Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


9. A 328-as "Gólya"

A MÁV 328-as, vasutas-becenevén a „Gólya”. E mozdonyok sorozata a két világháború közötti időszak jellegzetes elsőrangú gyorsvonati gőzmozdonytípusa volt, melyek beszerzése - bár nem erre a célra szánták - sokat enyhített az első világháború után átadni kényszerült korszerű mozdonyok miatt keletkezett vonóerőhiányon. A mozdony megengedett maximális sebessége tejes leterheltség mellett 100 Km/h volt, ám szólóban, gépmenetben elérte a 130 Km/h-t is. Egészen a hatvanas évek végéig megfordult vasútvonalainkon. Meglehetősen fürge gép volt, hamarabb el lehetett vele érni a kívánt utazósebességet, mint a Pacifik-kal, vagy éppen a Bivallyal. Küllemét tekintve háromféle kivitelben készült: füstterelő nélküli „hegyes” (azaz kúpos füstszekrényajtós), ugyancsak füstterelő nélküli, de hagyományos - lapos - füstszekrény-ajtóval, végül füstterelős, „hegyes” kivitelben. Ami további emlék e mozdonytípushoz fűződik, ilyen gép vontatta a 60-as évek közepe táján Magyarország legelső expresszvonatát, a Budapest Nyugati pu-Záhoby között közlekedő Hajdú- (akkor még Hajdúsági) Expressz-t. Elsőrangú mozdony 2C tengelyelrendezéssel.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.