélek én - mondta Gellért - úgyis én vagyok itt a legfiatalabb. Tehát most már világos, sőt, biztos, hogy Matzi ártatlan, legfeljebb tűzrendészeti sza­bály­sértés miatt marasztal­ható el. A tűz ugyanis nem ott keletkezett, ahova a csikk leesett.

     - Akkor hát végül is mi okozta a tüzet? - kérdezte Mányoki.

     - Hogy mi? Lézertükör. A tűzoltósági vizsgálat ezt támasztja alá....

     - Nem mondod..? Itt rogyok össze menten! - csapta össze a kezét Krecsmári - Lézertükör? Mi a fészkes fene az?

     Gellért ekkor mindent elmesélt, amit Hajdú főtörzszászlóstól hallott, s kiegészítette az alábbiak­kal:

     - A tettes ott számította el magát, hogy a lézert nem pont a cigarettacsikkre irányította vissza, ha­nem tíz cen­tivel arrébb.

     - Hááát - vetette közbe Mányoki – az eszem megáll. Nos, Gellért, akkor hogy is volt tovább?

     - Nincs tovább. Ennyi. De ha arra vagy kívávcsi, Ádi bácsi, hogy ki követhette el, tettesként Os­kolás kiesik. Ugyanis fényképét megmutattam a malom portásainak, akik egybehangzóan mellette vallottak.

     - De felbujtó még lehet, nem? - kérdezte Krecsmári.

     - Persze. Ellenben Jóska, Marika bátyja akár még tettesként is szóba jöhet.

     - Már megint fantáziálsz, Gellért! - nézett rá az ezredes szúrósan - Semmi kétség, hogy Jóska fel­bujtóként szóba jöhet, mert annyira gyűlöli Matzit, hogy egy kanál vízben meg tudná őt fojtani. Ám szerintem, ha a tettes valóban Jóska, legalább két kritériumnak kellene „megfelelnie”. Először is, tö­kéletes helyismerettel kell, hogy rendelkez­zen, tehát ismernie kell az üzem legeldugottabb helyét is, de úgy, mint a tenyerét. Másodszor: Jóska a maga nyolc elemijével, szinte kizárt dolog, hogy lézertük­rökkel meg hasonlókkal foglalkozzon. Azt se tudja, hogy rö­fög-e, vagy béget. Ehhez értenie kellene a fizikához és a pirotechnikához. Jóska barátunk pedig ezek egyiké­nek sem felel meg. Nos, fiúk, mi következik ebből?

     - Az - fejezte be Krecsmári az ezredes gondolatmenetét - hogy az illető mindenképpen a malom jelenlegi vagy volt dolgozója, tehát a Vajda-famíliának egyetlen tagja sem lehet közvetlen tettes.

     - Helyes. Ám van még egy harmadik feltétel is. Nevezetesen, hogy tudnia kellett, hogy a főmér­nök és a lány a kérdéses időben a lisztraktárban tartózkodtak. Mindent egybevetve, ki kell hallgatni Jóskát is, meg az anyját is. Mindketten elemi erővel gyűlölik Dr.Guszevet, tehát jócskán volt rá okuk, hogy felbéreljenek egy olyasvalakit, aki a malomban dolgozik vagy ott dolgozott. Mielőbb ki kell deríte­nünk, hogy van-e akár Jóskának, akár a nya­nyának ilyen ismerőse.

     - Gondolod, ezredes úr - kérdezett  közbe Krecsmári - hogy ezek simán el fogják nekünk köpni, hogy van­nak haverjaik a malomnál? Ennyi eszük szerintem nekik is van.

     - Jaj, Lacikám! Ne legyél ennyire naiv. Először is, azzal én is tisztában vagyok, hogy Jóska ebből aligha fog bármit is az orrunkra kötni. Vagy ha netán mégis beszédes kedvében lenne, sem mondana igazat, mert az ilyen vajdajóskák még akkor is hazudnak, ha kérdeznek. Másodszor: mondtam én egy árva szóval is, hogy pont Jós­kától fogunk megbízható adatokhoz jutni? Teljesen úgy teszel, mintha azoknak a bizonyos ismerősöknek a fel­kutatá­sára kizárólag a Jóska-féle információ lehetne az egye­düli forrás. Akkor már sokkal inkább célszerű lenne magát a vénasszonyt meginterjúvolni. Ugyan ő oly­mértékben iskolázatlan meg primitív, hogy még a saját nevét sem tudja tisztességesen leírni, ám sze­rintem pont ezért puszta gyűlöletből akarva-akaratlanul is kikotyog­hat ne­künk valamit, amit mi hasz­nosítani tudunk. Bár, az ördög tudja...!

 

6. Vajdáéknál

 

Marika letörten érkezett haza aznap, sok volt neki ennyi. Anyja hiába tálalta elébe a vacsorát, finom házi­nyúlsültet vajas krumplipürével, szinte bele sem kóstolt, csak sírdogált, szipogott.

     - Mi a baj, gyermekem? - kérdezte aggódva Vajdáné - Csak nem Guszev Matzi miatt sírsz?

     - Nem sírok, anyukám - felelte Marika.

     - Sose bánkódj a miatt a csirkefogó börtöntöltelék miatt. Látod, Oskolás Imi így venne téged fele­ségül, ahogy vagy. Messze lennél ugyan tőlem, de jólétben, boldogságban.

     - De anyukám, Matzi nem csirkefogó. Szeretem őt, és ő is engem.

     - Nem-e? Hát látod, mit csinált most is? Felgyújtotta a malmot!

     - Nem tehet róla. A rendőrök is azt mondták, hogy ártatlan, és rövidesen szabadul.

     - Eh, a kíberek is csak szépítik a dolgokat - szólt közbe Jóska - akár az ő műve, akár nem, akár bűnös, akár nem, attól még egy puhány szar. Mondd már Mari, mi az istenfaszát eszel rajta? Azt, hogy csak egy szar ma­gyar főmérnök?

     - Azért puhány - próbálta Marika védelmébe venni Matzit - mert kedvesen, csendesen beszél a dolgozókkal, és azok meg szeretik?

     - Azért, gyermekem mert nem dolgozik, csak a seggét mereszti - felelte anyja - Ebben az ország­ban aki tisz­tességgel dolgozik, annak van mindene! De ennek a szerencsétlennek mije van? Egy nyol­cadik emeleti másfél szobás, önkormányzat-értékesítette lakása és egy kétütemű Trabantja, slussz. Igen. Na ne haragudj, gyerme­kem, aki főmérnök létére csak eddig viszi, az nem is ember, hanem az, amit a bátyád mondott az előbb. Puhány szar! Igen! Ezzel szemben neked itt van a fél házrész, két szoba összkomforttal. Hidd el, gyermekem, én az élet isko­láját kijártam már annyira, hogy elég jó emberis­merő legyek.

     - De én akkor is szeretem Matzit. És ha kell, várok rá halálig.

     - Veled nem lehet okosan beszélni - torkolták le szinte egyszerre szegény Marikát Anyu és Jóska, majd Anyu vette át a szót:

     - Hát jó. Ha továbbra is ragaszkodol a Matzidhoz, kifizettetem veled a házrész árát!

     - Az aktuális napi banki kamatos kamatokkal együtt - toldotta meg Jóska.

     A lány leborult az asztal sarkára, és egész testét rázta a zokogás. Anyjából pedig - ahelyett, hogy vi­gasztalta volna - még inkább kitört belőle a fröcsögő, primitív gyűlölködés.

     - Hát mit gondolsz, édes kis buta gyermekem, kiért töröm én magam? Csak értetek! Érted meg a bátyádért! És akkor jön egy ilyen guszevmatzi-féle senkiházi, egy ilyen langyos fos, és rátenyerelne még erre a kis vagyon­kádra is...! Eh...! Össze lehetne kötözni ezt az embert a drágalátos apáddal. Hi­szen tudod, milyen csa­vargó volt világéletében! Vénségére kezd csak úgy-ahogy megkomolyodni. Igen. Hát mit gondolsz, miért cipel­tem én an­nakidején, az ötvenhatos forradalom napjaiban az ötven meg hetven kiló zsírokat? Hogy titeket szépen tudjalak járatni. Örülj, lányom, hogy megszabadulsz tőle. Mert hogy elítélik, az fix.

     Persze, Jóska is igyekezett kivenni a maga részét:

     - Ha továbbra is körülötted legyeskedik, esküszöm, betöröm a bunyevác képit!

     Marika most már egy kissé erélyesebben kelt szerelmese védelmére bátyjával szemben:

     - Jóska, vigyázz a szádra! Ha ezt a rendőrök előtt mondtad volna, veszélyes fenyegetésért olyan pénzbírsá­got vágtak volna rád, hogy győzzed kifizetni! Tehet ő arról, hogy délszláv származású? Egyébként sem bunye­vác, hanem macedón.

     - A bunkós faszomat érdekli, hogy milyen nemzetiségű, akkor is hülyére verem, ha nem száll le rólad. Mit bá­nom én? Különben is ki nem szarja le a kíbereket meg a pénzbírságot? Imre sógorbátyám úgyis elintézné, hogy semmi bajom ne essen, van elég pénze ahhoz, hogy mellényzsebből kifizesse a bírsá­got, tehát egy hajam szála sem gör­bülne meg. Értsd már meg, te hülye liba, anyu meg én csak a java­dat akarjuk. Nem akarjuk, hogy kol­dusbotra ke­rülj.

     A nagy lármára már az öreg Miklós is felkapta a fejét:

     - A hétszentségit neki, haggyátok mán abba. Nem mindegy az nektek, kit választ a lányom?

     - Most minek ordítozol? - támadt neki Anyu - Minek ugatsz bele?

     - Én? Dehogy ordítozom. Tik ordítoztok, nem én. Különben is, más nem tűrte vóna, hogy évtize­deken át csa­vargónak, trógernek nevezzék csak azért, mert plusz munkák miatt későn járt haza. És nem ugatok, hanem beszélek. Világos?!?

     - Hagyjátok már abba! - fakadt ki Marika - A Matzi-ügyet lezártuk. Vagy az övé leszek, vagy a síré.

     - Feküdj mán le, lányom. Fáradt vagy mán, és hülyeségeket karattyolsz. Ne, itt egy szem Dormi­cum, vedd be. Ettől jól fogsz aludni.

 

7. A temetés

 

Másnap délelőtt fél tízre hatalmas tömeg gyűlt össze Miskolcon az avasi temetőben a két áldo­zat, Bara­bás és Hartmann temetésére. A ravatalozóban mindkét koporsó le volt zárva. Hát már hogyne lett vol­na, mikor mindketten olyan csúnyán összeégtek, hogy egyszerűen lehetetlen lett volna rájuk ismerni. A két rava­tal mellett közvetlenül, zokogó, síró családtagok ültek magukba ros­kadva, ügyet sem vetve a hatalmas virág- és koszorúhe­gyekre és a tömegre.

     Ekkor öt év körüli lányka lépett Hartmann koporsójáhaz:

     - Apu! Apukám! Drága, édes jó apucikám! Kelj fel, gyere ki onnan! Gyere már haza, szépen kér­lek! Többet nem leszek rossz, és mindig szót fogok nektek fogadni!

    - Édes kicsi virágszálam - próbálta még saját könnyein keresztül is vigasztalni a kicsi lányt egy gyászba öltö­zött harminc év körüli nő - az Apu már soha többé nem kel fel, soha többé nem jön haza. Ő, tudod, már örökre, min­dig ebben a szép, díszes ládában, egy szép, virágos sírhalom alatt fog pi­henni... De azért mi ketten, nők, sokszor el­jövünk majd hozzá. Jó?

    Majd a fiatal édesanyát is egész testében megrázta a görcsös, fuldokló zokogás. Mindenki, bará­tok, ismerő­sök, munkatársak, családtagok meghatottan nézték a jelentet.

    Ekkor belépett a pap, az orgonán pedig felhangzott Joseph Haydn: „A megváltó Krisztus utolsó hét szava a ke­resztfán” c. gyászoratóriumának nyitánya. Nem is sejtette senki, hogy a temetési gyüleke­zetben három rend­őrnyo­mozó is van. Hogy kik voltak ők, ahhoz nem férhetett kétség.

     - Az atyának, Fiúnak, Szentlélek-Istennek  nevében ámen - kezdte a pap a  liturgiát - hallgasd meg urunk, Jézus, könyörgésünket! Az örök világosság fényesedjék János és Csongor szolgáid-naaaaaak!

     Recitáló hangja messze elhallatszott.

     - A mi urunk, Jézus-Krisztus végtelen szeretete, az Atyaisten kegyelme, és a Szentlélek egyesítő ereje le­gyen mindnyájatokkaaaaal!

     - És a Te lelkeddel - válaszolta kórusban a gyülekezet.

     - Irgalmazzon nekünk a Mindenható Isten, és vezessen el minket az örök életre! Uram, irgal­mazz! Krisztus, kegyelmezz! Uram, irgalmazz!

     Bizony, még Mányokinak, a hivatalból sok halálesetet, temetést megért magas rangú rendőrtiszt­nek is könnyek szöktek a szemébe. Krecsmári az elhunytak egykori munkatársai között helyezkedett el. Csinos, har­mincöt év körüli nő állt mellette, a nő túlsó oldalán Gellért, az ezredes pedig valami­vel előrébb kapott helyet. Természetesen Vajda Mari is ott volt a gyülekezetben, hiszen a két elhunyt neki is éppúgy munkatársa volt, mint bárki másnak az üzemben; legelemibb dolog volt hát, hogy pusztán jelenlétével és egy csokor virággal ő is meg­adja számukra a végtisztességet. Az előbbi csi­nos nő pedig szinte feltűnő módon igyekezett Marika köze­lébe fér­kőzni. A hadnagy meg is kérdezte tőle:

     - Asszonyom - biccentett fejével suttogva Marika felé - ismeri ön ezt a hölgyet?

     - Nem vagyok asszony, hajadon vagyok. De miért érdekli?

     - Rendőrség - vette elő a hadnagy az igazolványát - Krecsmári hadnagy vagyok a Különleges Ügyek Főosztályától.

     - Igen, ismerem, a kolléganőm. De nagyon kérem, biztos úr, legyen csendben. Ez a kegyelet he­lye, nem a beszédé.

     - Rendben, hölgyem, akkor majd utána.

    A temetés után mindhárman egy belvárosi presszóban üldögéltek. Jóllehet, jó néhány temetést vé­gignéztek már, de ez bizony meglehetősen mély nyomot hagyott bennük. Ezt bizony le kell öblíte­niük egy-egy féldeci ko­nyakkal, természetesen Gellért kivételével, aki hazafelé elvállalta a Mazda vezeté­sét.

     - Laci bátyám - kérdezte a fiatal százados -  ki volt ez a nő? Akárki is, de hitemre mondom, jó csaj volt.

     - Fogalmam sincs - felelte Krecsmári - csak megszólítottam, mert elég furcsán viselkedett. Min­den­áron Vajda Marihoz akart tolakodni.

     - No és, mit tudtál meg tőle, hadnagy úr? - kérdezte Mányoki.

     - Semmi különöset, csak azt, hogy egy munkahelyen dolgozik Vajda Marival... De szerintem, ahogy ez a nő viselkedett, így csak a leszbik tesznek.

     - Mire alapítod azt, hogy leszbi? - kérdezte Gellért.

     - Ne haragudj százados úr, de te is ott voltál mellette. Vagy neked nem tűnt fel, hogy milyen ter­mészetellene­sen stírolgatta Vajda Marit?

     - Megmondom őszintén, nem is figyeltem. De véleményed szerint mi köze van ennek a gyújtoga­táshoz?

     - Tulajdonképpen szinte semmi - felelte Krecsmári elgondolkodva - de tudjátok, a megérzés... az a bizonyos hatodik... Valami itt nincs egészen rendben...

     - Na hallod - nevette el magát a főosztályvezető-helyettes - ha ez a nő tényleg leszbikus, persze, hogy nincs rendben. Node, komolyra fordítva a szót: ha csakugyan beigazolódik Krecsmári Laci gya­núja, hogy leszbi, akár a tettesünk is meglehet. Gondolja­tok csak bele: egy munkahelyen dol­gozik Vaj­da Marival. Hát még, ha az is kide­rülne, hogy szerelmes Mariba...

     - Persze ettől Vajda Jóska, ezt a nőt ismerve, még lehet felbujtó, nem? - kérdezte Gellért.

     Mányoki ekkor hirtelen megfogta Gellért karját, mivel meglátta, hogy Vajda Jóska lépett a pres­szóba:

     - Nézzétek csak, ki jön ott? Emlegetett szamár megjelenik! Beszélnünk kéne vele itt és most.

     Majd hirtelen Jóska felé kiáltott:

     - Vajda úr, lesz szíves egy pillanatra!

     - Parancsoljanak.

     - Kérem, foglaljon helyet körünkben. Ne haragudjon, hogy csak így leszólítjuk, de pillanatnyilag ez a legjobb al­kalom, hogy beszélgessünk egy kicsit magával. Az ORFK Különleges Ügyek Főosztályá­tól va­gyunk, jómagam Má­nyoki Ádám ezredes, helyettes főosztályvezető vagyok, az idősebbik úr Krecsmári László hadnagy, a fiatalab­bik pedig Kovács Gellért százados. Iszik-e valamit?

     - Igen. Egy deci konyakot kérnék.

     - Pincér! - kiáltotta Gellért - lesz szíves két fél és egy teljes deci konyakot!

     Majd Jóskához fordult:

     - Vajda úr, megkérdezhetnénk, miért haragszik maga a húga vőlegényére?

     - Oskolásra? Imre sógorbátyámra? Ugyan, kérem, miért haragudnék?

     - Nem őrá gondolt a százados úr - válaszolta Mányoki - hanem Dr.Guszev Matzira. Az ön húga na­gyon sze­reti a főmérnök urat. De tudomásunk van arról is, hogy ezzel szemben maga ki nem áll­hatja.

     - Á, dehogyis, talán kétszer, ha találkoztam vele, úgyhogy semmi okom nincs, hogy haragudjak rá. De miért kérdik? Kihallgatás?

     - Nem. Csak beszélgetés - felelte az ezredes - így tulajdonképpen válaszolni sem lenne köteles.

     - Ugyan kérem, igazán szívesen állok rendelkezésükre.

     - Szóval akkor nem haragszik Guszev Matzira?

     - Nem.

     Közben a pincér kihozta a három konyakot. Mányoki emelte poharát:

     - Hát akkor egészségünkre.

     - Egészségükre, tiszt urak.

     - Pedig mi úgy tudjuk - folytatta a helyettes főosztályvezető - hogy maga nem nagyon szívleli azt a férfit, akit a húga szeret. Maguk ehhez az Ibrahim Oskolás nevű kuvaiti sejkhez szeretnék feleségül ad­ni, igaz?

     - Hát ezt is tudják..?

     - Már hogy a csudába ne tudnánk - válaszolta az ezredes - mikor éppen maga említette az előbb Os­kolást, mint egyedül lehetséges sógorjelöltet. Lényeg az, hogy ön nem haragszik Guszev Matzira, és egy­általán nem kí­vánja tartós elszigetelését a külvilágtól, ne adj'Isten, a halálát.

     - De...hogy...is...juthat ilyen...szamárság az eszükbe? - hüledezett Jóska.

     - Nem szamárság ez, Vajda uram. Ez a színtiszta, meztelen igazság - mondta Mányoki - még­hozzá annyira, hogy talán valakivel még szövetkezett is, hogy a gyanú a főmérnökre terelődjön. Igaz?!?

     Jóska idegesen felpattant, hogy azonnal otthagyja nyomozóinkat.

     - Maradjon a helyén, Vajda úr! - szólt rá az ezredes most már erélyesebben - szépen kiiszza a ko­nyakját, és a dolgok további tisztázása végett velünk jön a főkapitányságra.

     - Letartóztat?

     - Nem. De lássa be kérem, hogy egy presszó egy ilyen jellegű beszélgetésre alkalmatlan. Annál is inkább, mivel ez már csakugyan kihallgatás. Tudja, szeretnénk az idejével és ismeretségi körével el­számoltatni.

     Jóska látszólagos engedelmességgel felállt, s úgy tett, mintha követné nyomozóinkat. Majd egy hirtelen moz­dulattal, mint a villám, szinte a másodperc töredéke alatt felrúgta az asztalt. Jobb kezé­vel akkorát lökött Má­nyokin, hogy az hanyatt esve betörte az oszlopon lévő tükröt, bal kezével pedig egy takaros balegyenessel úgy betakarta Krecsmárit, hogy a hadnagy száján nyomban kiserkent a vér. Az­tán uzsgyi...! Vágtatott, mint akit pus­kából lőnek ki.

     - Hű, az anyád kutyaúristenit - üvöltötte Krecsmári - hogy baszna szájba az a Kuvaitba szakadt jordánarab rab­lókurvaisten! Csak kerülj a kezünkbe te gecihuszár, azt hiszem, tüstént megtanulod, hol lakik a ma­gyarok istene! Személyesen fogom a farkadat sallangokká rugdosni, de úgy, hogy még az idesjó kurva kulák­anyád sem ismer rád!

     Majd revolvert rántott, Jóska lábára célozva:

     - Állj, vagy lövök!

     Kész is lett volna azon nyomban elsütni a fegyvert, ha Gellért le nem fogja a kezét:

     - Ne lőj, Laci! Épségben és élve kell elkapnunk! Utána!

     Közben Mányoki is feltápászkodott:

     - Ezt megkeserülöd, adta szemét trógerje! - kiáltotta leverve-törölgetve a port magáról.

     - Ott van! Arra, fiúk  - látta meg Jóskát Krecsmári.

     Jóska pedig eltűnt egy ódon bérkaszárnya kapualjában.

      - Én utána szaladok - mondta Gellért - ti addig álljátok el a kijáratot és kérjetek azonnali erősí­tést!

     Azzal Gellért is eltűnt a penész- és dohszagú, sötét lépcsőházban.

      - Vajda József, adja meg magát! - kiáltotta - Ha van magánál fegyver, dobja el! Be van kerítve, nincs esé­lye a menekülésre!

     Semmi válasz.

      - Legyen esze, Vajda! - kiabált Gellért újból - Dobja el a fegyverét és jöjjön elő tarkóra tett ke­zek­kel!

     Ezt Gellért már a padlásfeljáróhoz érve, annak bejárati ajtaja előtt mondta. Ekkor azonban egy irtó­zatos ütést érzett a fején. Meg is szédült tőle, de csak egy pillanatra, s látta, hogy fejéről egy sep­rű­nyél darabja hullik le. Majd hirtelen megfordult, s egy jól irányzott Nelson-fogással ártalmatlanná tette az ajtó mögött lapuló, törött seprűnyéllel hadonászó Jóskát, s ugyanilyen hirtelen mindkét kezét hátra­bilincselte.

     - Előttem indulj! Nyomás! - lihegte - Szaporán, mert beverem a képét...! Ezért felelni fog, Vajda!

    A közben megérkezett erősítésre már szerencsére nem volt szükség. Rövidesen megérkeztek a me­gyei főka­pitányságra. A megyei bűnügyi főigazgató, Molnár alezredes szobájában folytatták Jóska ki­hallgatását.

     - Mire volt ez jó, mondja? - kérdezte Molnár, miután Mányokiékat hellyel kínálta.

     - Nem is tudom... - felelte Jóska - elvesztettem a fejemet...

     - Annyira, hogy a százados úr fején kettétört egy korhadt seprűnyelet? - folytatta Krecsmári a ki­hallgatást.

     - Nézze, Vajda úr - szólalt meg ismét Molnár alezredes - a pesti bajtársaim magát nem gyanúsí­tották, és nem gyanusítják most sem az égvilágon semmivel. Csak beszélgetni akartak magával. De így bizony most  vagyok magát három rendbeli hivatalos személy elleni erőszak miatt őri­zetbe venni, és a bíróságnál előzetes le­tartóztatását kezdeményezni.

 

8. Váratlan fordulat

 

Másnap Gellért úgy jött be a miskolci kapitányságra, hogy tarkóján, a seprűnyéltörés helyén hatalmas rag­tapasz éktelenkedett. Tegnap, amikor kihallgatták Jóskát, bebizonyosodott, hogy ő még felbujtó­ként sem jöhet számí­tásba, mivel Mányokiék ellenőrzésükkor azt állapították meg, hogy nem volt ismeretségi körében olyan személy - természetesen Marikán kívül - aki, mint a malom töké­letes isme­rője, lézertükrös gyúj­togatásra vagy robbantásra kapható lett volna. Jóllehet, Jós­ka, jelleméből és a húga iránti rosszul értelmezett szeretetéből fakadóan, és elkép­zeléseinek ke­resz­tülvitele érdekében csakugyan képes lett volna nemhogy gyil­kolni, de akár még a malomban tör­téntekhez hasonló ször­nyűségekre is. Kitűnt ez többek között abból is, hogy amikor Má­nyokiék az In­ternetről lekérték Jóska priuszát, mindössze egyetlen szabálysértési eljárást találtak benne. Ebből az derült ki, hogy egy ízben Matzi feljelentette életveszélyes fenyegetésért, amiért annakidején száz­ezer forint pénz­bírságra ítélték.

     Molnár alezredes és a Mányoki-csapat éppen reggeli kávéjukat szürcsölgették, amikor megszó­lalt a telefon. Molnár felvette:

     - Halló, miskolci kapitányságtól Molnár alezredes... Kit?... Mányoki ezredes urat? Igen adom! Ádám, téged keresnek. A főnököd, Cseterás dandártábornok.

     - Ja, Péter bácsi?

     Azzal átvette a kagylót az alezredestől.

     - Ááá, kedves főnököm! Rendelkezzél velem, kérlek! Mesélj, mi újság otthon...? Szabadon en­ged­tétek...? Ja, vagy úgy...! Tehát akkor a tűzeset kapcsán abszolúte ártatlan. Hát akkor, viszlát, fő­nök, nem is tartunk fel. To­vábbi jó pihit.

     A helyettes-főosztályvezető, miután letette a kagylót, Gellérthez fordult:

     - Na, öcsém, van számodra egy jó hírem. Vétlennek találták a barátodat és szabadon engedték.

     - Guszev Matzit? - derült fel Gellért arca.

     - Neeem, az avignon-i pápát - tréfálkozott az ezredes, majd a szót komolyra fordította - Dr. Guszev Matzit csak tűzrendészeti szabálysértésben találták vétkesnek a fiúk, ezért pedig százezer fo­rintra bírságolták. Ám az e­lő­zetes fogvatartásban eltöltött ideje miatt ezt az összeget teljes egészé­ben kifize­tettnek nyilvánították. Sőt, mi több, Matzi talán most száll fel a Keletiben a Lillafüred-Interci­ty­re, s út­ban van hazafelé.

     Ebben a pillanatban kopogtattak az ajtón, Vajda Mari lépett be rajta.

     - Vajda kisasszony! - szólt Mányoki csodálkozva - Mi szél hozta erre mifelénk? Csak nincs va­lami baj?

     Marika arca falfehér volt. Szomorúsággal, egyszersmind aggodalommal, szorongással telt szép, nagy fekete szemeit az ezredesre meresztette. Meg se mert szólalni.

     - Foglaljon helyet, Marika - bíztatta Gellért - csak tessék egész nyugodtan kényelembe helyezni magát, talán ide, ebbe a kényelmes fotelbe.

     Marika körülményesen, félszegen leült.

     - Csak bátran, kisasszony - mosolygott rá bíztatóan Molnár alezredes is - ne féljen semmitől, hisz a legcse­ké­lyebb oka sincs rá. Tessék nyugodtan beszélni.

     - Ezredes úr... Jóska... - befejezni már nem tudta a mondatot, mert elpityeredett.

     - Sajnos - szólalt meg ezúttal Krecsmári - a testvére olyat tett, hogy azért mindenképpen felelnie kell a tör­vény előtt. Ránk támadt, mikor mi nem is gyanúsítottuk semmivel sem, csak beszélgetni akartunk vele. Majd pe­dig elfutott előlünk.

     - Tudom - sóhajtott nagyot a lány - szegény jó bátyám...

     Gellért vette át ismét a szót:

     - Marika! Maga még nem is tudja a jó hírt: Matzit szabadon engedték!

     Marika arca kissé felderült, sőt, még talán mosolyogni is tudott volna, ha bátyját le nem csukják. Így mosoly helyett csak szótlanul bólintott.

     - Marika - tette hozzá a fiatal százados - ha pusztán csak azért jött, hogy a testvérén segítsünk, azt sajnos nem tehetjük. Nagyon, de nagyon ostobán viselkedett a bátyja tegnap este, jóllehet, nem lett vol­na rá oka.

     - Tudom én azt - válaszolta Marika rezignáltan - nem is ezért jöttem. Feljelentést szeretnék tenni.

     - Mi a baj, Marika kisasszony? - kérdezte Mányoki.

     - Ha szépen megkérhetném, tessenek már előbb az alezredes urat kiküldeni, ezt csak maguknak mondhatom el.

     - Nézze, kisasszony - felelte Mányoki - ezt a kérését két okból nem teljesíthetjük. Először is, ez a szoba az alezredes úr irodája, mi itt csak vendégek vagyunk. Másodszor: a nyomozást a miskolciak részéről ő vezeti, tehát amit ő is hall Öntől, annyi, mintha nekünk mondaná. Tessék csak egész nyu­godtan beszélni.

     Molnár Jenő szólalt most meg:

     - Ádikám, nagyon szívesen magatokra hagylak benneteket. Hátha tényleg valami szigorúan bizal­masat akar a hölgy közölni veletek. Egyébként is, nekem most eligazítást kellene tartanom az embe­reimnek.

     - Ugyan, Jencikém - mondta a főosztályvezető-helyettes - ezt még akkor is igazán megvárhatnád.

     Marika ekkor belekezdett vallomásába:

     - Jaj, nem is tudom, hogy kezdjem el... Tudják, az egyik kolléganőm meghívott magukhoz, szüle­tésnapjára... De amikor felmentem, kiderült, hogy egyedül van otthon... Nekem esett és csókolgatni kezdett.. jaj... úgy szé­gyellem...

     - Csak bátran, Marika - bíztatta Krecsmári - semmit ne hallgasson el! Szóval ön természetellenes fajtalan­ság mi­att akar a munkatársnője ellen feljelentést tenni?

     - Igen.

     - No és hogy volt tovább? - érdeklődött Mányoki.

     - Szóval, elkapta a számat, csókolgatni kezdett, sőt, úgy belemélyesztette a nyelvét, hogy majd' megfullad­tam tőle. A bugyim alá nyúlt, megfogdosta a nemi szervemet, sőt, két ujját jó hosszan bele is dugta, letépte a blúzo­mat meg a melltartómat, fogdosni kezdte a mellemet is, majd ő maga is le­dobta magáról blúzát, kombinéját és melltartóját, és levetőzött anyaszült meztelenre... Közben olyan szava­kat sugdosott a fülembe, például, hogy „szeretlek”, „csak veled akarok élni”, „rettenetesen kíván­lak”, „csókolj, csókolj”, „ölelj”, „harapdálj”, „legyünk mi ketten élettársak”, „költözzünk össze itt, ná­lam”, és így tovább. Közben egyre vadabbul lihegett, majd egy ar­tikulálatlant sikított. Szoro­san magához ölelt ugyan, de egy óvatlan pillanatában sikerült rajta egy hatalmasat ta­szítani, így el­lökni magamtól. Egyszerűen, nemhogy bor­zalmas, de egyenesen förtelmes érzés volt, különösen, a­hogy a nemi szer­vemben turkált. Ez annál is inkább így van, minthogy bennem a leghalványabb szik­rája nincs a leszbi­kusság legcsekélyebb ér­zé­sének sem.

     - Értem. Milyen más erőszakot alkalmazott ez a nő önnel szemben?

     - Egyéb testi erőszakot ugyan nem, de megfenyegetett, hogy lejárat az igazgató előtt a tűzeset kap­csán, ha rögtön nem ülök meztelenül az ölébe, és nem bújok vele ágyba.

     - És mit tett ön ezután? - folytatta a kérdezősködést ezúttal Gellért.

     - Szerencsémre, a lakásajtót elfelejtette bezárni. Ezért csak úgy, melltartó nélkül, meztelen felső­testtel, hó­nom alá kaptam a blúzomat, kiugrottam az ajtón, és rohantam lefelé a lépcsőn, ahogy a tü­dőm bírta. De a mell­tartóm ott maradt nála.

     - És végül fel tudta venni a blúzát?

     - Igen, ebben is szerencsém volt, ugyanis a hetediken (ő a tizediken lakik) éppen nyitva találtam a liftet.

     - Mindezt értsük úgy, hogy szerencsésen megmenekült a további leszbikus erőszaktól?

     - Hál'Istennek, igen.

     - Hogy hívják ezt a nőt, Marika? - kérdezte Gellért.

     - Szabó Tünde. Nincs férjnél, soha nem is volt, mert született leszbikus, tudomásom szerint férfi­val sem volt soha életében, kivétel nélkül csak női szeretői voltak mindig. Ugyan, mint feltűnően csinos nő után, gyakran meg­fordultak a férfiak, ám ő a férfi nem számára elérhetetlen volt... Úgy látszik, én is az esetei közé tartoztam, és most pont engem akart az ágyasának kiszemelni... Külön­ben amúgy rend­kívül okos, intelligens nő, csodálko­zom is, hogy fizikus létére beállt dolgozni labo­ránsnak egy minő­ségvizsgálóba. És annyit tudok még róla, hogy szeret otthon barkácsolgatni.

     - Látja, látja, kedves Marika - csóválta a fejét Mányoki - ha magácska mindezt tudta róla, akkor hogy lehe­tett annyira naiv, hogy első szavára ugorva elfogadjon egy meghívását egy állítólagos szüle­tésnapi bulira? Ha valaki azt mondaná magának, hogy ugorjon a kútba, maga megtenné? Nem is gon­dolt semmi rosszra a meghí­vás pilla­natában? Ezek után sem fogott gyanút?

     - Hja, uraim, az a fenenagy jóhiszemű, bizalmas természetem...

     - Egyvalamit áruljon el még nekünk - kérdezte ekkor Krecsmári - Hogy néz ki ez a Szabó Tünde?

     Marika erre részletes személyleírást adott a nőről. Azt is megemlítette, hogy már régen környé­kezi őt, és hogy a Tünde képes volna érte mindenre, ahogy ő azt Marikának elmondta.

     A hadnagy arca felragyogott. Marikát megkérte, hogy egy kicsit menjen ki a folyosóra, és várjon, amíg újból be­szólítják. Miután a lány kiment, Krecsmári diadalmasan kezdte kezeit dörzsölni:

     - Nos, bajtársak, azt hiszem, horogra került a gyújtogató!

     - Ismerem ezt a nőt nagyon jól - szólt közbe most Molnár alezredes - ez egy közismert leszbi, aki különféle szexmagazinok leszbikusoknak szóló rovataiban rendszeresen hirdeti magát. Egyébként már kétszer volt bün­tetve ter­mészetel­lenes fajtalansággal elkövetett megrontás miatt, mind a kétszer egy-egy tíz-tizenkét év körüli gyerek­lánnyal erő­szakoskodott, és mindkét esetben én vizsgáltam az ügyét. Az első esetben nyolc hónap felfüggesztett börtönt, a másodikban három év végrehajtandó fegyházat kapott, természetesen le kellett töltenie a korábbi fel­füg­gesztett nyolc hónapot is.

     - Látod, Jenci, ugye milyen jó, hogy nem mentél ki az előbb! - mondta Mányoki, majd Krecs­márit bíztatta fej­tegetése folytatására - Lacikám! Az előbb azt mondtad, hogy megvan a gyújtogató. Ki az illető?

     - Ez volt az a nő, akire a temetésen felfigyeltem.

     - De még mindig nem értem, mi köze van a gyújtogatáshoz.

     - Majd mindjárt megérted, Ádi bácsi. Épp az előbb említette Vajda Mari, hogy ez a nő már régen ostromolja őt „szerelmével”, és hogy mindenre kapható ennek érdekében. Egy munkahelyen, vagyis az István-malom minő­ségvizsgáló laborjában dolgoznak. Fizikusdiplomával rendelkezik. Szeret barká­csolgatni. Ezek a dolgok, azt hi­szem, önmagukért beszélnek. Tehát szinte gyerekjáték volt számára a lézertükröt előállítani. Namármost, az őrüle­tig féltékeny Marikára Guszev Matzi ellen. Tudja, hogy Marika és Matzi halálosan szeretik egymást. A te­nyerében, sőt a kisujjában van az egész malom te­rülete, hiszen nagyon régen ott dolgozik már. Matziéknak szinte minden lépését ár­gus szemekkel fi­gyeli, és csak az adandó alkalmat lesi, hogy „le­csapjon” rájuk. És ez az adandó alkalom pedig akkor következett be, amikor Matzi és Marika az omi­nózus napon bementek a liszt­rak­tárba. Szabó Tünde pedig állandóan a nyomukban. A sze­relmesek elkezdenek enyelegni, he­tyegni, addig Szabó Tünde fogja magát, és mivel látja, hogy Guszev Matzi éppen eldobja a cigaret­táját, és ez éppen kapóra jön neki. Fogja a lé­zertükröt, ráirányítja a parázsló csik­kre, majd a legkö­zelebbi liszteszsákra irányítva meg­gyújtja. Majd, mint aki jól végezte dolgát, villámgyorsan tönkre­teszi a raktárban talál­ható összes tűzoltó­be­ren­dezést, aztán pedig illa be­rek, nádak, erek, rohan, amerre lisztraktárat meg tüzet nem lát. De ha lát is, in­kább hadd égjen bent ő maga is, minthogy Marika vagy csak az övé le­gyen, vagy sen­kié. És, mivel megmenekült a tűz­haláltól, mind a mai napig abban a számára biztos tudatban él, hogy a tüzet Dr.Guszev Matzi okozta gon­dat­lanul. Tehát, ennyire mesterien kiagyalta, hogy a fő­mérnökre terelődjön a gyanú, és ez majdnem sikerült is neki. Így, Szabó Tünde elgondolása szerint Matzi huza­mosabb időre börtönbe kerül, tehát semmi akadá­lya nem lehet immár annak, hogy Marika végérvénye­sen az övé legyen. Szabó Tünde azon bukott le, hogy a tükröt nem a csikkre irányí­totta vissza. Ilyen­for­mán Marika feljelentése nekünk épp a leg­jobbkor jött. A többi pedig már a házkutatáson múlik. Szumma-szum­márum: a gyújtogató nem más, mint Szabó Tünde, az indíték pedig leszbikus sze­re­lemféltés. Egy­értelmű, nem?

     - Tökéletes az elgondolásod - bólogatott Mányoki elismerően - bár biztossá csak akkor válik, ha, ahogy mondtad, megejtjük a házkutatást. Szabó Tün­dét pedig arról az időről percről percre elszá­mol­tatjuk, és mindent leellenőrzünk, amit mond, még a látszólag jelenték­te­len mozzanatokat is. De ha a sejtéseid valósnak bizonyul­nak, Lacikám, ez csak­ugyan váratlan fordulat. Azt hi­szem, be is szólíthat­juk Vajda Marit.

 

9. Epilógus

 

Egy hónappal később a Borsod Megyei Bíróság központi tárgyalóterme zsúfolásig megtelt. A tanú­kon, fele­ken, érintetteken kívül rengeteg érdeklődő várta az ítéletet. Dr.Guszev Matzi is okult a történtek­ből: leszo­kott a do­hányzásról! Azóta rá sem bír nézni a cigarettára. Mivel nem kö­vetett el bűntettet, csak szabálysér­tést, mint tud­juk, megúszta százezer forint pénzbírsággal. Fő­nöke, az igaz­gató pedig írásbeli megro­vásban részesí­tette, így főmérnöki állásából sem kellett távoz­nia. Mi sem természete­sebb, hogy Matzit is a hall­gatóság körében talál­juk, immár felesége, Vajda Marika ol­dalán, aki boldo­gan, szeretetteljesen simult hozzá, hiszen Marika már nem Vaj­da Mária, hanem Dr. Guszev Matziné!

     A bíróság ítéletét csak Vajdáné és Marika hallgatták kétségbeesve, miután Jóskát, mint másod­rendű vád­lottat, három rendbeli hivatalos személy elleni erőszakért és nagyobb nyilvánosság előtt el­követett garázdaságért két évi és hat hónapi letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Egyébként min­den­ki­ből meg­könnyebbült, igazságérzettel átjárt sóhaj tört elő, amikor a bíró az elsőrendű vádlottra, Sza­bó Tün­dére kimondta az ítéletet: két személy halálát okozó szándékos gyújtogatás, különösen nagy kárt okozó rombolás, vala­mint visszaesőként elkövetett szemérem elleni erőszak mi­att halma­zati büntetésül az egyik legsú­lyosabb büntetést kapta: életfogytiglani fegyházat, ahol leg­a­lább harminc évet kell letölte­nie, hogy feltétele­sen szabadlábra helyezzék. Mivel a bűncselekmény el­kö­vetéséhez szak­mai tudását hasz­nálta, erre való tekintettel a fizikusi tevékenységtől örökre eltiltották, mér­nökdiplomáját pedig el­kobozták. Sőt, tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is.

     Ez a lecke mintha kissé javára vált volna Vajdánénak: kezdetét vette nála ugyanis a lassú beletörő­dés leá­nya sorsába. Ugyan mosoly nélkül, de megértően bólogatott Matziék felé.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.